Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga
német nyelven, odakísért a hol akkor nekem is adtak bilétet Udineig. A bilétet zsebre téve, az én jó emberem az előbbi mód szerint általam értetlenül beszélve, integetve a Családomnak, hogy kövessük, és kalauzolt bennünk a borzasztó sok kocsik között; végre egy kupénál megállva, annak ajtaját kinyitotta, és jelt adott, hogy abba szálljunk be, még aztán sokat beszélt, de én annál kevesebbet értettem belőle, én is köszönve a szívességét, a melyet meg, persze, ez nem értett meg, és ezzel otthagyott bennünket. Mi pedig elhelyezkedtünk egy 10 személy részére a nagy kupéból a nem dohányzók számára elzárt helyiségben. Elhelyezkedésünk után rövid időre a mi vonatosztályunk gőzmozdonya is egy éles füty- tyel jelezve az indulást, a melyet alig észrevehetőleg kezdve el, utóbb sebes haladással vitt ki bennünket a sok lámpa által kivilágított állomásról a nagy sötétségbe, amelyben haladva az addig kiállott gyötrelmektől elnehezülve a rögtönzött fekhelyekre a Családom lenyugodott és elaludt. Én is el voltam nehezülve, de az elmúlt viszontagságok és a jövőre való gondolkozás miatt nem tudtam aludni, a melyet még az is akadályozott, hogy nem is volt hely a lefekvésre, mert a családom közül négy a padlón, 2 pedig a (két székre feküdt, én pedig nekidül- tem a kupé oldalának és elmerengtem a lefolyt múltak fölött és a jövendőbe helyezett reménybe. A 350 K.M. hosszú utazás, amelyet Grácztól Nabrezináig kellett megtenni, este 9 óra 10 percztől másik nap délelőtt 9 óra 42 perczig tartott, egész fásulttá tette a testünket, a mely nagy nehezen mégis végétért, és megérkeztünk Nabrezinába, de itt csak rövid 20 perczig késett a vonat. Azután ismét folytatni kellett az utazást, még a kényelmesebb kupénkat is ott kellettünk hagyni, fölcserélve egy sokkal kényelmetlenebb és utasokkal zsúfolásig megtelt kupéval, a mely 10 óra 02 perczkor indulva velünk és a többi sok utasokkal, déli 12 óra 55 perczkor megérkezett Udinébe. * Mikor a vonat az Udinei állomáson megállott és kiszállottunk a kupéból, czi- pelve a mályháinkat, a kis család egy csoportban haladva szemlélvén a tájékot és az állomás berendezését, úgyszintén a sok nép sürgésKforgását, mi közben egy 60—62 évesnek látszó ember jött hozzánk, és tört magyar beszéddel azt kérdezte: Magok Amerikában akarnak menni, ugye? Igen: feleltem. Hát akkor csak jöjjenek velem az Ügynökségi irodába, beszélni az Ügynök úrral, a ki majd a további utazáshoz szükséges utasítást és teendőket megadja, azzal utazhatnak bátran tovább Buenos Ayresig. Ezen beszéde után az Ügynökségi szolgának én a Családom között a Mály- hákat az erőhöz képest elosztottam, hogy ki melyiket vigye, az Anyjok gondjaira csupán a kis Lidi lányt bíztam, és a szolga sürgetésére elindultunk azt követve, a ki gyors léptekkel haladt előttünk, mi pedig czipelve a mály-hákat haladva utána a mint bírtunk. De ezen gyors menést a nőm és kis 3 éves Lidi leányom nem bírták követni, elmaradtak, én a nagyobbakkal követvén a szolga gyors lépéseit vissza-visszanéztem, látva a nőm és a kisleány mindig hátrább maradását, azt mondtam a szőlgának: Lassabban menjünk, mert a nőm a kis Leánnyal eltéveszt bennünket, mire a szolga azt mondta: Mindjárt meg kell úgyis állnunk a vámhivatalnál, lés ott majd elérnek 'bennünket, de akkor már a nőm a kisleánnyal mintegy 250—60 méterrel hátra voltak maradva. Egy utcza fordulatnál, ahol mindjárt volt a Vámhivatal, az utczát egy nagy kapu zárta el. A kapu ugyan nyitva volt, de a Vámhivataltól oda állított Ör nem eresztett 678
