Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - ILLYÉS GYULA 80 ÉVES - Tarján Tamás: "Testvérek": a Kegyenc és a Különc

időpont-megjelölése, de mintegy telítődik is a dráma azzal, hogy Kis János önveszejtő „Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!” — programja mögött az 1956 sokkja okozta megrendülést, a hitét vesztett ember vesszőfutását kell sejtenünk.

Az 1963-ban megjelent, de már valamivel korábban készen volt Kegyenc ugyancsak jellegzetesen „1956 utáni” dráma. A számvetés és az elemzés drámája. Sőt: tragédiája.

„A Bánk bán, Az ember tragédiája, a Kegyenc, ez volt a magyar földre ért Thespis hármasfogata. A Kegyenc nem jutott föl a siker csillagátjára. Nem támadt táltosi varázslója. Rangot kapott, tapsott soha” — kezdi Illyés a drámát bevezető eszmefuttatást. Magyarázatát adva, miért hallgat ismét „átigazító” szenvedélyére, miért őrzi meg úgy Teleki László művét — hogy szinte egyetlen sort sem őriz meg belőle? Hogy Illyés „leletmentő” típus — Hubay Miklós szavát kölcsönkérve: az elődök templomában hála-áldozatot” gyújtó utód —, ezt munkásságának valamennyi ismerője jól tudja. Átír, gyomlál, javít, igazít. Ben Jonsont és Moliére-t, Katonát — és önnön magát, saját művét. Mégsem érhetjük be pusztán annyival, hogy e „rendhagyó kegyeletnek” köszönhető az új Kegyenc létrejötte.

A Kegyenc — megírta Illyés, megírták az elemzői — a zsarnokságról szól. A zsarnokságot előhívó tényezőkről; s a zsarnokság kiváltotta reakciókról. Az „újraszülés” fájdalmáról: amikor egy közösség szinte öntudatlanul, vagy vezetői által képviseltetve tetem-önmagából termi meg újra élő-önmagát. S noha nyilván e drámák egyfikét sem lehet direkt politikai szintre „lefordítani”, bizonyos, hogy a Kegyenc az ötvenes évek élmény- és tapasztalatvilágából is fogan, amikor egy zsarnokivá torzult vezetés olyan indulatokat provokált, melynek szétáramlása magát az új rendet sodorta veszélybe.

Illyés Gyula 1956. november 2-án 183 soros, de egyetlen lélegzetű verset pulblikált az Irodalmi Üjságban (1951-es keltezéssel.) Az Egy mondat a zsarnokságról ellhíresüiléséihez a megjelenés helye és időpontja nagy mértékben hozzájárult. Ma már azonban, mérlegelve és felelősséggel — a föltétlenül fontos párhuzam kedvéért — idézhetünk belőle:

„ . . . bilincseit a szolga / maga így gyártja s hordja: / ha eszel, őt növeszted, / gyermeked neki nemzed, / / hol zsarnokság van, / mindenki szem a láncban; / belőled bűzlik, árad, / magad is zsarnokság vagy; / / vakondként napsütésben, / így járunk vaksötétben, / s feszengünk kamarában, / akár a Szaharában; / / mert ahol zsarnokság van, / minden hiában, / a dal is, az ilyen hű, / akármilyen mű, / / mert ott áll / eleve sírodnál, / ő mondja meg, ki voltál, / porod is neki szolgál.”

A zaklatottan áradó sorokból a Kegyencet előlegező hangok szólnak ki. E vers természetesen nem közvetlen előzménye a drámának: fölmutat, megérzé- kít egy problémakört, amellyel kapcsolatosan mindenkinek tisztázni kellett a gondolatait. A hatvanas évek eleje: a konszolidációs periódusból a dinamikus fejlődésbe való átfutás fordulópontja alkalmas volt a visszatekintő, már indulatosságában is higgadt számvetésre. Mint oly sokszor, Illyés bölcs okossága meglelte az alkalom „véletlenét”: a Teleki-dráma átírásának múlt-mentő gesztusában a jövőnek szóló tigvelmeztetés fogalmazódott.

1070