Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - "Költészet és valóság" (Nemes Nagy Ágnessel Villamos című verséről beszélget Kabdebó Lóránt)

föltűnt, mindjárt beugrott a szemembe, hogy Sidney Keyesnek a születési éve azonos az enyémmel. Föltűnt nekem ez, és valami módon, félig tudatosan már akikor az a benyomásom támadt, hogy talán-talán közöm van ehhez a költő­höz, talán-talán úgy is fogalmazhatnám, hogy helyettem esett el. Persze ezt nágyon sokmindenkiről gondolhattuk akkoriban, megtanultuk, hogy az élet- benmaradás lehetőségei teljesen véletlenszerűek a háborúban. De nekem Sidney Keyes mégis csak egyre fontosabbá vált, annál inkább, mert sokmindent ol­vastam róla, például Herbert Read, neves esztéta és irodalomkritikus, az an­gol irodalom egyik legnagyobb reménységének nevezte, aki azonban nemcsak reménység volt, nem tekinthető zseniális kamaszköltőnek, aki meghalt, mielőtt produkálhatott volna. Az ő műve ennél több. És így tovább, egy csomó ilyes­féle megnyilatkozást olvastam róla. Megtudtam, hogy két verseskötete jelent meg, megtudtam, hogy erősen érdekelte a történelem és a természet. Már gyer­mekkorában szenvedélyes természetmegfigyelő volt, terrénumokban gyűjtött kígyót, békát, aztán külön madarakkal foglalkozott, s nem utolsósorban nagyon szerette Rilkét. Ehhez érdemes megjegyzést fűzni, mivel egyáltalán nem tipi­kus dolog. Kérdéses, hogy egy angol értelmiségi, egy fiatal költő egyáltalán ismeri-e a német irodalmat, vagy pláne szereti-e. Nekem azonban fontos volt ez a mozzanat, mert én magam is nagyon szeretem Rilkét. Tehát volt jónéhány azonosulási pont közte és köztem. Addig-addig foglalkoztam vele magamban, míg 1952-hen megírtam ezt a Villamos című verset. A vers azonban nemcsak Sidney Keyesről szól, mint mondtam, a versnek csak az egyik rétege az, amely a fiatal költő halálát írja le, méghozzá nagyon részletesen. A másik szála vi­szont a 6-os villamosról szól, arról a 6-os villamosról, amelyen munkából tér­tem haza abban az időben, amely rettenetesen zsúfolt volt, amelyen olyan sokat gondoltam éppen Sidney Keyesre és halálára, nem is tudnám megmon­dani pontosan, hogy miért. Említi a 6-os villamost, említi munkáját, zárójelben elmondaná, hogy mi volt akkor a munkája és merre járt a 6-os villamossal. A Köznevelés című pedagógiai lap szerkesztőségében dolgoztam, ami akkor a Szalay utcában volt. A Balassi Bálint utcán át jutottam ki a hatosig, és a Mar­git hídon át jöttem át Budára, ez volt a napi utam. Nos, ez a két szál, található meg a versben, egy emlékszái, ami Sidney Keyeshez fűződik, ami azonban csak átvitt értelemben emlékszál, mert hiszen semmit sem tudtam Sidney Keyes ha­láláról, csak kitaláltam, hogy hogyan is történhetett. A másik a legvaskosahb realitás, a zsúfolt 6-os villamos. Párhuzamosan fut ez a két szál a versben, kü- lön-külön, amíg az utolsó versszakban összefonódnak. Hadd hallanánk akkor magát a verset is. Igen, felolvasom. VILLAMOS Sidney Keyes emlékének Halad a villamos, hörög, kínjában tántorog szegény, fürtben csüngünk a sárga állat apadozó villany-tején. 943

Next

/
Thumbnails
Contents