Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - Mándy Stefánia: Vajda Júlia útja (tanulmány)

Vajda Júlia középpont-kutató világszemléletében az 1963-tól gyakran visszatérő labirintus mozzanatnak funkcinonális és jelképes szerepe van. Így, ezzel a két meghatározó komponensével együtt válik konkréttá. A lazán felvázolt csontszerkezeteken éppúgy megjelenik, mint a növényi rostok szigorúbb rajzú metszetein, a sűrített szén- kötegű grafikákon, vagy a színes akvarell mezőkkel kitöltött, mégis oly gazdagon oldott dróthálózatok szabadon lebegtetett kacskaringóiban. A szigorúság a vizsgált tárgy struktúrájából adódik, a laza, oldódó vonalvezetés pedig a finoman latolgató útkeresők egyik módszere. Hiszen nemcsak a labirintus természetéből következő visszatérésről van itt szó, hanem az egész lét folytonosan visszatérő, ritmikusan inkarnálódó szerkezetéről. Az évszakokban, a csillagok járásában, a test felépítésében, vagy az értelem összefüggő rendszereiben kutatva a középponti erőket, mindig ilyen labirintus utakon bolyong a művész és spirális pályáján újra meg újra visz- sza fog térni az eredendő kérdéshez. Innen érthető ennek a művészetnek olyany- nyira nyitott, a folytonos újrakezdés merészségével és friss erőivel átjárt, meglepetésekkel tagolt karaktere. A más-más szinten ismétlődő, s egymástól olykor nagyon is eltérő átváltozások egyugyanazon világrend különféle fénytörései Vajda Júlia kutató pillantásának prizmáján keresztül.

Először tehát visszatér az alapelemekhez. Ceruzarajzain az emocionális világ rezzenéseivel párhuzamosan már megjelennek a hűvösebb mértani jelzések is: a torony vertikálisával, a csónak vízszintezésével vázolja fel a szerkezetek indító motívumait. Ebből a finoman mérő vonalszisztémából újabb periódus sarjad: nagyméretű tus- és szénkompozíciók, valamint egy összefüggő — fehér fénytagolásokkal osztott — éjszakai szénciklus lírai világa. A nagy vízi csöndet idéző szénrajzokat a fehér sávok finom sugárzása más és más arány- és formarenddé alakítja. A különféle változatok táji analógiákat vagy technikai képleteket felvillantó fotogramok hangulati asszociációit keltik.

Az egyik ilyen szénrajz már jól mutatja azt a hármas tagolódást, ami Vajda Júlia későbbi nagy színes horizontális krétakompizícióinak alapszerkezetére utal. Legalul széles, tömör fekete őselem sávja sötétlik, amelyet keskeny fehér fénycsík szegélyez. A középső és a felső sáv terében ez a sötét alapelem mindinkább fellazul és rezgő, egymásban gyűrűző fehér félkörök, szeszélyes ritmusban viliódzó fényjátékok beszélik el a keletkező világ pillanatba sűrített történetét. Mintha a világosság és a sötétség kettéválasztásának folyamatát élnénk itt át az alkotóval.

Egy világkezdet és a személyes művészi lét mély lélegzetű kezdőpillanatai egymást áthatva indítják el a szemlélőt is új meg új utakon. Ekkoriban adódott végre alkalma Vajda Júliának arra is, hogy egészen szabadon és függetlenül dolgozhasson. A Mávag toronyműtermében nagy lendülettel bont ki egy olyan világot, amelyet eddig némely periódusában még voltaképpen csak érintett. A korábbi minuciózus rajzmódszer és a felnövő elemi formák, valamint a pontozott, vonalkázott, szo- gecses, köteges grafikai kezdetek most olyan intenzitású energiarendszerré erősödnek, amely a technikai civilizáció vékony rétegei alól feltörő elemi, erőket a kor nyelvén tudja megjeleníteni. Az univerzum erőtereinek felkutatása, a felszökő áramok rendszerbe foglalása a drót, a szög, a fém, a vasrácsok, az acélos hálózatok materializálódott nyelvén, majd az egész nagy, aktuálisan megfogalmazott lelethalmaz szublimálása a zenei linearitás közvetlenül követhető recitatív hangján: ez Vajda Júlia eredendően dinamikus alkatának legfőbb és — idehaza legalábbis — magá- banálló konklúziója.

Először persze a különféle rajzhálózatokon kell felfigyelni a művészben keringő áramlatok kivetülő rezgéseire. Az egyik pillanatban kisgyermek módjára körülkeríteni a világot — de a következőben már a Kemény Zoltán fémreliefjeivel egyidejű és egyivású, sűrűn sorakozó szegecsek, vonalkévék, egymásba kapcsolódó kampók szúrós-ritmikus disszonanciájával érzékeltetni a nem nőies század nem nőies vastraverzeinek és szögletes építkezésének aktivitástól feszülő indítékait.

Szenvedélyek és indulatok küzdelme bent és kint, majd az újra meg újra rendet teremtő hármas (olykor négyes vagy ötös) tagolódásnak szuggesztívan tömörítő szisztémája a világ kegyetlen vaskorszakában.

375