Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga
lenve az okmányokkal, azokat az Ügynök általivázggálva, azután mondja nekem: Miért nem 10ére jöttek ide?, most várakozni kell a ihajóra, a (hajó csak 14 vagy 15én indul Genuából; és így Udinéből csak 13án kell indulni, addig pedig a Fon- dán kell élni a maga költségére; de én azt feleltem, az nem baj, ha néhány nap várakozni kell, én nem is szeretek semmit se csak úgy futólag tenni, mindenhez szeretek időt a jól megfontoláshoz és végrehajtásához; így itt is kell idő a míg nyugodtan kipihenheti a családom az út fáradalmait, és a jövő utazáshoz a szükséges utasítást nyugodtan elmémbe zárhatom. Hanem arra kérném az Ügynök Urat, legyen szíves velem általjönni a Fondába, és a családom részére szükségeltető szerek kiszolgálására, hogy azt miként akarjuk, azt a kocsmárosnak értésére adni, mert én nem tudok velők beszélni, úgy szinte a családom részére egy külön szobát akarok az itt lételük alatt fönntartani, a hol nyugodtan kipihenhetjük magunkat. Ezen beszélgetésünk alatt az ajtót kopogtatva egy úriasan öltözött ember jött az irodába Magyarul köszönve, és körülnézve, azt kérdi: Maga is Amerikába szándékozik -menni? Igen: feleltem, Amerikába. Ez aztán elkezdte dicsérni az Amerikai életet minden tekintetben: egyes példákkal bizonyítva az odaván- dorlottak szerencséjét; -és hogy ő is, mihelyt teheti, hogy egy kis pénzt gyűjthet, azonnal elmegy: hanem oly szerencsétlenül járt, hogy 120 irtot, a mellyel jött, az utazás alatt elveszítette; így addig most várni kell, míg az utazáshoz szüksé- séges összeget meg nem keresi, takarítja kevés munkabéréből; noha egyes kivándorlók ajándékoznak neki, ki többet, ki kevesebbet, hanem azért idő kell a míg 100—120 forintot össze lehet rakosgatni. De én nem tudom, hogy miért, én gyanakodtam a beszédében és tartózkodtam tőle; hanem az egész odaadó barátságot mutatott. A beszélgetést végezve az Ügynökkel együtt elkísértek a Fondába, a hol a családom maradt, és a Fondérónak az általam kért kiszolgálást megmagyarázták, azután eltávoztak. A Fondéró pedig egy szobába vezetett bennünket, a melynek a kulcsát ál- taladta; a melyben a családom az ágyakat a lefekvéshez elkészítette és lenyugodtunk. A lefekvés után a nőm elbeszélte az általa mikénti -elvesztésünket, a mely az elbeszélése szerint úgy történt, hogy az állomástól egyenes úton szemmel kísért bennünket, de az utcza fordulatánál, a mint elfordulni látott bennünket, azt nem tudta, hogy vámot kell fizetni, azt hitte, hogy tovább mentünk, ők is -elfordultak és tovább menve, minthogy nem látott már bennünket, azt gondolta, hogy valahová bementünk vagy pedig már messz-ére előbbre haladtunk; azért nézve az utczasorban lévő házakat j-obbról-halról, hogy majd ahova bementünk, ott az ajtóban valamelyik gyerek várni fogja; így haladtak beljebb a városba; a míg el nem fáradtak, de már beljebb menni nem mertek, nehogy eltévesszék az utat, ha esetleg mégis nem tud bennünk megtalálni. Kinyugodva egy kicsit magokat, akkor azt gondolta, hogy visszajön ugyanazon úton az állomáshoz, ott majd biztosan keresni fogjuk; akkor onnan visszafordultak, ugyanazon úton, a melyen elmentek; és ezen visszajövések-ben találkoztak össze a szolgával, a ki már másodszor ment el ugyanazon úton is keresni őket. A sok kiállott bonyodalom után az éjszakai nyugvás egész üdítőleg hatott reánk, és öt napi ott lételünk alatt -teljesen kipihentük magunkat; a városnak nevezetesebb részeit mindenfelé megjártuk és vizsgáltuk, csakhogy egyes föltűnőbb helyekre nem tudtunk fölvilágosítást kérni senkitől sem, mert nem értették a beszédünket, a magyar nyelvet. Az 5ik nap reggel a szolga jött ismét azon értesítéssel, hogy az Ügynök hivat az irodába; ott én megjelenve az Ügynök az Ütiköltség fejében Ud-inétől Buenos Ayresig 402 forintot kért a 7 tagból álló családomról, 680
