Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - VITA - Berkes Erzsébet: Hatot vagy vakot (jegyzetek Spiró György drámáiról)
VITA BERKES ERZSÉBET Hatot vagy vakot JEGYZETEK SPIRÓ GYÖRGY DRÁMÁIRÓL Főmottó: „Madách: Nem az idő halad. mi változunk!” „Spiró: Mielőtt elpatkolunk, közöljük magunkkal: csömörből gödörbe.” AZ ÉLMÉNY KEZDETE I. Mottó: „Az én erkölcsöm az akaratom. Ebben a pocsolyában mindegy, mit tesz az ember. Nincsen különbség a gyilkos és az áldozat között. Nincsen különbség az élet és a halál között. Minden élet, vagy minden halál: a fogalmazás önkényétől függ, hogyan fogjuk fel. Minden erkölcstelen, vagy minden erkölcsös, ha úgy tetszik. De ebből a pocsolyából nem felejthető ki az akaratom. Nincsen élet, de én akarom, hogy legyen. Azt akarom: legyen különbség! És mert akarom, van különbség.” Spiró eddigi legrokonszenvesebb hőse, Adorján nyilatkozik így a Kerengő című regényben, amikor el kell döntenie, hogy beáll-e a Porházyak-féle világba, vagy megfutamodik, esetleg szembeszegül. Az utóbbit választja, mert valódi morális lény: tudja, hogy a világ dolgai között etikai hierarchiát csakis a szabad akarat alapján dönteni képes ember teremthet. Azóta ezt a könyvét — illetve ezt is — megtagadta a szerző, hogy kétségbe ejthesse azokat, akik művét magasztalták, vagy további írásművei számára fogódzót vélnek fölfedezni Adorjánban. Kevéssé hiszek azonban a szerzői nyilatkozatoknak, s kivált kevéssé a Spiró-nyilatkozatoknak. Egész eddigi működésén végigvonul ugyanis az epatirozás nyilvánvaló szándéka. Verseiben valóságos gyűjteményét adja a szellemi fintorgásnak, lírikus! majompofás-jópofáskodásnak, mert fél attól, hogy érzelmesnek látszik, kiderül gyakorlott rím- és ritmus-formáló készsége; drámáiban alig mulasztja el, hogy minden szituációt vagy jellemet a fonákjáról is meg ne mutasson; epikus természetű írásaiban — még a leginkább fedetlen Apámmal a mecs- csen-ben is — mindig kever valamit a groteszkből: jaj, csak szkepticizmusa csorbát ne szenvedjen!; bírálatait pedig, ha olykor még dicsér is, soha nem hagyja—hagyta csípős iróniától, a bírálói tevékenységet is megkérdőjelező indulatoktól távol. Nyilatkozatait is úgy fogalmazta tehát, hogy ne tudja őt senki valamilyen előre megcímkézett skatulába gyömöszölni. Mindezt pedig nem a határozott véleményalkotás ellenébe vagy helyett műveli, hanem szellemi szabadságának lehetséges védelmében. Mit tehet ilyen körülmények között az a bíráló-értékelő, akit Spiróból éppen ennek a — megengedem — kellemetlenül védelmezett szabadság-eszménynek a folytonos újrateremtése vonz legerősebben? Nézetem szerint csak egyet: megkísérli, hogy a változásban kialakított következetesség szálát kimutassa, s bizonyos mazochizmussal fölkészül arra, hogy Spiró 8íi0
