Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Fitz Péter: Gecser Lujza (Egy velem textiles)
A magyar textilművészet a 60-as évek legvégén soha nem látott virágzásnak indult. Korábban a textil, funkcióját tekintve, igen másodlagos szerepet töltött be, „lakásdíszként” vagy ritkábban középületek utólagos reprezentatív tárgyaként szerepelt. A korábbi századok falkárpit kultusza értelmét vesztette — már nem kellett rideg, nedves várkastélyok, fűtetlen előcsarnokok falait melegítenie —, csupán valójában elhagyható „luxusként” vegetált. Megjelenési formája leginkább a festés helyett szövéssel előállított képre emlékeztetett. Ha egy műfaj sokáig nincs előtérben, a technikai lehetőségei, régi műfogások, az anyagból fakadó, kibontható variációk ^feledésbe merülnek. A dekoratív textil ebben az értelmét vesztett állapotban leledzett 1968-ig. Az Ernst Múzeumban rendezett Textil falikép kiállítás és az 1870-től Szombathelyen sorra kerülő Fal- és Tértextil Biennálék új fellendülést hoztak. A textilművészet, pontosabban a művészek tudatára ébredtek, hogy műfajuk eddig még fel nem fedezett, ki nem próbált lehetőségeket rejt magában. Ezek egyike a tértextil, mely már nem csupán egyszerű fali dekoráció, hanem mint független művészi tárgy az őt övező teret is meghatározza. A tértextil megjelenésének első fázisa főként funkcióhoz kötődő — térelválasztó — iparművészeti tárgyakat produkált, de a kilépés a térben számos olyan vonzatot hozott magával, amelyek visszafordíthatatlan folyamatként a textilművészet új értelmezését is időszerűvé tették. Az egyre nagyobb, egyre színesebb, egyre több új technikai és formai elemet felhasználó tértextilek már sokkal inkább speciális anyagú szobrokhoz, mintsem a falkárpitokhoz hasonlítottak. Az évtized közepére már megszülettek azok a tértextilek, melyek a hagyományos értelmezés szerint ugyan ipar- művészeti alkotások voltak, de mégis hordoztak olyan zavaró momentumokat, mely miatt igen nehéz volt őket az „alkalmazott” művészetek fiókjába belegyömöszölni. A Biennálé mozgalom egyik eredményeként a- textilek jelentős része inkább kiállítótermi szereplésre, mintsem „lakásdísznek” készült. 1975-ben szükségesnek látszott egy olyan szakmai műhely létrehozása, melynek elsődleges célja nem kiállítási tárgyak produkálása, hanem a megváltozó műfaj lehetőségeinek kutatása. A Savaria Múzeum irányításával Velemben jött létre a Textilművészeti Alkotóműhely, mely mára már elismerten az új textilesség egyik jelentős központja. Az itt végzett hat éves munka, kísérletek sora erőteljesen megváltoztatta a textilművészetről alkotott, hagyományos fogalmainkat. A legfontosabb eredmény mára az, hogy a textil — mint anyag — ugyanúgy alkalmas autonóm műalkotások létrehozására, mint bármely más műfaj. A textilművészet műfaji önvizsgálata során — mely nagyon hasonló a képzőművészet korábban, a XIX. század végén a XX. század elején, lezajlott forradalmához —, eljutott arra a felismerésre, hogy éppúgy alkalmas emberi gondolatok speciális művészi megfogalmazására, mint bármely más művészet. Ezt a folyamatot bátran nevezhetjük a „textil szabadságharcának”, s ennek egyik résztvevője Gecser Lujza. 1968-ban végzett az Iparművészeti Főiskolán, résztvett már az I. Fal- és Tértextil Biennálén is, de az első igazán figyelemreméltó munkájával az 1972-es II. Biennálén mutatkozott be. Ha fellapozzuk ennek a kiállításnak a katalógusát, meglepetéssel állapíthatjuk meg, hogy viszonylag azon kevesek közé tartozik, akik igen következetesen komolyan vették a „tértextil létrehozására” vonatkozó felhívást. „Zi- góta” című, hat fakarikán függő, szizál és pamut alapanyagú, festett, csomózott, óriás folyondárt vagy fészket formázó textilje máris sokban különbözött a bátortalanabb, ugyan térbe helyezett, de valójában síkszerű, többi alkotástól. 1974- es III. Biennálén kiállított „Két perc” című munkája is hasonló szerepet töltött be: egyike volt azoknak a kisszámú tértextileknek, melyek valóban „kiléptek” a térbe. Míg a bemutatott alkotások zöme ugyan nem kívánt falat, térbe függeszthetők voltak, de jobbára némi felület-plasztikával rendelkező, két nézetre komponált síkokban megvalósított művek voltak. Gecser textilje körüljárható, minden oldalról megtekinthető, szoborszerűen viselkedő alkotás. Két, hatvan centiméter átmérőjű karikáról festett, kötözött szizál „indák” dús szövevénye hullott alá gazdagon csavarodó fonatokban. Ez a mű sokkal inkább szobor, melynek anyaga textil, mint deko- tív, „hagyományos” értelmezésű tértextil, azaz térelválasztó. 1975- ben indult meg a munka a velemi Textil Alkotóműhelyben. Az első évben 748
