Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Bakay Kornél: Fettich Nándor emlékére
1948. decemberében azonban ismét a támadások pergőtűzébe került az Esterházy - kincsek kapcsán. Bendeiffy László, aki Fettioh Nándorról elfogulatlan becsületességgel emlékezett meg a Vasi Szemle 1972. évi 1. számában, erről az eseményről így számolt be: „(Fettidh) szerencsétlenségére 1948. decemberében egy éjszaka a főigazgató távollétében ismeretlen személyek behatoltak a Nemzeti Múzeum kiállítótermébe és elrabolták onnan a vitrinekbe zárt Esterházy-kincset. Sem a tettesek, sem a kincsek nem kerültek meg soha. Fettioh ellen fegyelmit rendeltek el.” (id. mű 128—129). Ez a leírás azonban egészen téves. Először is 1948-ban Huszár Lajos volt a főigazgató, másodszor az Esterházy-kincseket nem rablók lopták el. Esterházy Pál még a háború előtt adta át nagyértékű gyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak — letétként. A múzeumi letéti anyag magántulajdon, tehát bármikor visszakérhető. 1944. december 10 és 20 között, Budapest ostroma idején Esterházy Pál kikérte értékeit, és a megbízott főigazgató Fettdch Nándor — teljesen jóhiszeműen és nem szabálytalanul! — kiadta a kincseket. Az Esterházyak azonban nem jártak egyenes úton. A nagyértékű műkincseket elrejtették, mert ki akarták vinni az országból. A kincs egy részét a soproni erdőben ásatták el. A budai Esterházy-palota azonban súlyosan megrongá’ódott és a romeltakarítás közben bukkantak rá a pince egyik bomibatöleséróben az erősen sérült műkincsek nagyobb részére. Harmadsorban megjegyzendő, nemcsak Fettich Nándor ellen indítottak fegyelmi eljárást, de senkit sem büntettek meg olyan keményen, mint azt a Fettich Nándort, aki a Nemzeti Múzeum 7 tonnányi (!) kincsét sértetlenül megőrizte. Már útnak indították a szállítmányokat Németországba, de 6 Budáról visszaihozatta a ládákat. A fegyelmi vizsgálat közben hívták Svájcba, a freiburgi egyetemre, de hűséges maradt: „én sohasem disszidálok!” (Napdó 11. füzet 39.) Bátran nézett szembe sorsával. 1949. március 1-én a Vallás- és Közoktatási miniszter a 31.417/1949 Ein. számú végzésével véglegesen nyugállományba helyezték, 393 Ft. nyugdíjjal. „Engemet most harmadszor ítéltek el e falak között. ... a végzésbe megnyugszom, nem föllebbe- zek. Többé a helyemre vissza nem térek soha!” — írta naplójában. (11. füzet 49.) 1950-től haláláig mellőzött ember maradt. Volt mérnöki napszámos (1950. IV. 1— XII. 16), üzemi nyilvántartó (1950. XII. 18—1951. V. 15), játékkészítő munkás (1954. IV. 15—VII. 31), irattáros 1954. XII. 27—1955. VIII. 15.), betanított bádogos (1955. IX.) „Sem a legnehezebb testi munka, sem a többi testi vagy fizikai körülmény nem törtek meg” — vallja, de aligha hihetünk dacos keménységének. A legnagyobb nehézségek között is végezte tudományos munkáját. 1950-ben bizakodással töltötte el, hogy az R.155/950. A. jelzetű határozattal az Akadémia II. Osztályának tanácskozó tagjává választották. A hunok régészeti anyagáról korábban megírt könyveit 1951-ben, majd 1953-ban megjelentették (Arch. Hung. XXXI., XXXII.). Tekintettel arra, hogy már 1938-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, kérte az újonnan szervezett Tudományos Minősítő Bizottságot, kaphasson tudományos fokozatot. Nem egy sorstársa volt. Baló József például, aki 1940-ben lett levelező tag, 1948-ban azonban őt is kihagyták az MTA tagjai sorából. De Baló József tovább dolgozhatott és hamarosan ismét elismerték, (vö. Magyar Tudomány 2/1980, 144.) Fettich Nándor azonban 1952. október 18-án, a TMB 636/1952. Sz. M. számú levelében a következő értesítést kapta: „A TMB megállapította, hogy a tudományos munkásságát tudományos fokozat elnyerésére nem tartja elegendőnek.” Tucatnyi híres szakkönyv írója, a népvándorláskor európai rangú kutatója, a több nyelven beszélő tudós, a legismertebb magyar régész nem méltó tudományos fokozatra! 1956. Október 30-án ismét égett a Nemzeti Múzeum II. emelete. A kiebrudalt Fel- tich Nándor ismét a helyszínen termett és oltotta a tüzet. 1959. áprilisában az MTA Régészeti Kutató Csoportja ásatási technikusként (!) alkalmazta, de néhány napos próbaidő után kapott csak szerződést a pilismarót-basa- harci avar temető feltárására. Ismét optimista: „Én ezután is teljes odaadással, a legnagyobb szorgalommal és utolsó csepp véremig úgy fogom szolgálni a régészet ügyét, mint eddig tettem, ... mintha valamelyes helyem is volna a magyar régészek között”. (Napló 10. füzet A/12).. Szerződését azonban 1960. XII. 31. után nem hosszabbították 61
