Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - Mándy Stefánia: Vajda Júlia útja (tanulmány)
A szikár mértan határozott kontúrjai azután itt-ott megint líraibb ívekké oldódva hullámzónak tovább. A csend tágas terei meleg vörösökkel telítődnek, s a helyenként felizzó felületek átlós metszéseinek fokról fokra ívbe hajló szélei új tájak felé vezetik tekintetünket. A tömör kármin síkokon megjelenő keskeny sárga jelzések egy motívumsor összefüggő egésszé fonódó vándorlását idézik. A végtelenbe forduló prizmák, az egymást ^átlósán metsző, tört, vagy félkörű formák színváltozásai külön jelentést hordoznak, a mondanivalóknak egy másik aspektusát. Hogy ez mennyire fontos a festő számára, azt sokszor maguk a képcímek is kifejezik. Számos kép éppen színeiről kapta címét (Vörös kép, Kék-vörös, Zöld-kék-vö- rös, Zöld-lila kép, Fehér-sárga stb. 1974). A kréta-korszak finoman erezett felületei a maguk türelmesen halk pasztell színeivel a végtelen folytonosság titkát bízták ránk. „Egyetlen hullám: vagyok lomha tengered, habverés; te minden tenger közt lehető legnagyobb — új tér-nyerés.” (Rilke). S amikor csakugyan térré tágul a folyamatosság, a tengernyi idő, benne harsány színű szirtekké tömörülnek az ezotérikum mindaddig kontúrtalan tartalmai. Üj teret nyerdni és benne megjeleníteni a kimondhatatlan dolgok alakját, ez a festő legnagyobb privilégiuma. Mert Vajda Júlia éppen az a művész, aki minden korszakában öntudatlanul akarta az átváltozást, és ezt követően már határozott céltudattal fordulóról fordulóra átváltozott. Művészi útja során nem is tehetett volna mást, minthogy megannyi átváltozáson keresztül spirális fordulatokban haladjon a kezdettől kutatott középpont felé. A szegletestől a hajlott felé, az egyenestől az ívelő felé, s végül a lapostól a gömbölyű felé vezet a középpontból minden irányba kivetődő radius útja. A kör, amely a lehető legegyszerűbb képi alak, mert középpontjából kiindulva minden irányban szimmetrikus, egyszersmind a legbonyolultabb elemi forma is. Alapvető szimmetriája ugyanis a legnagyobb kötöttséget követeli. Éppen ez tette alkalmassá arra, hogy szakrális világképek modelljéül szolgáljon. „Egy bécsi miniatűr (XIII. századi francia munka) — írja Lützeler — bemutatja a Teremtőt, amint — a mérhetetlenül nagy Isten — szeretettel hajol teremtménye — a föld, a víz, a nap és a hold — fölé. A világ biztonságosan húzódik meg az Isten védelme alatt, miközben az Űr körzőjével megadja neki a helyes mértékét...” S még nagyobb szerephez jut a kör a keleti — indiai és kínai — kultúrákban: elég, ha a mandalára és a Yang és Yin jelére gondolunk. A világ művészetében jónéhány rokonával együtt Vajda Júlia is elérkezett a kör problémájának módszeres kísérleti feldolgozásához. Ez a most is aktuális periódus a kör természetét, relációit, jelentését, sugárzásait, szimbolikáját és mindenféle arányviszonylatát próbálja felölelni. Beleértve a körnek más mértani formákhoz — elsősorban a négyzethez — való viszonyát is. Annak a lényegére, amiről itt szó van, jól rávilágít Johannes Itten. „A négyzet kiváltotta kemény, feszült mozgásérzettel ellentétben a kör az elengedettség és a folyamatos mozgás érzését kelti: az önmagában egységesen mozgó szellem szimbóluma. Ha a régi kínaiak az égnek emeltek templomot, kör alakú elemeket használtak, a földi uralkodónak viszont négyzetes karakterű palotát építettek. A nap asztrológiai jele a kör, ponttal a közepén... A szakadatlanul mozgó körnek színben a kék felel meg. — összefoglalásul azt mondhatjuk: a négyzet a nyugvó matériát jelenti, a minden irányban kisugárzó háromszög a gondolkodást, a kör az örökkön mozgékony szellemet.” Vajda Júlia 1975—76-ban • alkotott Glóbus-ciklusában érinti először a kör végtelenül sokrétű és érzékeny problematikáját. Akihez a művész grafikai munkássága áll közelebb, talán ezen a cikluson keresztül majd könnyebben közelítheti meg azokat a későbbi kör-kompozíciókat, amelyeken már sokféle más metszetben, egyéb geometriai formákkal együtt vagy éppen szegmentumaiban foglalkozik a kör kimeríthetetlennek látszó festői formafelvetéseivel. S mivel Vajda Júlia is olyasféle irányból indul a felvetett kérdések felé, mint a hinduk, Leonardo vagy épben Paul Klee, az elmélyülő szemlélő olykor úgy érezheti, hogy ezeken a körkompozíciókon át ő is a „teremtés szívéhez” férkőzik kicsit közelebb. Mindenesetre jó, ha előbb megáll annak a gömbnek a kapujában, ahol ezekről a kérdésekről maga a képek alkotója is először elgondolkodott 879
