Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Pomogáts Béla: A Magyar Műhely a magyar folyóiratok között
POMOGÁTS BÉLA A Magyar Műhely a magyar folyóiratok között* A folyóiratirodalom az irodalmi fejlődés igen fontos intézménye, amely nélkül modem irodalmi élet egyszerűen el sem képzelhető. Feladata nem csupán abból áll, hogy elősegítse az irodalmi publikációt, s hogy megfelelő kritikai munkával tájékoztassa az irodalmi élet, illetve az olvasóközönséget. Az irodalmi folyóiratoknak e fontos feladatok mellett az irodalmi élet belső dinamikáját is ki kell alakítaniok, azt a dinamikát, amely minden szellemi élet és fejlődés elsőrendű feltétele. Az irodalmi élet dinamikája a különféle irodalmi irányzatok meglétében, egymásra hatásában, nem egyszer vitájában érvényesül. A magyar művelődéspolitika, különösen az ötvenes években, tagadta e különböző irányzatok jogosultságát, feltételezése szerint a magyar irodalom minden korábbi áramlata a szocialista irányzat medrében egyesült, s a régebbi vagy újabb irányzatok fellépése feleslegesen és károsan osztaná meg a kialakult (pontosabban adminisztratív eszközökkel kialakított) irodalmi egységet. Holott az irodalmi egység elve, legalábbis a felszabadulás után és a dogmatizmus előtt, nem mechanikus uniformizáltságot jelentett. Lukács György 1946-os előadása — A magyar irodalom egysége — még a különféle irodalmi áramlatok demokratikus „koalíciójában” látta ennek az egységnek a zálogát. „Ha a magyar irodalom egységének kérdését felvetjük — kezdte előadását —, félreértéseket kell eloszlatnunk, lelki ellenállásokat kell leküzdenünk. Ezért mindjárt bevezetőben határozottan ki kell mondani: az egység nem jelent uniformizálást.” Előadása végén pedig a reformkor irodalmi irányzatainak szellemi egységére hivatkozott: „Az új demokrácia feltétlen igenlése, bármilyen formában történjék is, bármilyen kritikával kapcsolódjék is össze az egyes jelenségeket illetően: ez a szubjektív alapja a magyar irodalom elérendő egységének. Semmiféle világnézeti, művészeti, stílusbeli eltérés nem szakítja szét ezt az egységet, ha a szubjektív alap megfelel az objektívnek. Mert akkor, mint a reformkorszakban, az egész magyar irodalom különböző utakon ugyanannak az időnek új emberét fogja keresni, minden író, minden irodalmi irány a maga módján és a többivel küzdve, de végső fokon mégis együtt. Akkor minden eltérés csak új színt jelent a végül mégis egységes képben, mely az új Magyarország új irodalmi felvirágzását ábrázolja.” Az irányzatok egymás mellett élését felváltó irodalmi egység követelménye valójában nem a szocialista irodalmi fejlődés objektív követelménye volt, hanem egyfajta művelődéspolitikai koncepció műve, amely a valóságban sohasem volt képes meghatározni az irodalmi élet folyamatait. Az irodalmi egység deklarálása ugyanis sohasem fedhette el azt, hogy valójában igenis élnek, működnek és hatnak azok az irodalmi (szellemi) irányzatok, amelyeket a magyar szellemi élet fejlődése történetileg létrehozott. Az irodalmi élet valóságos struktúrája lényegében ellenállt az ötvenes évek manipulativ kísérleteinek is, s e kísérletek valóságos eredménye nem a szándékolt irodalmi egység kialakulása lett, hanem az, hogy a meglévő irányzatok mintegy a „föld alá” szorultak, s a demokratikus együttműködés, illetve vita formáit a •„klikkesedés”, mint organizációs forma váltotta fel. Mindennek igen súlyos következményei voltak a magyar szellemi életben, s ezek a következmények erősen érződtek még a hatvanas, sőt a hetvenes években is. Azóta nyilvánvaló igazsággá vált, hogy a jelenkori magyar irodalmi élet különféle irodalmi irányzatok medrében fejlődik, ezzel a ténnyel ma már számot vetnek * Pomogáts Béla és Aczél Géza itt közölt írásai hozzászólásként hangzottak el a Magyar Műhely 1980-as Marly-le-Roi beli találkozóján. 63
