Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - M. Kiss Sándor: "...hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral II.)

dója, egykori polgári nacionalizmusa már megbukott — amely alapján célkitűzésének homlokterébe inkább a föderatív megoldás áll, s önmaga és mások figyelmét a hiíd-szerep felé tereld. Ragaszkodik természetesen a jogegyenlőséghez, s egyúttal az egész országnak a szomszéd országgal való szorosabb egységét is hirdeti.

Annak idején például jellemző volt, ha nem is sikerült, hogy Gróza Péter — mi így neveztük —, dr. Petru Groza, a romián id'emóikratiikus miniszterelnök egyenesen román—magyar vámuniót javasolt. iNe azt nézzük most, hogy ez reális volt-e ákkor vagy sem, hogy megfelelt-e annak a gazdasági fejlődésnek, amely talán a nemzeti államok szocialista tartalmi kiteljesedését igényelte .és nem pedig az egyesítéseket, hanem azt nézzük, hogy ebiben a szándékban milyen közeledés rejlett és milyen azonos [feladatókat rótt ikii ránk a híid-szenep betöltését tekintve a románok és a magyarok között. Szeretném miág megjegyezni, hogy a kisebbségi tudományban, az európai eszimélkedésiben, vannak közös érdekeink a baszkokkal vagy a bretonokkal vagy a szorbokkal, még tágaibban: vannak közös érdekeink akár a szocialista, akár polgári oldalon álló kisebbségekkel, de van egy fontos strukturális különbözőség! A polgári államok jellegzetes belső tartalmi magatartása az .asszimilációra való törekvés, legyen ennek az útja békés vagy .erőszakos, lényeges az, hogy magukba vonják a kisebbséget. Mi ezt polgári tendenciáiként ismerjük, és tudjuk azt, hogy ez az államnemzet elképzelés a múlt században született, a 'Code Napóleon kényszerített rá Európára, a polgári világ konszolidációja során.

Mi a szocializmusban területileg vagy nemzetiségi Iközületek teremtésével gondoljuk jobban megoldaná a nemzetiségi kérdést, mint a polgári demokráciák, a polgári államok. Nem tudom, hogy ebben a .mi nemzetiségi híd-szerep hirdetésünkben nem rejliik-e egy hallatlanul nagy lökőerő, hajtóerő, serkentőerő a sokszor emlegetett és kívánt szocialista integráció ifel'é. Nem az egybemosások, a nemzeti karakterek 'föladása értelmében, hanem a nemzeti struktúráknak a közelebb hozása érdekében, a nemzetköziséget reprezentálón.

Nagyon sokszor idéztem Adytól azt a híres mondást, hogy kozmopolita csak a nyegle lehet, ide nemzetközi, minden becsületes ember. Ilyen értelemben a nemzeti kisebbségek hirdetői, hitvallói kell hogy legyenek ennék az lélő nemzetköziségnek, amelyet éppen k)ét-nyelivűségükkel, két kultúrában való jártasságúikkal segíthetnek elő. Ez a feladat, ez a hitvallás, ez a vállalás összefügg a nemzetiség létével, a lét alap-egzisztenciális problémája.

Nem szeretem azt, ha valaki csak a sérelimá oldaliról mutatja be a nemzetiségek életét, és megfeledkezik arról, hogy ezek a nemzetiségek vitális közületek, akkor is élnék, ha a körülmények nehezek. Élték a legnehezebb körülmények között is, megmaradtak. Veszítettek és nyerték. De a lényeges az, hogy a zöm megmaradt, mert hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből.

Edgár bácsi két államban volt kisebbségi: Csehszlovákiában és Romániában. Azt elvileg tudjuk, hogy az állam belső felépítése meghatározza a kisebbséghez való viszonyát. Ilyen szempontból érdemes összevetni a 45 előtti Csehszlovákiát Romániával.

Egy ilyen interjúnál, hogy úgy mondjam, a fölvetett nagy kérdésekre tanulmányokban, sőt kötetekben is lehetne válaszolni. Vállalnom Ikiéll akt a felelősséget, — részben felelőtlenséget — hogy nagyon röviden fejezem iki azt, amit nagyon bőven, kellő érvekkel alátámasztottan lehetne lés kellene kifejteni.

835