Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - M. Kiss Sándor: "...hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral II.)

e megkívánt szintre 'emeljük, mint a más nyelvek megtanulásának alapfeltételét is. Itt kell újra és újra hivatkoznom az önmegvalósítás elvére. Tudom azt, hogy a szocializmus fejlődése tőlünk is — a struktúráiból fakadóan — az igények egyre magasabb fokú kiszolgálását várja, és igényűi is. Tudom azt is, hogy nehéz bevárni ezt a helyzetet egy olyan forrongó gazdasági—társadalmi időszakban amikor az urfoamizál'ótíás, a demogiraíizálódás, az iparosítás, a lakosságnak a faluiból a városba történő részleges áttelepülése stb. nem adnak tiszta kiépet még a nemzeti igények tökéi ét eselbb (kielégítése térién sem.

A nemzetiségi önmegvalósítás szerintem az, hogy az ember miniden lehetőséget megostromol és nem a sérelem politikájából, a panaszból, majd a nemleges álláspontból, Végül a !kiVándorlási hajlamból indul ki, hanem abból: itt élned, s halnod kell és a szülőföldünkön, ott ahol 'vagyunk, ahol élünk, minden körülmény köziött meg kell találnunk a valóságban, a változások 'folyamatában a cselekvés, a jobbítás lehetőségét. Ez így taüán kicsit általános, Ide talán érthetőbbé válik mondandóm lényege, ha példákkal élek. Most például Romániában egy olyan millióikat mozgató tömegkulturális jelenséggel 'találkozunk, mint a „Meg- énéklünk Románia”. Ez az amatőr mozgalom nemcsak befogadásra, de aktív cselekvésre is serkenti a közönséget. Ezzel a lehetőséggel nekünk is élnünk kell. Nem véletlen, hogy amióta a román népnék ez az önmegvalósítása kibontakozott, azóta nekünk is vagy 2—3000 tánocsoporturik, támdházunlk, 'énekkarunk, kórusunk, színjátszócs'opo.rtunlk, irodalmi színpadunk és irodalmi körünk létesült.

Ügy tűnik, korunk egyik fontos tendenciája az etnikai reneszánsz. Mondhatnám úgy, hogy egy világjelenség tanúi vagyunk. Ezt a jelenséget tapasztalni lehet Afrikában éppúgy, mint Dél-Amerikában vagy éppen Nyu- gat-Európában, de Kelet-Európábán is. A probléma egyszerűsítése érdekében maradjunk Európánál. Az a fajta etnikai reneszánsz ami Nyugat-Euró- pában tapasztalható, közös nevezőre hozható a kelet-európai problémákkal?

Abból indulnék M, hogy előttünk az európai nemzeti kisebbségek, néptöredékak, nemzetiségek sorsa eléggé jól ismert. Talán senki nem figyeli olyan éberen mind- ezekét az európai (jelenségekét, mint mi. De nemcsak most. A két világháború között Balogh Artur, a kitűnő jogász, Jakaibffy Elemér, a 'Lúgoson megjelenő Magyar Kisebbség című folyóirat főszerkesztője, — mindketten (bukaresti szenátorok, tagjai voltak a genfi Népszövetség kisebbségi alosztályának — a sajtóban tudományos 'Közlentényékben a legmagasabb szintre lemeltléík azt, amit a legjobb értelemben kisebbségi tudománynak mevezihetünk, a jogtudomány egy alkatrészéként, válfajaként. Nálunk tehát nem újdonság a IbasZk, a katalán, vagy a fla- mianri, vagy a breton, vagy az okcitán, vagy az ír Ikéddiéslsel, vagy a szorfooklkal való foglalkozás. Mii ezt ismerjük, felelevenítjük. Rehabilitáltuk a polgári demokrata Jalklabflfyt 'és iBialoigh Artúrt, hivatkozunk rájuk, megírtuk szerepüket, jelentőségüket és igyákezünlk jogászainkat is arra venni, hogy a Ikdsebbségtudo- rnányt, mint 'európai tudományos kutatási ágat, magasabb fo'kon műveljék vagy újra elkezdjék magas fokon művelni. Konkrétan a kérdésre térve: egészen más egy kis, — az erdélyi magyarság számához nem is 'hasonlítható — ntéptöiradéknek az a töirék'vése, Ihogy autodhton módon élhessen, auto'dhton (életformát, esetleg nemzeti függétlenséget találjon, mint az erdélyi vagy a szlovákiai magyarságnak az a történelmi hieűyziete, — (átesvén egy nemzetállalmi fokon, ehhez tradíciója fűződik, (de figyelme már nem a restaurálásra irányul, (hiszen saját nemzeti aspirá834