Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Bakay Kornél: Fettich Nándor emlékére

meg. Ismét 750 Ft-os nyugdíjából éldegél. „Én minden körülmények között... csak régészeti tudományos munkáival szándékozom foglalkozni, még akkor is, ha a legnagyobb nyomorba kényszerülök.” (Napló 10. füzet 4/67.) Bravúrosan rövid idő alatt elkészíti élete utolsó ásatásának, a basaharci avar temetőnek a feldolgozását. 1961. februárjában már leadja a kéziratot. Ekkor már szakmailag is diszkvalifikálják: könyvének csak az adatközlő fejezetei jelenjenek meg. Mintha kollégád megfellebbezhetetlen ítészek volnának, akik egyedüli tudói a múlt történéseinek. Ki nem téved a tudományban, kiváltképpen a humán tudományokban ?

A néprajzhoz és szülőiföldjéhez, Vas megyéhez menekül. 1961. júliusában fogott hozzá az archaikus népi imádságok gyűjtéséhez. Még egy kísérletet tesz. 1961. május 12-én levélben fordul az MTA-hoz, kérve, tegyék lehetővé, hogy a régészeti tudományos munkát méltányos feltételek között végezhesse.

1961. október 25-én kapja meg a választ a Tudományos Minősítő Bizottságból: „Értesítem, hogy a TMB foglalkozott a kandidátusi fokozat odaítélése iránti kérelmével és úgy határozott, hogy egész eddigi tevékenysége alapján, kérésének nem ad helyt”.

Nyilván súlyos lelki oka volt annak, hogy Fettich Nándor naplói 1961. őszével véglegesen megszakadnak.

Élete utolsó tíz esztendeje, bár hozott változásokat, hiszen munkatársa lehetett 1963-ban a veszprémi Bakony (Múzeumnak, majd 1964. szeptember 1-től — fizetéssel 1969. március 31-ig — az MTA Régészeti Intézetének, lényegében szenvedélyes kutatómunkával telt el. 1962-től a csehszlovákiai Zemplénben napvilágra került nevezetes honfoglaláskori temetkezés feldolgozásával foglalkozott. Az elkészített kézirat soha nem látott vihart kavart. A súlyosan mellőzött Fettich Nándor a gazdag sírleletet minden bizonnyal túlértékelte. Ügy vélte, Álmos fejedelem sírjára bukkantak, akit >— talán a fia, Árpád tudtával — megöltek. A napi- és képeslapok lecsaptak a „véres sztorira”. Fettich Nándor, az eurázsiai népvándorláskor legnagyobb tárgyismeretű tudósa, tucatnyi pompás szakköny szerzője, most, mintha egy kissé kiszabadult volna saját ön- kontrollja alól. Szenzációt akart látni a zempléni sírban és ehhez csoportosította az adatokat. Boldoggá tette, jjogy közel 20 évi visszaszorítás után ismét szóhoz juthatott. Előadásokat tartott Kecskeméten, Szentesen, Kaposváron, Székesfehérvárott és Pozsonyban (1967. május 26.). Védte körömszakadtáig az álláspontját. Hatalmas kedvvel vitázott, a vitában nem mindig volt tárgyilagos, de sohasem volt becsmérlő.

Minden tudományágban vannak éles szakmai viták. Az igazi kutató azonban sohasem hiszi csalhatatlan prófétának magát, akkor sem, ha kisebb-nagyobb hatalommal bír. A történettudományban pedig a legkevésbé sem indokolt bunkóval hadakozni. B'ettich Nándor ellen azonban ismét felvonultak zárt csatarendben a kollégák. A zempléni sírról írt könyvének első változatát kétségtelenül elsiette, kapkodva írta meg. Kevés volt az idő, a kiadó 1965. december 31-re kérte a teljes kéziratot. Az 1965. július 20-i vitaülésen néhányan igen „kíméletlen fogalmazást” használtak. Fettich munkáját „felelőtlen írásnak”, „kalandregénybe illő rémtörténetnek”, „a történeti tényeket meg- erőszakolónak”, „XIX. századi lelkesen romantikus ... kritikátlan elképzelésnek”, egyszóval megjelentetésre alkalmatlannak minősítették. (Arohaeológiad Értesítő 93/1966, 278—283.) Csak Bartucz Lajos egyetemi tanár védte a tudományos kutatás szabadságát: „(Fettich munkája) igen alapos, széles bizonyítási alapra épített munka benyomását keltette. Ezen kívül Fettich Nándor eddigi széles körű tudományos munkásságát és a magyar régészet terén kifejtett működését tartom annyira értékesnek, hogy azok alapján joga legyen a lelet tudományos leírására, az arról vallott, indokolt véleményének és következtetéseinek nyomtatásban való megjelentetésére.” (AÉ 1966, 279.)

1971. május 17-én hunyt el. Sem hivatali rangja, sem hazai kitüntetése nem volt. 1969-ben az Arany Oroszlán renddel ismerte el a finn kormány tudósi működését.

„Le kellett írnom az igazságot az utókornak, hogy erkölcsi erőt merítsenek a mi példánkból, ha netalán válságos helyzetek támadnak, amelyekben el kell válnia: ki milyen hűséggel tud helyt állni hivatalában és emberi kötelességeiben”. (Fettich Nándor naplója. 10. füzet 33.)

62