Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga

zavarogitak bennem, mert a 4 emberrel nagyon kemény hangú borvát nyelven beszélt, de nyomatékos hangsúlyozással ejtett ki minden szót, a melyből én semmit sem értettem, de azt láttam, hogy igen föl van ellenük hevülve, mert egyiknek az irata aligha jó volt, mert azt összehajtva félretette, azután elbocsátotta őket, de az egyik ember nem akart elmenni, valamit beszélt a Konzulhoz: gondolom az iratját kérte: De a konzul ráförmedt kemény hangon, akkor aztán a többi után az is kiment. A négy ember távozása után a konzul egypárszor végigsétálva a helyiséget felénk sem nézve, gondolom, a lefolyt ügyet vette fontolóra, és felhevül'ésére csillapítólag vette a sétáját: mert néhány perez leforgása után odajött eleibénk, a mikor én és a leányom tiszteletteljesen, de magyarul köszöntöttük, a melyet az egy fejbólintással fogadott. Akkor németül azt kérdezte, nem beszél németül? Nagyon keveset tudok, feleltem magyarul. Akkor egész szelíden, mintha nem is lett volna ez előbb olyan haragos, azt mondja, tessék helyet foglalni, jelet adván az előbbre menetelre, és két székkel kínált meg bennünket. Mikor már leültünk, azt kérdte, magok is ki akarnak Vándorolni Amerikába? igen feleltem. Csakhogy magok a holnap induló hajóval nem mehetnek el, mert a létszám már betelt; Csak is a 17én indulóval mehetnek.

Elég nagy baj ez reárn nézve ebben a városban, de azért a további várakozásba is belenyugszom. Nem is éppen azért jöttem, hogy a holnap induló hajóval elmehessek, hanem:... ekkor elbeszéltem a fondában lefolyt kalandot köztem és a Fondás között. A konzul a beszédemet végighallgatva csak mosolygott; és végül, mikor azt beszéltem, hogy a fondásnál még a költségünket sem tudtam kifizetni, még akkor sem, amikor otthagytam a fondáját; azt pedig nem akarom, hogy a Fondás engem idegen Országban a költségünk kiegyenlítéséért a bíróság eleibe adjon, azért ennek elintézése végett jöttem, hogy legyen szíves tanácsot vagy útbaigazítást adni.

Ekkor a konzul rátette a váltamra a kezét, és igen szép, nyájas hangon azt mondja: Jóember: maga a valamelyik Ügynökségnél ugye már megfizetett. Igen: Udinéban fizettem 402 irtot. Van-e róla nyugtája? Igen: ezzel elölvettem a 402 írtról szóló nyugtát azt általnyújtva. Ekkor azt kérdi: Van útlevele? Igen: ezzel elölvettem a szinte nálam lévő „munkakönyveket”, és általadtam neki: a melyre azonnal rányomta a pecsétet, illetve bélyegzőjét. Családi értesítő és keresztelési kivonatja szinte megvan? Igen, de az nincs nálam. Jól van, jóember, (ez volt a szavajárása). Ez leánya? Igen: feleltem. Neje, gyermekei vannak? Igen. Akkor délután 3 órakor jöjjön ide vissza és hozza el vele a Családi keresztelési és oltási okmányokat. Hanem, jóember, magok vissza kell menni a fon- dába, a hol magokat ellátják szállással, élelemmel azért a pénzért, a melyet már befizetett; (ezzel a nyugtát visszaadta), ott magoknak adnak enni reggel, délben és este újbóli fizetés nélkül: de kell, hogy oda visszamenjenek; hogyha valami renden kívül bánnak velők vagy látják el magokat, akkor bátran jöhetnek hozzám, és azt azonnal orvosolni fogom, és a hajóra szállásnál is segítségjökre leszek. Én megköszönve a konzulnak a szíves ajánlatát, de nem akartam elfogadni, hogy visszamenjek: Akkor „azt mondja” nem tud segélyemre lenni. Ekkor én azt mondtam: Hogyha visszamegyek is, én és a családom nem tudjuk megenni azt az ételt, a melyet az a zsíros, piszkos ruhás szolga hord, halmoz eleibénk. Jó, majd figyelmeztetem őket a tisztaságra; de kell, hogy magok visz- szamenjenek, és akkor mindenben segítségjökre leszek.

A konzulnak a kérlelő beszéde egészen lecsillapított, és újra figyelmeztetett a délután 3 órakor való megjelenésre és a Fondába való visszamenésre, és a

686