Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - VITA - Vinkó József: Hiány-dramaturgia (esszé-tanulmány)

lékeiből, az ötvenes évek utáni tapogatódzásból, a konszolidáció ellentmondásaiból, az új gazdaságirányítás feszültségeiből.

Üj kérdések ezek, feltáratlan, bonyolult ellentmondások, amelyeket az új nemzedék legjobbjai személyes hitelű történelmi, társadalmi, politikai analízissel és többnyire autonóm drámai formával kívántak feltárni. Az új dramaturgia megerősödésében a döntő mozzanat nem egyszerűen bizonyos színházi drámaírói tradíciók elvetéséből, nem az abszurd és a lengyel drámaszemlélet felfedezéséből állott, hanem a világhoz való újszerű viszonyulásból — horizontváltásból —, ami kétségbe vonta a valóság közvetlen megragadásának lehetőségét, és olyan többszólamú, összetett formát keresett, amelynek segítségével korunk lényegi ellentmondásai maradéktalanul kifej ezhetők.

Holt-tér, holt idő, holt hős

„Én ekelek Te keregsz Ö gyeleg ..

(Komis: Halleluja)

A legfontosabb: a drámai hős* kérdése. Hajlandó-e a szerepkörre? Vagy marad minden a régiben, mint a boldogult hatvanas évek végén, amikoris novella-, és regénytermésünk jellegzetes főszereplője, kritikusaink máig életben tartott lombikforradalmára a lézengő hős uralta a terepet? ö volt a rossz közérzet „csellengő” képviselője, tehetetlen és szánalmas figura, aki mindenről lemaradt, mindenhonnan elkésett, úgy himbálózott a társadalomban, mint légüres térben az enervált plazma. Megmozdul-e, vagy magához hasonlítja a drámát is?

Nos, hősünk, aki Csapiár szavaival élve ezidáig „a falnak támaszkodott és legyintett” most határozott mozdulattal ellökte magát, s himbálózó frankensteini bizonytalansággal megindult színház felé. Közeledtére megremegett Marica grófnő és néhány direktorban megfagyott a naturalista dramaturgia. Pedig hősünk — megfogadva a nógatást, és felismerve, hogy a lézengés-tagadás elvesztette társadalomkritikai erejét — cselekvésre áhítozott. Konfliktust akart, nemzedéki helyzetelemzést, értelmes társadalmi aktivitást. Úgy döntött: szembenéz az új gazdaságirányítás és a nyitottabb társadalmi szerkezet ellentmondásaival: a tudat és a létforma növekvő dilemmájával. Ambíciói lelkesítőek voltak. Harcolni akart. Bizonyítani. De ahogy Béres Attila írta emlékezetes Bonfini-versében — „már nem volt felvétel a Fekete seregbe.” Közöny, személyes önzés, közösségellenesség fogadta. Kisszerűséggel, puffatag frázisokkal, hamis gondolkodási sémákkal találta szembe magát. Kiderült: falnak támaszkodó pasz- szivitását könnyebben elviselték, mint harcos elhivatottságát. A világmegváltót hamar felparancsolták a szamárlétrára. Igazodjék ő is — ha kell — a hibás társadalmi gyakorlathoz: ez még mindig fájdalommentesebb. Ha mégsem akart „alkalmazkodni”, kicsit megropogtatták a gerincét, mint Asperján György újságíró hőséét a Rokkant igazságban. El is törték — igaz véletlenül — mint Feriét Kolin Péter Közjátékában vagy Margitét Spiró drámájában. Az önálló, független etikai norma, a kitartó igazságkeresés korszerűtlen kalandnak hatott. Rugalmasabb a kor, a merev prófétákat kiveti magából.

Keserves lecke volt ez hősünknek. Légszomja növekedett, nem találta a helyét. Vámos és Czakó darabjaiban még csak a panelházak embertorzító sivárságával, a kispolgári szűklátókörűséggel, a kiúttalanság érzésével kellett megküzdenie, Schwajdánál már a „készen kínált hit” szétfoszló szövete tekeredett a nyakára, Spiró és Simonffy megkérdőjelezte történelemszemléletét, Nádas arra kényszerítette, hogy zavaros életviszonyaival szemben makacsul törekedjék a történelmileg hiteles világképre^Kornis és Verebes kommunikációs eszközét, a nyelvét tűzte gombostűre, mígnem végül Be- reményinél bezárult á kör. Az ellentmondások itt jelentkeztek a legpregnánsabban. Hősünk a Kutyákban felismeri, hogy a beilleszkedés elkerülhetetlen, a társadalmi szívóerő — hacsak nem akar mindent szétrombolni maga körül — őt is beszippantja. Enged tehát. Mundo cane — gondolja. A Légköbméter Kiskatonájaként a fenti felismerés jegyében küzd a lakásért: minden áron helyet szeretne szakítani magának ab* Esterházy Péter írásmódjában: hoes — ejtsd: hős; jelentése: hős.

790