Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - M. Kiss Sándor: "...hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral II.)

szocialista magyar nemzetiség vagy szocialista német nemzetiség vagy szocialista szerb nemzetiség nem azonos fogalom. Azelőtt ott tartottunk, hogy beleírták a szövegekbe, hogy mi a román nemzet szocialista magyar tagjai... ivagy ilyesmiket írtaik le lexikonban: Szemlér Ferenc magyiar ajlkú romián költő. Erre nyilvánvalóan reagáltunk. Legutóbb még egy színiházi kollokviumon, nemzetiségi kollokviumon is vita tört ki e körül Sepsiszentgyörgyön, de mondom évekkel ezelőtt már egy pártkongresszuson ezt tisztázták, s azt mondták: — Fazekas János miniszterelnök helyettes fejtette ezt ki, senki nem cáfolta, tehát elfogadtatott — hogy a romián szocialista nemzet nem állammemzét. iNem abban az értelemben, hogy mindenki, aki román állampolgár, beletartozik. Annál is inkább, mert nem foszthatjuk meg magát a román nemzetet sem anyanyelvének a kritériumától, tönténelmiségének, genetikai eredetének, öntudatának a kritériumától sem. Heterogén elemeket nem lehet egybecsomagolni. A magyarság szocialista közület, szocialista magyar nemzetislég, amely együtt él a szocialista román nemzettel. Ez elvi döntés volt, úigy, hogy ma, a mai szövegezésekben, tessék figyelemmel kísérni pl. a Konuník-nak az évfolyamait, nem fordul elő, hogy a román nemzet magyar ajkú tagjai, hanem úgy, hogy a romániai magyar nemzetiség. A szocialista iramán nemzeten értjük ma a román anyanyelvű, iramán történelmi tudatú, román származású, román tömegeket. Tehát ez is folyamat. Szlovákiában hamarabb következett be, de a csehszlovákiai alkotmányiban tessék megnézni, két nemzet, a cseh és a szlovák nemzet konföderációjáról beszélnek és az ezekkel együttélő nemzetiségek jogait is rögzítik. Ez azt jelenti, hogy megkülönböztetjük már az alkotmányban is a szlovák nemzet és a Szlovákiában lakó magyar nemzetiség fogalmát. Meg vagyak győződve arról, hogy a folyamat tovább fejlődik.

A lenini nemzetiségi politikának van egy modellje. Mi nem eszerint rendeztük be például a Duna-völgyi népeknek a testvéri együttélését. Ez tény. Még éhhez a modellhez való alkalmazkodás is rejt olyan tartalékot, jogi tartalékot, amivel adott esetben élni lehetne.

Ez elvi feltevés. Ugyanakkor viszont a gyakorlatot tekintve azt mondhatnék, alkotmány szerint is, a gyakorlat többsége szerint is, hogy a magyar ugyanolyan eséllyel állampolgár a pályaíve, a szakmai képzettsége, az ellátás dolgában, minit a nem magyar. A kollektív jog azonban még nem alakult iki, nincs kollektív szervezet, tömegszervezet. A helyes az, hogy a nemzetiségeik, — például Romániában a romániai magyar nemzetiség — törekednek-e airra, s igen is törekednek, hogy bizonyos kollektívákat állítsanak föl. ilyen volt már két ízben: a hat magyar színház, az opera, a népszínház, s a bábszínházaknak az úgynevezett nemzetiségi kollokviuma, ahol egy román, egy-agy jiddis, egy német és egy szerb színház is nésztvett, de ahol a magyar színházak vitái magyar nyelvbe csaptak át és különben is az egésznek a jellegét a magyar színházak felvonulása adta meg. Vagy ilyen volt a szárhegyi gyűlés, ahol a magyar iműfordítás kérdéseit a magyar írók, különféle folyóiratok szerkesztőségei együtt vitatták meg. Erre tendál a fejlődés és itt kell legyőznünk a bizalmatlanságot, a gyanakvást, amely az ilyen magyar 'kollokviumok, kollektívák, értekezletek, találkozások megjelenésében valami nacionalista veszélyt lát. Hogy Iküzdhétjük le ezt a gyanút vagy gyanakvást? Ügy gondolom, sosem szabad elfelejtenünk, hogy a ihíd-szerep, mint történelmi hivatás, független a mindennapoktól, a pillanatnyi körülményektől is. Lehet, hogy itt, vagy ott nem találjuk meg a hídnak a Ikiinduló támpontjait, az osz- lopfőiit, de nekünk helyzetünknél, történelmi szükségszerűségünknél fogva erre a híd-szerapre vállalkoznunk kell. Éppen ezért a magunk csökönyös következetességével a néptestvériséget, a kisebbségi humánumot, az egymásra utaltságot,

832