Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - 75 ÉVE SZÜLETETT BALOGH EDGÁR - M. Kiss Sándor: "... hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral)

ha már itt tartunk, hogy Magyarországról kik támogattak: le kell szögeznem, hogy fejlődésünk különböző szakaszaiban változtak a minket támogató erők. Volt idő, mikor a Vámbéryék s a Századunk állt ki mellettünk, addig amíg mi,

— hogy úgy mondjam — a masaryki polgári demokrácia hívei voltunk a szemükben, ellentétben a feudális szoldateszka Horthy rendszerrel. Amikor azonban későlbib, Jászi Oszkárral is szembekerültünk — tudott, hogy Jászi a Sarló vendége volt — s amilyen mértékben szembekerülve az agrárszocialista koalícióval és a magyar pártokkal a kommunizmus felé közeledtünk, olyan mértékben ősökként, vagy szűnt meg ennek a liberális-szabadkőműves polgári radikális tábornak az érdeklődése irányunkban. A fiatalság köréből — az 1930-as ismert Duna- völgyi Koszorú körüli vita után — híveink maradtak azok, akik kezdtek rájönni arra, hogy tulajdonképpen számolni kell a jövőben a szlovák nemzet és a románság létével. Ilyen volt az Olt Károly féle kelet-európai szeminárium, ilyen volt a Kertész Dániel féle debreceni Diákcsoport, a miskolci Kőtörő csoport és a Szegedi Fiatalok Csoportja, akik rájöttek, hogy mi a magyarságunkhoz tökéletesen ragaszkodunk, tehát nem igaz az, amit ránk szórnak, hogy hazaárulók, nemzetárulók vagyunk, hogy becseheltünk, viszont a koncepciónk a magyarság egy megmentési formája a dunai népek megegyezésének perspektívájában. Ha kevesebben is, de kitartottak mellettünk a magyarországi haladó körökből. Ilyen mellettünk mindenképpen kitartó ember volt József Attila, aki többször megígérte, hogy fölkeres bennünket, eljön hozzánk, de végül nem ért el. A vele való levelezése — ezt is megírtam — elveszett a háború alatt. 'Még hozzá kell tennem: az, hogy mi exponáltuk magunkat a kommunizmus mellett, tehát a kommunista sajtóban kezdtünk írni, és magunkat talán túlzottan is kommunistának vallottuk — volt egy testvérszervezetünk, a Vörös Barátság — szerepeltünk a nyilvánosság előtt kommunistaként, Magyarországon, ahol a kommunista párt üldözött volt, érthető módon barátaink egyre óvatosabbak lettek, illetve a ba- rátkozás inkább személyi jellegűvé vált.

De föl lehet tenni azt a kérdést is, hogy a magyarországi, vagy a csehszlovákiai kommunista párthoz hogyan viszonyultunk. És itt meg kell mondanom, hogy voltak súrlódások, ütközések.. Kezdve azon, hogy a kommunista értelmiség

— nem a nép — az értelmiség soraiban volt egy absztrakt kommunista fölfogás, tehát egy szűzi, egy lepárolt ideológia, amely csak az osztálykülönbözőséget látta és a parasztkérdésre vagy a szövetségi politikára nem nagyon gondolt. Illetve hamarabb gondolták arra, hogy a parasztokat vagy a nemzetiségeket adott esetben a kommunistáknak kell magukhoz kötniök, de hogy egy magyar értelmiségi csoport — nem egyedek — közösségként lép fel, s a nemzeti kérdés képviseletében, ez szokatlan volt. Oly annyira szokatlan volt, hogy nem egy esetben előítéletek megteremtődése lett a következmény. Hogyan? — -Ezek jobbról jönnek? Hogyan? — Ezek narodnyikok? Hogyan? — Ezek nacionalistáik? Hogyan? — Ezek antiszemiták? Voltak ilyen kimondott, vagy inkább ki nem mondott, rejtett formában jelentkező előítéletek. A kommunista pártnak azonban a tömegek előtt föltétlenül érdeke volt ennek a keresztény-szocialista Magyar Párt-i környezetből érkező zárt csoportnak a balracsatolása, amely részben éppen a koalíciós, masarykiánus környezetből vált le. A pártnak hasznára volt, tekintélyének és súlyának növekedésével járt, hogy az ilyen környezetből kinőtt Sarlósok sajtóviták és botrányok közepette látványosan balra tolódtak. Ezért a párt védett minket, értelmisége viszont fönntartásokkal és előítélettel fogadott. Természetesen nem minden ok nélkül. Volt abban valami igazság, hogy a nemzetiségi kérdést előtérbe helyeztük, hogy a parasztkérdésben rögtön kolhozutópiákat vallottunk, hogy mi konfederáeiót akartunk ahelyett, hogy a cseh burzsoáziával

785