Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Halmágyi Miklós: Az ezer rács világa (Vajda János és az Osztrák-Magyar Monarchia)

„monarchikus” szellemi áramlatai. A barokk és a neobarokk katolikiuim, a Leihnitz- Herbarti rendszer, az osztrák újplatonizmus, az ún. második felvilágosodás. Hogy ezek milyen mértékben és hogyan befolyásolták gondolkodását, azt publicisztikai munkáinak és levelezésének részletes filológiai feldolgozásával lehetne és kellene ki­mutatni. Van azonban másfajta bizonyosság a kezünkben. A monarchikus világrend lé­nyegi sajátossága a végletes bipolaritás. Lényegi vonása ez Vajdának is. Pszichikum és társadalom, romantika és modernség, nacionalizmus és kozmopolitdzmus, égi sze­relem és perverzitásba hajló érzékiség. Ellentmondások halmozása. Kettős akkor is, amikor a leginkább problematikus helyzetben, élete mélypontján emeli költészetét a legnagyobb magasságokba, vagy pedig akkor, amikor a legforróbb, leglelkesültebb pillanatokban képes hideg tárgyiasságra. Ebben rejlik politikai nézeteinek változé­konysága, sőt még isten elfogadása és tagadása közti ingadozása is. Nem egyszerűen alkati sajátosság tehát, hanem általános tendencia, mely Vajdában feltűnő képvise­lőre talált. Hasonló jellegű Vajda már említett katolikiuma is, bár ebben az alapvetően re­formátus beállítottságú magyar közgondolkodás, kimondatlanul, de mindenki szá­mára nyilvánvalóan polémiát folytatott az Örökös tartományokkal. Vajda tudatosan fellép a protestáns predestináció ellen, amely történelmi kudarcainkat Isten eleve el­rendelésének tekinti, s ezzel könnyebbé teszi a beletörődés politikájának érvényesü­lését. Barokkos katolikumában keresendő viszonya az erotikához is, vagyis a kifi­nomult kéj és a gyönyör iránti hajlam, amely összefonódik bizonyos önkínzó és fój- dalomokozó vágyakkal, s e gyönyörérzést követő bűntudat, büntetés, szenvedés bo­nyolult rendszerével. Az erotikum, a szexualitás, az ösztönök felszabadítása és tuda­tosan rafinált félidézése egyenesen Freud bécsi rendelőjébe irányíthatnak el hen­nánkét. Látszólag meglepő az a hasonlóság is^ amely egy mai író, Balázs József a Mo­narchia végnapjait is felelevenítő regényének sorai között, melyek a temetőre épült, s ezért elátkozott faluról szálnak, s az alábbi versszak között: Van-e a földön talpalatnyi tér, Hal sírhalom nem domborult? Van-e fűszál, virág a réten, Mely hulla nem volt egykoron. S Vajda a monarchikus irodalom egyik központi témájáról a vasútról is kafkai érzék - letességű képet fest a Vasúi ónban. A Kárhozat kielyhénben pedig ezt írja: Hogy gyalázatfolt ég a Napban, Virúgkehelyben ronda pók, Nincs szemérem a csillagokban, Zsibárú lett a szűzi csók. Hogy koldussá szégyenült a lét,* Leélte tündöklő nyarát. Üres a végtelen mindenség, Ki van rabolva a világ. A kiemelt sor akkor válik különösen figyelemre méltóvá, ha felidézzük Lukács György szavait, melyek alig egy évtizeddel Vajda halála után ugyanezt az életérzést fejez­ték ki filozófiai síkon: „A lényeg eltávolodott az élettől” és jNem létezik többé a lét spontán teljessége”* — mondta. Nemcsak a meggyalázott szerelem hangja ez a néhány Vajda verssor, hanem sokkal több annál. Ugyanaz a nem kevésbé mélyről fakadó kiáltás ez, mint Adyé a Kocsi-út az éjszakában, ugyanannak a személyes, de egyben általánosabb emberi, és mégis nemzethez kötött tragikumnak a megszólal­tatása. A Találkozásokban „vérivó, vámpír gondolattal” festeti meg vízióját az embe­riség módszeres kipusztártásáról, csak azért hogy az indiváduím ezáltal a legnagyobb földi boldogság részese lehessen. Vajda nem engedi át magát egykönnyen ezeknek az érzéseknek. Vívódik, de gyakran úgy tűnik hiába. Megírja ugyanakkor a Meyerlingi halott c. versét is. Ez a költemény a kevésbé ismert, kifejezetten filozófiai jellegű versei közé tartozik, s Rudolf trónörökös öngyilkosságára született. Kitűnő példája • Kiemelés tőlem. H. M. 765

Next

/
Thumbnails
Contents