Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék XIX.
a kategóriát nem keverem össze azza‘1 a gátlástalansággal, amelyikben a békés egymás mellett élés lehetőivé teszi Vasarely rabvallató fekete-fehér falai közé, elé és belé swilháikolni szuperremantikusan szenvelgő figurácáóit és kocka analízisekbe hazudott kecskeszakálú vénasszonytestű „bosdhi” antropoimorfiák limk- ségeit. A hit hiánya megteremtette a hiány hibát, azt a valamit, amit nem rendelhetünk Isten színe elé vallomást tenni a valóságról, mert azt fogja kérdezni tőlem, tőled és tőlünk, hogy p. „valóság” valósága nem egy olyan korlát kitalálása, ami minden lehetséges dolognak a létét akarja megkérdőjelezni. Amikor először láttam kötéllel átcsomagolt ezt még azt — volt egy olyan érzésem, hogy ezt már láttam valaha — mint ahogy láttam is a dadánál — de nem zavart, mert bennem is élt ennek a játéknak a lehetősége, akár a talált tárgyakénak és sok olyan dologgal voltam így, ami szemem elé került, de hiányzott mégis az a valami, ami a véletlenül egymás .mellé került négy ász kártyalap mágikus extatikuimával járt együtt; hogy velem most valami nagy csoda történt. Bocsánatot kell kérjek mindenkitől és fiamtól is, hogy számomra Andy Warhol soha nem jelentette azt a revelációt, amit a magyar reklámgrafikusok számára jelentett némi lengyel közvetítéssel, de a közvetítők jobban voltak .revelálva, mint az enyhén epigönizálók, akik talán puooosahb posztamensre álltak fel, mint amit egy rosszindulatú képzőművész alájuk képzelt. Mindent lehet — mondtam régen, és mondom most is, azzal a kis kérdéssel, bogy mi van a mindenen innen és túl, és hogy mi az a minden? Belefér-e a mindenbe Minden? Hol van a határtalanság határa és hol a hitek elhitethetősége? József Attila Hizlalt eső című csodálatos versének urtolsó szakaszával igyekszem válaszolni magamnak: „Hétért — magamat kérdem — adsz-e hatot? Játszom. Azé az érdem ki játszhatott.” Bizony csak a játéknak hiszem el igazát, de az Igaznak csak a komolyságát hiszem el, még akkor is, ha olyan absztrakt, mint egy marhavágómba zárt szakasz munkaszolgálatos négy tébolyult csadovárása a Ghemin de fér közvetítésével. Erdély felé utaztunk, és gondolom, akik egy ehhez hasonló marhavágómba Ukrajna felé utaztak, nem nyithattak rést lelkűk érzékenységén a szenvedély, de annál inkább a szenvedés számára. 1943 július U-én az esztergom- tábori nagy barakkban - ahol kétszázan feküdtünk éjjelente többezer bolha kínzó társaságában —, e délelőttön, meleg nyári napon sakkoztam az „ügyeletessel”, amikor bejött a század postása egy sürgönnyel, melyet feleségem küldött: Pisti fiúnk megszületett, egészségesek vagyunk. Még két lépést léptem, amíg a tudatomig hatolt, hogy apa lettem hsuszonkilenoeddk évem tisztázatlan tartalmainak hullámveréseivel. Most, hatvanhetedik évembe, e sorok írása közben akadtam rá József Attilának arra a bájos versére, melynek utolsó szakaszát idéztem, ami szinte ráríimelt gondolataimra a játékról. Hadd idézzem ide az egész verset, mert sorai mint gyógyító gyolcs, bugyolálják körül szorongásaimat. Hizlalt eső kapirgál a vastetőn — csak kotyogj vén tyúk s immár költsd ki az én időm Te drága anya tojj s költs tojásokat i aranyos, kék, piros, zöld gyenge nappalokat 620
