Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Száraz György: A tábornok V. (életrajzi esszé)
mek jöttek össze... Miután az összes többieket kihallgatásaik után szabadlábra helyezték, engem Hain Péter külön behívott dolgozószobájába, és ott azt mondotta, hogy ibár módjában volna engem súlyosan megbüntetni... eltekint ettől, amennyiben 'hajlandó vagyok a rendőrségnek rendszeresen jelentéseket adni. Ezt a (ffcmdolhozik) felszólítást 'én elfogadtam .. S itt van Szalai András 1949-es „beismerése”: „A Horthy-rendőrséggel kapcsolatban voltam ... A beszervezésre úgy került sor, hogy 1932-ben bekapcsoltak az illegális kommunista mozgalomba. A mozgalom rendőrkézre került... Letartóztatásom alatt gyáván és áruló módon viselkedtem ... Az én ügyemet árulókhoz méltón enyhén kezelték, nem kerültem bíróság elé, csupán a fiatalkorúak bírósága tárgyalta a kérdésemet. Kihallgatásom folyamán Réti detektívtfelügyelő felvetette előttem, hogy lépjek a rendőrség szolgálatába. Én ezt vállaltam ...” Megint érdemes elidőzni egy kicsit. Fölösleges ma már cáfolgatni az 1949-es vádakat. Nem is ezt tekintem föladatomnak. De — olvasván a vallomásokat — hihetetlennek tűnik, hogy, akár 19 'éves fejjel is, képes voltam elfogadni azt a primitív tákolmányt, amely önmaga cáfolata volt, ellene mondván logikának, pszichológiának, rendőrségi gyakorlatnak — ha tetszik: a józan emberi észnek. Rajk élete 1932 és 1945 között: letartóztatások, internálások sorozata; a végén Sopronkőhida, az akasztófa árnyékában. Justus, az 1943—1944-as évekről szólva, egyszerűen kijelenti: „Utolsó alkalommal 1943 legvégén, a pontos időt nem tudom, hívatott a politikai rendőrség. . . Ezzel kapcsolatom a Hortlhy-rend- őrséggel megszakadt, mert 1944 májusában munkaszolgálatra 'hívtak be, és Jugoszláviába, Borba vittek el.” Neim 'tudta a jobbkéz, mit csinál a bal? — ilyesmi bizony elképzelhető az állami bürokráciában. De hogy Justus, a „rendőrségi besúgó” nem rohant a SAS-beihívóval Hain Péterhez, ez igencsak tiszteletreméltó szerénységre vall. És Szalai? Már az is elég volna, hogy ügyének a fiatalkorúak bíróságához utalását „rendőrségi jutalomnak” tünteti fel: 1932-ben 15 'éves, hová utalhatták volna? De épp ilyen nevetséges és egyben szívet szorító — mert zárkákban és vallatószobákban zúzott fizikum, pofon 'és gumibot eltagadása rejlik mögötte — a másik „jutalomról” tett vallomása is: ,,1942-ben ... magam is rendőrkézre kerültem, ahol ismét áruló módon viselkedtem ... A rendőrségen az 'én magatartásomat árulóhoz méltóan újra csak enyhén kezelték. Nem szállítottak át a többi letartóztatottal együtt fegyházba, hanem elkülönítették ügyemet és kórházba kerültem. A kórházban négy hétig feküdtem, és ott igen jó bánásmódban részesültem. Négy bét után visszakerültem az Andrássy-laktanyába, hogy a jegyzőkönyvemet felvegyék ... Az én ügyemet árulóhoz méltóan megint csak enyhén kezelték, a tárgyalásig szabadlábra helyeztek árulásom jutalmául. Közben be kellett vonulnom munkaszolgálatra ...” Már-imár úgy tetszik, hogy a bori rézbánya vagy az erődítési munkálatok a Kárpátokban valamiféle „Kraft durch Freude” volt, pihentető jutalom a rendőrségnek tett szolgálatokért, 'és buzdítás a további jó munkára ... Igaz, Szalai „pihenése” nem tart soká: „Annak ellenére, hogy én a Horthy-rendőirsiéggel együttműködtem, ügyemet mégis bírósági tárgyalás elé vitték. A bíróság, hogy leplezze az én provokátori működésemet, büntetést mért rám ... 'és így a sátoraljaújhelyi börtönbe kerültem.” 1949 tavaszán Pestre hoznak majd egy ijedt, kopaszodó ktis embert Sátoraljaújhelyről, aki eleinte az istennek sem akarja érteni, mit akarnak tőle a nyomozók, minek dugdossák az orra alá folyvást egy bajuszos férfi képét, miért 605
