Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Szentléleky Tihamér: Váró Márton Isis domborműve
dik századi város történeti hagyományaira csak utal. Érdekes összevetésre ad alkalmat a római kori márvány homlokzati friz s a kiállítás azonos tárgyú diófa fríze. Talán érdemes felidézni a kort midőn az Iseum márványreliefeit faragták. A második század végén (midőn a reliefek készültek) a provinciák alkotásai korábbi róma- városi (a század elején esetleg alexandriai) előképekre mentek vissza. Magában Rómában is, ha neméppen hirtelen, de lassúbb ütemben a művészeti alkotások nagy szemléletváltozást mutatnak. Jól végigkísérhető ez a Traianus oszlop és a Marcus Aurelius oszlop szalagfrizein. A császárok hadjáratainak dicsősségét ábrázolják a jelenetek s a fő hangsúly már nem a kidolgozás finomságán, a jelenetek klasszikusnak mondható jól megszerkesztett egyensúlyán, a rutinosan precíz természetű ábrázoláson van, hanem magukon a tartalmi elemeken. A tanult mesterség rutinja még átsegít a nehézségeken s még távol van a negyedik század, midőn a keresztény ábrázolásokon már csak a közérthetőség s ennek szimbólikus áttételei lépnek az egykori magas szobrász! ismeretek és rutin helyébe. De a tartományokban még további mó dosulást hoz a rutin hiánya s az, hogy az alkotók nehezen tudnak túlemelkedni a már korábban ismert sablon formákon, melyeket legtöbbször mintalapokról, korábbi sztenderd ábrázolásokról, vagy gyakran az érmek kis relief képeiről ismertek. Így a szombathelyi Iseum frízén is érezni e jelenségeket. Azok a sablon figurák, melyeknek megfogalmazása évszázadokkal korábbi görög kánonokra megy vissza rutinosan megoldottak. Ilyenek például a fülkés Victoria alak, Mars-Harpocratés alakja, vagy éppen az uralkodó Commodus császárt is megszemélyesítő Hercules alakja. Kevésbé megy évszázados előképekre vissza az Anubis ábrázolásos relief valamint a kutyán vágtató Isist ábrázoló faragás. A reliefet faragó művészek alkotói tevékenysége sokkal megfoghatóbban nyilvánult meg éppen ezeken a sablonoktól kevésbé befolyásolt jeleneteken. A felület kidolgozása durvább és elnagyoltabb, de a vésők alkotó jellegű tehetséges kezelése jobban végigkövethető, mint a sablonos, lecsiszolt felületű rutin ábrázolásokon. Vajon érezhetünk-e ezekből valamit az ezerhétszáz évvel későbbi ábrázolásokon? Vajon át tudta-e fogalmazni a mai friz alkotó művészet az antik ábrázolást a mi évtizedeink művészeti felfogásának megfelelően? Váró Márton reliefjének szemléletekor ezekre a kérdésekre igenlően felelhetünk. Maga a műalkotás ezer és ezer tudatos és nem tudatos hatásból tevődik össze. A tizenöt méter hosszú friz (mely érdekesen méreteiben is nagyobb mint az Iseum márvány frize, hiszen annak hosszúsága nem egész kilenc méter s magassága nyolcvan cm), úgy tűnik (de csak tűnik), hogy teljes másolata a római kori előképnek. Azonban a valóságban e friz teljes művészeti átfogalmazása a korábbinak. Jól érzékelhetően a római kor rutin figurái itt is lecsiszoltabb, naturális-reális ábrázolásúak. Jól látszik ez pl. Mars frontálisan adott alakjában. Ezek a figurák csupán az ókor hangulatát adják és annak jelzésrendszerei. Már a pályázati kicsinyített máson is — ez is szerepel a kiállításon — érezni a kitöltő elemek síkban erősen megmozgatott dekorációs szerepét, melyek azonban sokkal többet jelentenek mint puszta dekoráció. Váró Márton márványreliefjeire tekintve érezzük, hogy a sávos felépítéssel, az antik elemekkel együtt ezek a kitöltő elemek s mozgalmas felületeik adják a fény és árnyékhatások, a fa anyagszerűsége s az összfelület monumentális megjelenésének érzetét. Így lett ez az alkotás Váró Márton jellegzetesen saját alkotása, s így válik majd a város történetére is emlékeztető mementóvá egy közel kétezeréves város igazgatási központi épületében. Végül emlékezzünk meg a kiállítás rendezésének magas szintjéről. Orosz Péter nem tagadta el a frizsor monumentális hatását, ugyanakkor a többi kiváló mű is egyedi életet él s Váró Márton euvrejének egységét is hangsúlyozza. Mindehhez járul a külön művészeti alkotásnak számító, ízléses vezető füzet. 756