Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Száraz György: A tábornok VI. (életrajzi esszé)
szászról talál férjet, egy „büszke, de meglehetősen egzaltált” dzsentri személyében: „abból a nemzedékből, amely számára csak a badviseltség adott valami presztízst, tartást, — és illúzióikat! —, de ugyanakkor ez okozta életűik kisiklását is, mert a békés polgári életbe visszatérve, elvesztették lábúik alól a talajt.. A frontról tüdőlövássel megtért férfi inni kezd, és hamarosan meghal, „mérni hősi glóriát és egyetlen gyermeket hagyva maga után .. A középső lány — az emlékező édesanyja — valósággal menekül otthonról, szinte kamasziánytoémt, kezét nyújtva, az anya véleménye szerint, „az első jöttmentnek”, egy istenhátaimögötti falu tanítójának. Aztán „hamarosan kénytelen volt belátni, hogy a csaknem húsz éves korkülönbség kevéssé alkalmas egy házassághoz.. S mivel a legkisebb leány egyetemre készül, az apa enged: „az értelmiség legalsó rétegeiben tengődő lányok támogatásának, a család újra-összefo gésának, megújításának illúziójában” kötelességének tartja, hogy „50 éves korában valamiféle új otthont és családot teremtsen.” A legjobb megoldásnak látszott ;,a nyugdíjas visszavonulásra és egyetemre, munkába járásra egyaránt alkalmas Rákosszentmihályon kínálkozó tűrhető ház 'és szép kert, amely kisebb volt ugyan, mint az egykori kőbányai, de mégis némi kárpótlást kínált Komlódért, az elveszett paradicsomért: legalábbis a napestig tartó munka lehetősége elviselhető létet ‘és feledést ígért.” A lányok hazatérnek az új otthoniba. Előbb az özvegy nővér, majd az elvált középső is, gyermekeivel. Az apa számára a kert ismét meghozza a megbékélést, az anya pedig „elfogadható és testhezálló környezetet talál a poros és tunya előváros álmosakispolgári légkörében”: játssza a MAiNSZ-ban ,— a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségében — a „legitimista nagyasszony” szerepét, amelyre „a balekként elveszejtett fiú köré szőtt hősi illúziók” képesítették. („Glóriás hazugságaival” még környezetét is meg tudta szédíteni; egyik leányától több ezer forintos „kölcsönt” tudott kicsalni — 1945 után! — egy szélhámos, azzal, hogy „féltett és értékes biztosítékként’' átnyújtotta IV. Károly és Zita királyné koronázási albumát, valamint egy Ottó-albumot, természetesen azzal a megjegyzéssel: ne mutassa, ne is említse senkinek, mert ez most politikailag nagyon veszélyes...) A Rákosszentmihályra költözés után megint csökken a térbeli távolság az Oesterreicher- és Pálffy-Hcsailád között; s ha a társadalmi helyzetben beállott változások némileg kényszeredetté teszik js az érintkezést a szálaik ismét szorosabbra fűződnek. Az idősebb Oesterreidhemek most szüksége van a rokonságra a névmagyarosításhoz; de magatartása — Czábor Paula minden tapintata ellenére — kényszeredett, formális. „De ahogy pályafutása ívelt felfelé” — mondja a PáMfy-unoka — „úgy vívta ki Nagymama bámulatát; jó szövetségese volt, s o adta a bátorságot neki, hogy lenézze a jó és ’együgyű’ öreget, aki lám, semmire sem vitte, s akinek kezéből minden kicsúszott.” De egy ideig a lányok szemében is ő képviselte a „művelt, halk” apával szemben „a kultúrált, urbanizálódott úriasságot”; s abban is osztották a „sikeres rokon” véleményét, hogy „semmi jó nincs az ilyen improduktív kertészkedésben, föld túrásban.” Hogy miért fogadja mégis „fiává” fiaival együtt Pálffy Zsigmond a „Vén Svábot” — az elnevezés épp tőle ered! —, máért adja nevét annak az embernek, akinek pökhendiségét elviselhetetlennek érzi, erről már idéztem unokája magyarázatát : számára csak az idősebb Oesterreichernfiú volt fontos, neki akart a kettős névvel válaszutat nyitni. De ehhez a magyarázathoz kiegészítés is tartozik: „Eszköz volt ez Nagyapa szemében arra, hogy ilyimódon mintegy kárpót730