Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - M. Kiss Sándor: "...hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral II.)
a rámán—magyar vagy a szláv—‘magyar vagy a dunai völgyi vagy a kelet-euró- pai összefogást, a szocialista integrációt soha iföfl nem lehet adnunk. Abban a pillanatban tudniillik el is veszünk. Ez egy kicsit általánosnak hangzik, de úgy gondolom, megérthető belőle; axióma számunkra, nem alkalmi taktika vagy pillanatnyi kísérletezés, hanem elv, lételv az: mi az egymásrautaltság sorsproblémáit vállaljuk. Beszéljünk talán arról is, hogy a mai körülmények között hogyan készüljön fel a nemzeti kisebbség erre a már többször emlegetett hídszerepre? Egy nemzetiségnek önmagával azonossá, összes értékeit egy magasabb szinten reprodukálva, önmagát kitelj esi tve, közületié kell válnia. A maga nemzeti sajátosságait kell kiépítenie-fielépí'tenie arra a sajátos föladatra, amit mi a híd-sze- repben jelölünk meg. Kezdem az anyanyelven. Az az ösztönös maradvány, hogy otthon a családban anyanyeiven beszélnek az emberek, távolról sem elég. Az irodalmi nyelv szintjét, az iskolázott nyelvhasználat, a művelt nyelvhasználat szintjét kell elérni — de még ez sem elég. El kell sajátítani magas szinten a szak-szókincset is. A fogalomalkotás nyelve az anyanyelv, épp ezért a legkülönbözőbb szákpályák legkülönbözőbb értelmiségi mondandóját anyanyelven kell tudni kifejezni. Nagyon érdekes tapasztalatunk, hogy az anyanyelvűn tanulók a román főiskolákba is sokkal nagyobb számban kerülnék be — döntően nagyobb számiban — mint azok a magyar gyerekek, akik nem az anyanyelvükön tanulnak. Miért? Mert nyilvánvalóan a matematikának, biológiának, kémiának, fizikának Stlb. magyarul is sokkal nehezebb a megtanulni való anyaga, mint tegyük fel az irodalomnak. És e tudományok alapfogalmait az anyanyelvén is nehéz elsajátítania. Hát miég milyen fogalomzavarok állhatnák élő akkor, ha a fiú vagy a lány nem jól érti a tanítás nyelvét. Mi tehát aZt mondjuk: az anyanyelv tökéletes elsajátítása [biztosíték a szomszéd nép — a szlovák, a román vagy bármely más nép nyelvének elsajátítása szempontjából is. Ebből az következik, ha mi jól akarjuk betölteni például a román—magyar akár kulturális, akár tudományos híd-szerepet, nyilvánvaló, hogy első lépésként saját nemzeti nyelvünkön kell tökéletessé válni. Éppen ezért kell mindenkinek megérteni azt, hogy a többségi nemzet érdeke is nemzetiségének önfejlesztése, töfcélétesedése, önmegvalósítása. lEbbe beletartozik — és nem ráadásként — Szlovákiában a szlovák, Romániában a román nyelv ugyanilyen tökéletes, alapos, tehát a családi nyelvtől az irodalmi nyelven át, a szafcszókin'csig terjedő ismerete. Mi például — ez a szárhegyá összejövetelen is kitűnt — büszkék vagyunk arra, hogy valósággal megdupláztuk a román irodalmat, hiszen ez az irodalom — nem spanyolul vagy franciául, hanem magyarul — szinte teljesen egészében reprodukálódik, s újra megjelenik a műfordítások következtében. Igaz, Szárhegyen elhangzott az is: legyen ez a folyamat fordítva is hasonló mértékű: duplázódjék meg a magyar kultúra is a román fordítások eredményéként. Arra a kérdésre tehát, mit kell tennünk ahhoz, hogy a történelmi szerepet betöltő entitássá, történelmi szerepet vállaló közösséggé emelkedjünk — tehát értelme legyen létünknek — azt válaszolhatom, högy mind e törekvésnek alap- feltétele az, hogy magyarságiunkban is lés a közvetítő nyelv szerepre alkalmas nyelvtudásban is tökéletessé legyünk. Természetesen azonnal adódik a következő kérdés is: hogyan lehet biztosítani annak feltételeit, hogy anyanyelvűnket 833
