Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek) Bíró Margit és Komlóssy András fordításai

mindennek vége. Ettől aztán elöntött a harag és visszakiabáltam Musni Zaran- diának:

— Miattad vesztettem el az állásomat, te tetted tönkre a családomat, a te dolgod az is, hogy most mindent rendbehozzál, mert különben tudni fogom, hogy mit tegyek, miben ártsak neked.

— Mégis, mire készülsz? Ha az ember előre ismeri a rá váró bajt, az olyan előny, amit talán jobb lenne nem megadnod nekem — gúnyolódott Zarandia.

— Viseli-e a feleséged, Musni úr, azt a fülbevalót, amit a zsidók ajándékoztak neked?! — kérdeztem én.

— Gyere, ülj csak le, Kilia.

Odamentem és leültem.

Zarandia kinyitotta a faliszekrényt, keresgélt benne, megtalálta azt a papírt, amit keresett és elémrakta:

— Bár hülye vagy és szemtelen, írnd-olvasni azért tudsz. Jól olvasd el ezt a papírt!

Közjegyzőnél kiállított irat volt, az ajándékozás után egy héttel Zarandia visszaküldte a fülbevalókat a zsidóknak. Elállt a lélegzetem. Ennyi éven át úgy viselkedett, mintha nagyon le lenne kötelezve nekem azért, mert nem írtam jelentést a fülbevalók ügyéről, nem jelentettem fel azzal, hogy ajándékot fogadott el. Ezalatt állandóan abban a hitben éltem, hogy a kezemben tartom Musni Zarandiát, és ha, ne adj isten, olyan helyzetbe kerülnék, akkor kedvem szerint irányíthatnám. Most meg mibe kerültél bele? Teljesen összezavarodtam és felbőszültem:

— Musni Zarandia, azt hiszed, hogy kicsúsztál a kezeim közül, de a gyermekeim szerencsétlenségét nem bocsátom meg neked. Nekifogok, és egyetlen alkalmat sem szalasztók el, minden nap feljelentést küldök, hogy Musni Zarandia tolvaj, megvesztegethető, a cár és a trón ellen bujtogató áruló. Lehet, hogy senki sem fog hintik nekem, de be fogsz sározódni és meg leszTel alázva — úgy lesz, ahogy mondom! Vissza kell helyezned engem az állásomba, különben megteszem, amit mondtam.

Musni Zarandia felnevetett:

— Tudom rólad, Kilia, hogy képes vagy ilyesmire, sőt még ennél rosz- szabbra is, és megtennéd, amit mondtál. Most csillapodj le, fogadnom kell valakit. Maradj addig csöndben.

Csöngetett, beengedtek egy férfit. Leült és az ügyeikről beszélgettek jó ideig.

A férfi elment.

— Na, megnyugodtál, Nikandro Kilia? — kérdezett gúnyosan Zarandia.

Olyan hosszú idő telt el, amíg azzal a férfival beszélt, hogy ha nem is nyugodtam meg, de észhez tértem és kis híján verni kezdtem a fejemet az öklömmel amiatt, hogy mit engedtem meg magamnak és mire vetemedtem! Lógattam a fejem, szótlanul ültem.

A fiókjából Zarandia egy másik papírt vett elő, elémtette és így szólt:

— Másold ezt le, hagyd itt nálam és menj haza, pihenj két-három hónapot. Aztán majd meglátjuk.

Elolvastam a papírt, és mit látok? Musni Zarandia megírta helyettem a jelentést a történtekről meg a kérelmemet a szolgálatba való visszahelyezésemről. És milyen jól írta meg!

— Ne gondold, Kilia, hogy azért teszem ezt, mert rámijesztettél. Nem félek én tőled. Igazságtalanság esett veled, és segítenem kell rajtad. Az ember967