Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - Mándy Stefánia: Vajda Júlia útja (tanulmány)
Vajda Júlia koloritjának azonban — mint minden más periódusában — ebben a korszakban is megvannak a maga jellegzetes alapszínei. Most a természet elemi színei (barna, zöld, kék) mellett a sokszor fekete erezés és pontozás, valamint az olykor meghagyott világos alap tiszta tere jellemzi a kompozíciós sort. Ennek az utóbbi típusnak két legszebb példája a Gyermekrajz és a Kínai táj. A Gyermekrajz (1966) nagyon tágas és világos, egészen halványszürke terében megtaláljuk a hármas tagolódás csíráit. A legalsó zóna sötét vízszintessel elhatárolt igen keskeny sávja mintha csak azt jelezné, hogy itt a tudattalan lényegében elhanyagolható, hiszen a gyermek teljes világban él még, egy egésznek öntudatlan — és nem alámerített — egységében és ennek a nagy ismeretlen térnek ösvényeit próbálja bejárni. Boldog bolyongás ez, szabad lebegő tapasztalás a kezdetek idején. Idő és tér itt egybeesik. Sűrűbb és kiegyenlítettebb vonalhálózattal terül elénk a Kínai táj (1966—67). Határolatlan harmóniájában a ritmikus lélegzetvétel áraszt keleti nyugalmat. Le- helletfinom vonalvezetése, árnyalatokban gazdag színérzékenysége valóban csak az orientális művészetéhez fogható. Szalmaszálkupacok, madárlábnyomok, apró, tétován rebbenő jelek az időtlen hegyoldal széles, végeláthatatlan lejtőin. Keskeny partvonal figyelmeztet arra, hogy azért ez a világ sem tagolatlan. És akkor észrevesszük az itt-ott szorosan egymásra préselődő rétegeket, a növekvés, a megvalósulás, az állandóság és a kontinuus mozgás egymáson átivódó, szavakkal alig érinthető összefüggéseit. Közben Vajda Júlia kialakítja szigetországát. Hosszú képsoron át követhetjük tovább, mint rajzolódik ki kék, zöld, barna, vagy éppen mindhárom, s még több színben is az a föld, az a város, amelynek alapkövét nem a képen rakja le a művész. A régebben sötét talajszint fölött húzódó oldottabb kalligrafikus rétegek helyett ezek a szigetvárosok általában két lazább texturájú sáv között épülnek fel. A középső sötétebb, hangsúlyosan kidolgozott és színezett főmotívum, maga a láthatatlan térben kezdődő és a kép másik végén ugyanígy folytatódó sziget markáns kontúrjaival válik el a folyam-ég régióitól. Erőteljes vonulatából többnyire kiemelkedik a torony — vagy legalábbis éles kiszögellés jelzi a felfelé törő belső tengely jelenlétét. Axis mundi: a világ tengelye itt van a tompa toronyalakban, vagy a szögletes sarokfordulóban. A Barna sziget (1967) a. maga felbonthatatlan masszivitásában jeleníti meg valamennyi réteget. De egyszersmind meglep ez a végleges zártság. Talán mert megszoktuk a Térképek-en, s a Zöld sziget, a Kék sziget és sok más rokon kompozíció struktúráján áttetsző, az alapszint kusza, vagy ritmikus vonalakkal behálózó kalligrafikus jeleket. Olykor pedig fehér vagy fekete vízszintesek kötegei markírozzák felhangjaikkal a statikus kompozíció valamiféle tovavonulását. Mert a Torony lábánál terjeszkedő, pántok közé zárt lét tovahúzódó határaival ismer múltat és jövőt: függőleges torlaszok híján épp ezért nem tekinthetjük őket pusztán szigeteknek. Mindegyik ilyen sziget egy időbe tömörített sorsfolyamat egyszerűségében megragadott pillanatnyi színképe. Tovahömpölygő szigetország ez a sok fázisú sorozat; egy-egy szigetváros pedig a várakozás más-más időpontban kibontakoztatott pillanata. A pillanat maga itt olyan dinamikus sűrűségű létegység, mint például az anyag és energia világában az atom. Az egymást lekötő részecskék, élet- és énelemek hihetetlen sebességgel keringenek benne és roppant feszültségeket hordoznak magvukban. A pillanattükröző szigetország különféle változataiban apró sötét pontokat és mozgást jelző vonalkákat látunk. Olykor pedig átvonul rajtuk egy-egy fénycsík tört grafikonja. Talán éppen ez a rögzülni készülő időn áthullámzó sugár jelenti a mindig újra vizuálissá tömörülő sorsképletek minden rögösödésen átvilágló folyamatosságát. Ami a koloritot illeti, az egy színben tartott, különféle tónusú szigetek mellett azután több olyan mű is keletkezett, amely kilépve ebből a monokrómiából, éppen nagy világítóerejű színeivel teszi sokkal levegősebbá és szuggesztívabbá a most már végtelen horizontok felé táguló régiókat. Lent a sárga-barna földközel sávján olykor szabálytalan kis színes mértani formák mozognak. Fent pedig a valószínűtlen kék szín egyenes kihívás mindenféle röghözkötöttség ellen. A vaskorszak drótozott, sokszegecsű, rengeteg elemből komponált, kalapáccsal kivert, józanul kimért férfias rendje után ez az egész szén- és pasztell-korszak a má877
