Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Jankovics József: Bevezetés a Függőbe (Esterházy Péter: Függő)
JANKOVICS JÓZSEF Bevezetés a Függő-be ESTERHÁZY PÉTER: FÜGGŐ A mű nem azért van, hogy a befogadó úgy nézzen rajta keresztül a világba, mint tiszta ablaküvegen; a műnek az a feladata, hogy munkát adjon a befogadónak. (Szegedy-Maszák Mihály) Egy látszólag talányos cím — eleddig összetételek elő- vagy utótagjaként használatos szó —, egy meghökkentő alcím, „bevezetés a szépirodalomba”, és egy fordított záró- (nyitó?)jel hármas akadályát kell vennie az olvasónak, mielőtt Esterházy Péter új kötetének szövegéhez juthatna. Próbálkozzunk az akadályvétellel! Függőbeszéd, oratio obliqua, közli velünk a címben azonnal Esterházy a regény módszerét, hogyan-ját; a miért-re pedig majd csak a mű olvastával válaszolhatunk. Függőbeszéd tehát, vagyis „mások szavainak nem szó szerinti, szabad idézése”, ám e cím azon túl, hogy valóban ilyetén előadásmódról van szó, utal egy bizonyos áttétel-rendszerre, melyen keresztül a módszer megvalósul: magában hordozza a kollázs-technikára történő burkolt utalást is. Ugyanakkor elterelő hadmozdulat, mert, épp a kollázs-jellegből fakadóan, az áttételek rétegeit lehántva szó szerinti idézetekre bukkanunk. Függő, mert nemcsak az író közli a választott szövegrészieteket, hanem őt — Esterházyt — is „közlik” a kiszemelt szerzők és idézetek. Az alcímbe — bevezetés a szépirodalomba — rejtett üzenet már inkább csak körülírható: a hetyke hangütésre alapozott kijelentés azt sugallja talán, hogy itt a par excellence szépirodalom, a megideologizálatlan emlékek tájain járunk, de vonatkozhat egyben arra a bonyolult viszonyrendszerre is, mellyel olvasóját Esterházy Péter a hozzá legközelebb álló szépirodalmi irány világába kívánja bevezetni, s ott kalauzolni. Ha a harmadik akadályt is leküzdjük, nekivághatunk a műnek. E fordított zárójel jelezheti, hogy minden, ami eddig történt — a múlt —, e kötet írója és olvasója számára itt és most érdektelen, kikapcsolható és kikapcsolandó. De: ne feledjük; van. Most és itt azonban valami új kezdődik, erre koncentráljunk: új regény s új sorozat. A „bevezetés a szépirodalomba”. Aminthogy a kötet utolsó írásjele, az ugyancsak fordított záró- [ (] nyitó (?) jel is azt sugallja, hogy itt e történetnek vége, majd valami új következik, más. Nem ismerem Esterházy írói terveit, de ha eddigi regényei önéletrajzi fogantatására és szakaszolására — elismerem, kissé mechanikusan — gondolok, akkor a gyerekkor — Fancsikó és Pinta —, és a Termelésiregény — házas férfikor — közé feltűnően jól illeszkedik az Asszonnyal való megismerkedés előestéjéig — kamaszkor — terjedő életszakaszt feldolgozó Függő. E fordított zárójel esetleg épp e következő periódust van hivatva előrejelezni... Esterházynak minden művében, így ezúttal is, bátor formabontó újításai ellenére is a kontinuitás féltő őrzése, a legjobb magyar prózai hagyományok folytatása a célja. Folytonosság az életműben, ezt a keretes szerkezettel, az áttételekkel, alteregók felléptetésével, a nyelvi közeg jellegzetességeivel biztosítja — s folytonosság a magyar irodalomban. Ezt a Kosztolányi—Ottlik—Mészöly—Tandori-vonalba való beállásával, hangsúlyozott kötődésével kívánja deklarálni. (E névsor, persze, külföldi és hazai nevekkel bővíthető; itt a főalakok jelöltettek ki csupán.) Ha az e vonulathoz történő csatlakozás mibenlétét, annak esztétikai vonzatait megértjük, világosabban 91
