Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - 75 ÉVE SZÜLETETT BALOGH EDGÁR - M. Kiss Sándor: "... hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral)
nak, a magyar történelemnek egyik visszatérő problémája többek között az ún. „zsidó-kérdés”, a zsidósághoz váló viszonyulás. Létezik egy olyan felfogás, — magam elég sokszor találkoztam vele — hogy a magyar századvég egyik jellemzője az ún. „joviális antiszemitizmus”. Igaz-e ez? S ha igaz, jellemzője-e ez a fajta „jovialitás” a magyar középosztálynak? <S ha volt ez a „joviális antiszemitizmus” akkor vajon igaz-e az, hogy ezt a „joviáüs antiszemitizmust” ív köti össze a századközép „brutális antiszemitizmusával”, amelynek nyomait társadalmi méretekben még most is viseljük? Én ezt így nem fogadom el. Először is nem nevezném antiszemitizmusnak azt a magatartást, amelyben egy kis joviális lenézés, gúnyorosság, egy kis alábecsülés van. Mert egy ilyen típusú alábecsülés a különféle rétegek egymás közötti viszonyában valóban volt. Valaki túlságosain dzsentroid módon lépett föl, hát akkor gúnyolódtak fölötte a polgárok, ha valaki „száraz” polgár volt, a nemesi réteg bélyegezte meg. Én a gyerekkoromból emlékszem ilyen dolgokra. A pozsonyi magyar katolikus főgimnáziumban — egy Pázmány Péter alapította gimnázium — nevelkedtem, amíg ez reál gimnáziummá nem lett a csehszlovák időkben, de erről majd később beszélünk, és osztálytársaim között volt két jeles lés neves úrigyerek. Az egyik Jankovich Marcell, a neves pozsonyi író-ügyvédnek, a másik pedig Vermes Jóska, a dzsentri alispánnak a fia. Emlékszem, zsúrokra hívtak meg — láttuk a vármegye házán a hajdút teljes díszben amikor odaérkeztünk — és'bizony így utólag világos, hogy alaposan megválogatták azt, hogy kit hívnak meg. Én, mint katonatiszt fia meg voltam híva, de emlékszem gazdag polgárfiúkra, például ügyvéd fiára, kereskedő fiára — nóta ibene keresztény kereskedő fiára — akiket nem hívtak meg, mert azt mondták, hogy az polgár. Volt egy ilyen családi szóhasználat is: Te úrigyerek vagy, ezt és ezt ne tedd, akkor mit mondanak! Ebiben az állapotban, a szerény anyagi helyzetünk ellenére, mi magunkat a kereskedőktől, akik pénzzel dolgoznak bizonyos fölhábo- rodással, bizonyos lenézéssel megkülönböztettük. Mi pénzzel, kereskedéssel, kereskedelemmel, iparral meg ilyen dolgokkal nem foglalkoztunk. Űriemberek voltunk annak ellenére, hogy apám is anyám is dolgozott, hiszen, mint katonai számtanácsos mindenféle katonai építkezések irányításában vett részt, anyáin pedig tanított az iskolában. No most, ami a zsidó kérdést illeti. Megjártam egyszer Kassák Lajossal — ez jellemző epizód. Később, amikor már a Sarló is megvolt, meghívtuk Kassák Lajost Pozsonyba és a Charlton Szálló előtt — nyár volt vagy talán még csak tavasz? — de mindenesetre kint a szabadiban kávéztunk. Bemutatom a barátaimat, s egyszencsak -Kassák megszólal, kérdezvén, hogy mi mindannyian keresztények vagyunk? Csodálkoztunk, egymásra néztünk, erre még nem is gondoltunk. Tényleg mindannyian keresztények voltunk, de mi van ezen kérdezni való? — Hát maguk között nincs zsidó fiú? Később lett, de akkor éppen nem volt.A kisebbségi életben külön mentünk, ők is, mi is, nekik is megvan a maguk gondja — magyarázkodtunk. Kassák rám bök az ujjával: — Magának mi a véleménye a zsidó kérdésről? — Na, itt árultam el magam. — Kérem, én már gyermekkoromban is úgy nevelkedtem, hogy a zsidó is ember. — Ahá —csapott le Kassák — maga akkor antiszemita. Mondom — Miért? — Mert ha valaki így fogalmazza meg, hogy a zsidó is ember, ebben az a föltételezés is benne van, hogy esetleg nem ember. Na mondom, — bérem ne haragudjon, ez tényleg furcsa szóhasználat és elismerem, hogy ennek van ... van háttere ennek a szónak. Hát persze ezek a magyar úricsaládok, hogy úgy 776
