Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Száraz György: A tábornok VI. (életrajzi esszé)
SZÁRAZ GYÖRGY A tábornok VI. Megpróbálom most — az első leveleik alapján — (megrajzolni a 23 éves fiatalember portréját, s elhelyezni abban a világiban, amelyről igyekeztem vázlatot nyújtani az előző oldalakon. * 1932 nyara: az utolsó akadémikus-nyár. A tüzér üteg június elején indul Hajmáskérre, a „tüzérek Mekkájába”. Háromnapos menet, nyeregben, naponta reggel öttől délután háromig, rekkenő hőségben, oldalutakon, elkerülve a balatoni műút szalagját. Ebéd csajkából, árokparton; homlokukat vörösre égeti a nap, hajuk megőszül a portól. „Taszta cigányélet...” — sóhajt fel egyik levelében Oesterreicher akadémikus. Panaszkodik, de élvezettel. A második éjszaka: Csór, falucska Székesfehérvár és Hajmáskér között. Alacsony parasztszoba, meszelt vályogfal, fagerendák, magasra vetett ágy. A fa'lon „halálosan komoly” családi fotográfiák, mellettük „az aradi tizenhárom virít őrült tarkaságban” ... Poros lovaglócsizmák, kard, távcső, hátizsák — „festői rendetlenség. Öreg anyóka, a házinéni, úgy mondja: „fiaim”, talán nem tudja, hogy ezek a katonák nem olyanok, mint a többi, de mégiscsak tudja, mert sopánkodva mentegetőzik: bizony, paplant nem tud adni, neki csak dunyhája van ... A falu koromsötét; takarodó, a kutyák vonítva kísérik a nyújtott, zokogó kürt-melódiát. Villany nincs, petró sincs, Oesterreicher akadémikus zseblámpa fényénél írja a levelét... Hajmáskér... „A vigasztalan szikláival, amiken csak szamárkóró terem, a naptól perzselt silány füvével és azzal az idegenszerű éghajlatával, amely délben pokoli hőséget, este pedig, napnyugta után, minden átmenet nélkül szelet, fagyos hideget jelent. Ha lement a nap, tényleg megérdemli a tüzérkörökben elterjedt nevét: magyar Szibéria ...” Kilenc hét. Gyakorlat, gyakorlat, gyakorlat... Pihenésre, fürdésre nincs idő, a bazin különben is megrepedt, megmártózni legfeljebb a lövegek kavarta porfelhőben lehet. „A hajam sörény, a körmeim ragadozóké, kót-háromszoros rétegben hámlik az arcom ...” Július eleje: irány Kenyérimező-tábor. Körletrend, szállásszemle... Száz- huszan egy barakban, alig fémek egymástól. Benn hőség, tömérdek légy, csípnek, harapnak, kinn zuhog az eső. „Pokoli két hét ígérkezik ...” A táj sivár, nem jobb a hajmáskéri karsztnál. Itt volt még 14 évvel előbb is az orosz fogolytábor. A berakok mögött „hosszú-hosszú fogolytemető; ámyéktalan sivárságban egyik fakereszt a másik mellett, végtelen egyenes sorokban, egyik orosz név a másik mellett... Itt pusztultak el, valószínűleg anélkül, hogy otthon tudnák, hogy a Fedorok és Ivánok valahol egy kis magyar város, valami Esztergom közelében fekszenek a hegyoldaliban. Rettenetes életük lehetett itt...” Ez a két hét tulajdonképpen vizsga, „harcászati utazás”. A tavalyi, tavaly- előtti negyedévesek számára még valódi utazás volt, kirándulás a Balaton vágj’’ a Mátra tájain, vendégeskedéssel vidéki úri házaknál, jegyzői lakokban tartott murikkal. Csakhogy itt a gazdasági válság, nincs pénz, az ő „utazásuk” már 713
