Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - VITA - Vinkó József: Hiány-dramaturgia (esszé-tanulmány)
Nyitott dramaturgia „Kinek az ajkán forr a dal már: az forradalmár?” (Utassy: Közbeszólások) Talán a fentiekből is kitűnik, hogy mind világlátásban, mind drámaszemléletben éles határvonal húzható e generáció egyes tagjai közé. Asperján, Szentmihályi, Juhász, Munkácsi, Sárospataky, Ördögh lényegében a realista fogantatásé drámai hagyományhoz kötődnek. Sárospataky és Ördögh míves — még a korszerűtlenség ódiumát is vállaló — klasszikus drámai nyelvezettel, zárt drámaszerkezettel, a többiek az úgynevezett középfajú színmű kritériumaival. Boldizsár, Kolin, Barna Róbert, Nagy András, Verebes, Wehner az abszurddal, de legalábbis a pinteri drámaszerkezettel, az irónikus- gioteszk világlátással kacérkodik (különböző színvonalon és erősen különböző tehetséggel persze) kimagasló, katartikus erejű művet azonban még nem sikerült létrehozniuk. A döntő változást, az új, korszerű dramaturgia megteremtésére tett kísérlet első eredményeit Nádas, Bereményi, Spiró, Kornis műveiben láthatjuk, s itt-ott — legalábbis szándékban — Czakónál és Schwajdánál. Mi az a szemléleti és stílusbeli változás, amire a felsoroltak esetében céloztunk? Az ő drámáikban nincs egységes cselekvés, bármi, bármikor megtörténhet, itt „mindenki mindenkinek mindenkije” lehet. Nincs hagyományos értelemben vett konfliktus, a hős többnyire a Közérzetével vagy a Múlttal viaskodik. Ezek az írók felhagynak a drámai cselekményszövés elfogadott szabályaival éppúgy, mintahogy nemegyszer elvetik a praktikus színház-gyakorlati rendszabályokat is például a szünetet, a kis létszámú darabok iránti elvárást stb.) Látszatra erősen szubjektív formát hoznak létre, rapszódikus asszociációs rendszert, „álom-dramaturgiát”, ahol a köznapi logika érvénytelen és a kanonizált dramaturgiai szabályok nevetségesek, hiszen térben és időben elszakadtak. Itt nincs hagyományos értelemben vett helyszín, Lebovicsék lakása egyszerre nappali, hivatal, házasságkötőterem, orvosi várószoba és pályaudvar, Nádas nyílt helyszíne küzdőtér, Kalmárbéla pedig két lépéssel országhatárokat láp át, hogy albérletétől eljusson — ugyanoda. A valóságsíkoknak ebben a lebegtetésében a színpadi tér átértékelődik, új hangsúlyt kap a világítás, a tér, az idő, a gesztus. A dialógusok sem az adott szituációnak megfelelően alakulnak, hanem zenei szerve- zettségűek vagy éppenséggel a szürrealista kollázs-technikával párhuzamosan egymás mellett futnak. Feltűnő az időbeliség hiánya is. A hősök idő nélküli közegben préselődnek egymás mellé, a tér és az idő koordinátái egybeesnek — az idősíkok egybemosódnak „Nem megy az idő” — mondja Nádas hőse. Barna irodalmi performance-ában végig tiz óra van, a Hallelujában folyton negyed hat. A linearitásnak ez a hiánya különös feszültséget teremt, nem véletlen, hogy a Halleluja éppúgy a várakozás drámája, mint a Temetés. Az idő múlékonyságát ugyanis — mint Becket óta köztudott — a maga legtisztább, leginkább nyilvánvaló formájában, a várakozásban észlelhetjük-érzékel- hetjük. S ez a feltételes állapot aztán oscilláló sodródást, finom lebegést teremt valóság és képzelet, reális helyszín és elvont tér között, s létrehozza azt a szürrealista asszociációs rendszert, ami ennek a dramaturgiának a legsajátosabb jegye, s amely sajátosság talán Örkénynél és Mészöly Miklósnál lelhető fel legtisztábban az elődök közül. Miről is van szó? — kérdezhetnénk. A hagyományos realizmus „megfricskázásá- ról”, sőt, tételes elutasításáról? A naturalista drámaszerkezetre épülő művek elleni boszorkányüldözésről? Minőségi szemléletváltásról? „Engem a színházban nem a történet érdekel. És az úgynevezett gondolatok sem érdekelnek. Irodalom, filozófia dolga — mondja Nádas egy kéziratban maradt interjúban. Majd így folytatja: „Engem a színházban az élő testek között kialakuló viszony- rendszer érdekel. A kép. A kép, de a szónak egyáltalán nem a képzőművészeti értelmében. Az élő test mozgóképe érdekel. Ami a filmhez nem hasonlítható, mert nem sokszorosítható. Az élő emberi test érzékiségéből kialakuló képi érzet érdekel. Ami persze valamiféle történetet is kirajzol, s a történetből gondolat is préselődhet. Olyan 796
