Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor II. (esszé)

dott, de a „lámpasor-gerincű férfi” ragyogása, lobogó sodrása még töretlen: a feltoluló történelem s a felfedezett nép látványos magatartásmintához stilizálódik. Iskolapéldája ennek Ballada a régi idők modorában című verse, mely címében is hangsúlyozza a stilizálás szándékát. Magában a versben pedig egy Báthori Annába oltott Szűz Mária, egy betyár-hercegnő legendás alakja bontakozik ki.

Szűzmária arca aranyban, az övé erdő-harmatban ázott.

Présházak templomfala közt őt imádták, ő volt az áldott; hodályok boldogasszonya, zöld vásárok szerencse-hozó nője.

Szoknyája erdőtűz — a fél Bakony ötször leégett tőle.

Virágai üszkös facsonkok, ijedtsége a halvány tél volt.

Álmában kés úszott, a két melle felé de a pengébe belemarkolt és mint a jogart úgy tartotta, haláláig szorította.

A címben hangsúlyozott modor ugyan jelzi, a költő nagyon is tudatában van a stilizálásnak, s ennek sikerét talán sokallja is. Pedig a „modor” nagyon is reá vall. Rá vall a betyárközeg dunántúli, „pannon” jellege (présházak, Bakony); a profán és az égi jegyeket elegyítő ambivalencia, a királyivá magasított betyárság, s ennek legendás mozzanataiban (hogy a fél Bakony ötször égett le tőle, s a pengébe belemarkolt) a nagy hatás szomja. Dózsa ledérebb húga ez a nagynéni, a veszedelmesen élő férfiak méltó társa. Az előbb nem idézett első szakasz után múzeumi rekvizitumokat idéz, de — ahogy filmjeikben a régi tárgyakat, ezeket is valami maivá avató ráutaltság sürgeti, követeli:

Hol a vak tükör s a koronás hajcsat?

Százesztendős fiókból vedd elő.

Hol a rozmaring-sebző csizmasarkak, vérágas keszkenő?

A múlt idő jege, hava, s széttört üvegű lámpája: a Hold?

Halott nagynénéd teste hol van?

Betyárok szeretője volt.

Az utolsó előtti sor pontosan tudtul adja, hogy a „nagynénéd” egy mai szerelem miatt fontos, s aztán az utolsó szakasz az ős és az utód összekapcsolásának értelmét is felfedi, a vers logikája szerint, de múlt és jövő egymásbahatolásának azzal a dialektikájával, melyhez József Attila A Dunánál c. verse kínált mintát Csoórinak is.

Ajánlás

Ha ölellek, ölelem őt is, a kést, az erdőt & ami nincs már; betyár-lovak csontos fejét egy éjszakai csordakútnál: a földet, amely téged is vár: csípőd, derekad temetőjét, a hajnali fák országát, hol elrejtőzhetsz és kiabálhatsz a jövődért.

1127