Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? Paródiák IV.
EGY PESTI SZINKRITIKUS I. Az üresség zsenialitása Miért nem vonatkozik az euthanázia a kecskékre is? Ez a meglepő és fontos kérdés nem nekem, hanem egy amerikai szerzőnek jutott eszébe. Épp idejében! Mert bár kis országunkban évszázadok óta mindennapos ez a gond (pontosabban : a balatoni merény évfordulója óta) — íróinknak kisebb gondja is nagyobb volt annál, semhogy felfedezzék. Wessbrun Hilda, ez a nőnevű igazi férfi, ki new-yorki hentesmesterből és hurkaárusból röpke három év alatt színpadi szerzővé tornászta fel magát (íme, az önmegvalósító amerikai típus!) — 1081 január elsején először a történelemben felvetette a nagy kérdést: miért nem vonatkozik az euthanázia a kecskékre is? Tudjuk mi az euthanázia. A halálos, szenvedő beteg könnyed, ha lelhet, kellemes átsegítése a túlvilágra, injekció vagy egyéb által. Vagyis szenvedéseinek megrövidítése. Sokak szerint ez egészen humánus, mások az isteni akaratra, az emberi szabadság jogos korlátozására hivatkoznak. Az esetleges visszaélésekre. Az euthanáziának eleddig két apostol-vértanúját ös- merjük: egy Innocentius nevű orvos-szerzetes még a múlt század végén az emberevők közé ment téríteni. Célja ez volt: leszoktatni őket a kannibalizmusról vagy legalábbis megtanítani a fájdalommentes emberevésre (már ti. az elfogyasztott fájdalmainak megszüntetésére). Innocentius el is érte, hogy őt magát egy totális érzéstelenítő injekció beadása után ették meg. Utána pedig visszatértek a fájdalmas emberevésre. A másik vértanú egy Kukutska nevű, aki századunkban a PoLPot-rezsimben akart hasonló missziót végezni. Sorsa ismeretlen. Wessbrun Hilda egy állategészségügyi lapból olvasott hír alapján 1081. január 1-én megírta a „Jóllakott a kecske, megmaradt a káposzta” című darabot. Január másodikén elkezdte próbálni a Broadway. Harmadikén hatalmas sikerrel bemutatták. Én pedig most január harmadikéról negyedikére virradó éjjel telefonba mondom cikkemet, hogy Önök olvashassák a new-yorki szenzációt már a kora reggeli lapokban a kellemes csabai vagy gyulai-früstök mellé. Nem hinném, hogy magyar munkás, magyar paraszt, sőt magyar munkás-paraszt és kispolgári-polgári származású értelmiség munkába mehetne anélkül, hogy tudna erről a falrengető broadway-i sikerről. A Wessbrun-darabot sajnos elkésve mutatják be Magyarországon, bár már lefordították az amerikai bemutató előtt másfél órával, így a pesti premier csak 1981. január 4-én, vagyis ma (mert ma már ma van és tegnap volt tegnap) este lesz az Azsúr Színiházban. (Hát nem éppen azsúr! Egy egész napot késni! Igaz, a kihülőfélben levő forró drót Pest és New-York között, ez volt az oka.) Mi azonban még emlékszünk egy másik elismert szerző, Heilkrim Hilda musicaljére: a „Hátadban a kés te drága Gréti!” címűre. Ezt a darabot pontosan kilenc óra tíz perccel hamarabb mutatta be Pest, mint a híres londoni Patkánylyuk Színház. (E huszonhárom férőhelyes világhírű szinház ISO előadást tartott zsúfolt ház előtt, ami még a közel nyolc és félmilliós Londonban is rekordnak számít.) Nos, ezt a társulatot előzte meg hazánk! Jelzem, a szerző valamikor szép fővárosunk lakója volt s úgy hívták: Szabadi Liber Mária-József. Ez a kiváló Heilkriím Hilda bár azóta tagja lett a Lordok Házának s több fényes 656
