Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Száraz György: A tábornok VI. (életrajzi esszé)

Ez az a világ, amelyre Pálffy György kezdetben bizonyára kíváncsi idegenkedéssel tekint, már eleve kialakult, készen kapott előítélet-sémák szemüvegén át, s amelyet a maga ellentmondásos sokrétűségében valószínűleg eszébe sem jut megismerni, Iha a szerelem nem kényszeríti.

Itt van a pécsi tüzérhadnagy 1933 februárjában kelt hosszú levele: az önmagával — előítéleteivel — folytatott harc, a külső ellentmondások útvesztőjében eligazodni akaró erőfeszítés dokumentuma:

„Jelenlegi szobámban áll a háziak könyvszekrénye egy csomó dohos, régi illatú könyvvel, magyar, német és héber dolgok a zsidóság történetéről, Talimud- magyarázatok, zsidó életrajzok, a zsidó nép története, zsidó költők, versek; tegnap este fedeztem fel őket, és bár majd leragadtak a szemeim, izgatott kíváncsisággal böngésztem át őket, valahogy szeretném megtalálni a nyitját a dolognak, valami kulcsot, amivel behatolhatok egy nép, egy faj leikébe. Ha jól emlékszem, Leonardo mondta, hogy a szeretet — megismerés. Én rajtad keresztül és veled kapcsolatban közelebb kerültem a megismeréshez, és kezdenek előttem feltárulni azok az ősi, ösztönös szépségek, amik már a Biblia-olvasó gyereket is megragadják ...”

Nemrég költözött az új albérletbe, alig ismeri lakásadóit. A háziasszony — építési vállalkozó „jobb napokat látott” özvegye — frissen érettségizett fiával és „tizennégy éves, mesearcú, sötéthajú” kislányával él, s a lánykáról, persze, neki a levél címzettje jut eszébe... Szeretne összebarátkozni velük, izgatja „a levegőben megfoghatatlanul benne lévő fájdalmas emlékeket keltő hangulat...”

„Furcsán állok ezzel az egész kérdéssel... és úgy érzem, közeledek mégis egy végleges, kikristályosodott formához, amely eddigi — gyakran homlok- egyenest ellenkező — nézeteimet talán egy határozott egységbe foglalja. Eddig ugyanis... a legnagyobb ellentmondásokat tapasztaltam magamnál, amik különösen akkor jutottak érvényre, amikor különböző felfogású emberekkel beszéltem erről a dologról... Amit az egyik esetben szimpatikusnak találtam, az — amikor az érdekelt fél tüntette föl annak — gyűlöletessé vált. Amit én egyik oldalon érvnek használtam, elismertem és méltányoltam, az máskor, a másik oldalról jőve és más megvilágításban: ellenszenves, visszataszító, sokszor undorító volt...”

Hozzáteszi: az ok nem csak abban keresendő, hogy benne fokozottan megvan a csaknem mindenkire érvényes l’art pour Vart vitatkozás! hajlam, a csak- azértis ellentmondani akarás tulajdonsága. Ez valódi — és bosszantó! — bizonytalanság: ellene mondani az anti- és filoszemita érveknek, minidig az épp hallottaknak: ez valójában csak hajszálnyival jobb, mint a mindenre rábólogató bizonytalan konformizmus. „Közös platformra kell már hoznom ezeket a pozitív és negatív képeket, mert csak úgy alakulhat ki az egész...”

„Kik vagytok Ti? Hogy lehet az, hogy ha végigmegyek a Lipótvároson vagy a Dunakorzón ... ha találkozom velük a Színházi Életiben, akik undok, porfészked ő üdvözletüket küldik az adriai strandfényképről, ha a Svábhegyen felvisítanak rikító sí dresszeikben, és tömegesen verik fel éneklő nyafogásulkkal a fehér erdő csendjét, ha ott hemzsegnek kifestve a tiszta víz és a tűző nap között ... hát végigráz a gyűlölet és undor? Hogy lehet, hogy ilyen réteget 'és tömeget termelt ki a kőtáblás Mózes népe? Embereket, akiknek az erkölcsi értékeket csak a külső dolgok határozzák ... akiknek modernsége csak üres divathajszolás, felvilágosultsága csak felfestett, könnyen szerzett máz... mert egy ’igazosan’ szép empire vagy renaissance bútor előtt értetlenül állnak; akiknek egy modern Bauhaus, egy lapos tetejű, nemesen egyszerű villa nem azért tetszik, mert a vonalak szépségét, a felépítés harmóniáját, mint zenét issza a lel734