Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Fitz Péter: Gecser Lujza (Egy velem textiles)
az alapállás a „biennálék stílusának” továbbvitele, az ott felhalmozott formai, anyagi, technikai, kifejezésmódbeli lehetőségek, tanulságok kibontakoztatása, végigvitele. Az anyagkísérletek, strukturális vizsgálódások végeredményüket tekintve még visszacsa- tolódnak a biennálé kiindulóponthoz: olyan munkák jönnek létre, melyek a kiállítóteremben megállják helyüket. Bár meghökkenést is keltenek, nem mást képviselnek, mint az 1968 óta rendezett öt jelentős kiállításon kialakult új textiles kifejezési forma legmagasabb fokát. A „legplasztikusabb” példa Gecser Lujza 1975-ben Velemben készített, a IV. Biennálén 1976-ban kiállított s díjat nyert „Hidak” című munkája. Hét vízszintesen, két-két pont között kifeszített kender és szizál „tartóívet” ösz- szekötő, vastagabb-vékonyabb fonatokból összeállított „hídszerkezetről” szabadon függenek a szövedékek dúsan burjánzó kötegei. Az egész kompozíció az őserdők liánjaira vagy primitív népek függőhídjaira emlékeztet. A „Hidak” logikus végkifejlete a teret elfoglalni kívánó „tértextiles” próbálkozásoknak. Valószínűleg ebben a műben, ennél a díjnál realizálódik a fejlődési folyamat csúcs- és fordulópontja: a „Hidak” olyan autonóm tértextil, amely magában foglalja a textilesség összes kézműves, anyaghasználati, alkalmazási vonását. Kizárólag textilre jelemző technika: csomózás, szövés; anyag, mint kender és szizál, kerül felhasználásra. Ugyanakkor szemben a korábbi bátrabb-bátortalanabb térmeghatározási, tér- elfoglalási próbálkozásokkal, textilszoborként viselkedik: olyan plasztikai értékekkel rendelkezik mint egy szobor, de matériája, alakításának tárgya textil. Eddig ilyen egyértelműen megszabadulni a falkárpit — síkművészeti fogalmakban gondolkodó — műfaj gátjaitól egyetlen hazai alkotónak sem sikerült. Másrészt ez a mű magában rejtette a további lehetőségeket is: a műfaj öntörvényi vizsgálatának folyamatát, mely a művészet történetének során más műfajokban is a megújulás, a műfaji önértelmezés megváltozását idézte elő. Gecser 1976-os velemi munkái már nem téralakítási, hanem anyagszerkezeti, viselkedési kutatások voltak. Az eddig is használt szizált gipsszel kezelte, merevítette, ezzel a szálak struktúrájában szemmel érzékelhető változást ugyan nem okozott, de a szizál textil-szerű, lágy, flexibilis tulajdonságai megváltoztak. A kísérlet során a textil már nem viselkedett textilként — mégha szerkezetileg úgy is látszott —, hanem rideg, állandó formájú szálplasztikává merevedett. Ennek a kifejezési formának első példája a „Velemi textilek 1976” című sorozat. Itt a kétféle anyagkezelés együttesen jelenik meg: a festett szizál (lilák, kék, eperpiros) szálkötegek szabadon eső függőleges-vízszintes alakzataira gipsszel rögzített, ugyancsak festett, merev szizálnyalábok vannak akasztva. A következő kísérletsor a „merev textilek” önálló alkalmazása volt. Rendkívül változatos alakzatú hurkolások, masnik, szálkötegek, tulajdonképpen természetes textilesésnek ellentmondó alakzatok, ívek lebegnek szabadon függesztve a térben. Gipsz helyett műgyantát használt Gecser s ezzel rögzítette és egyúttal megváltoztatta anyagának egyik alapvető tulajdonságát, a lágyságot, flexibilitását: a textilszerűséget. A technikai megközelítés elég prózai, de ezek a művek látványukat tekintve mégis a textil játékos, költői emlékművei ,a szél természetes koreográfiájára táncoló, ívelő, csavarodó motringok egy eltűnő időszelet rögzítményei, pillanatfelvételei. A műgyanta rögzíti a textilkompozíció egészét, színeit, szálait, ugyanakkor maga a tértextil állagát tekintve még egy lépéssel közelebb került a szobrászathoz, azáltal, hogy a forma végleges, már nem mozdítható „textilkövület”. Ez a technikai-anyagi lehetőség formai inspirációkat is jelentett Gecsernek. A kísérletsor logikusan következő lépése, mikor már nem egy „kész” textilkompozíciót fixál műgyantával, hanem a műgyantát is mint az alkotómunka „egyenrangú” anyagát használja. Gecser műgyanta kísérleteit 1978-as kőszegi kiállításán mutatta be. Ezzel, a Tiszai Vegyi Kombinát segítségével végigjárt, szerkezetvizsgálati, formai útnak betetőződése került a közönség elé. „Tejeszacskó tömlőbe raktam damilszálakat és műgyantát öntettem rá, a szálak felvették a folyadékot, de középen, ahol hajlott a tömlő, meggyűlt az anyag és gyűrődésekbe merevedett... Ezeknél a műanyagoknál a leglényegesebb a pillanat. Nyúlik, elszakad, nyúlik, megszilárdul, folyik, hőt kap, összezsugorodik.” — írta Gecser a kőszegi kiállítás katalógusában. Az eredmény „textil tulajdonságokat” idézet szintjén rögzítő, rendkívül esztétikus, csillogó, fénylő, vagy 749
