Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Száraz György: A tábornok V. (életrajzi esszé)
Az „új ember” persze csöppet sem új: Károlyi Gyula gráf ő, az egykori szegedi fehér kormányfő, aki Horthyt hadügyiminiszterének hívta. Mellesleg: a kormányzó Paulette lányának apósa. De a másik dologban Bethlennek feltétlenül igaza van: a feladat, amire vállalkozott, csakugyan „népszerűtlen”, s talán ő maga az egyetlen, aki nem tudja: kormánya soká nem tarthatja magát. Még tavaly szeptemberben robbant a viadukt Bi;atorbágynál, azóta érvényben a statárium. Nyugalom persze nincs. Decemberben jobboldali puccsistákat tartóztat le a rendőrség; Schill nyugalmazott tábornok, az egyik vezető, öngyilkos lesz a Mairgit-körúti fegyházfoan; a másik — Vannay László főhadnagy — nem ilyen érzékeny. Meg is ússza hat hónapi államfo'gházzal. Tavasszal a munkásság mozdul, ez már komolyabb ügy. Az első figyelmeztető sztrájk után a szociáldemokrata pártvezetőség memorandumot szerkeszt: követelik a statárium feloldását, új — titkos és tiszta — választásokat. Válasz: a Népszava betiltása. Másnap, április 6-án eltűnnek a rikkancsok a pesti utcáról: a nyomdászok valamennyi újság kiszedését megtagadták. Hetedikjén félórás figyelmeztető sztrájk. A GYOSZ — a gyárosok érdekszövetsége — megrémül: aznapra bezárják az üzemeket, félnek a rombolástól. A parlamentbe tartó szociáldemokrata vezetőket hatalmas tömeg kíséri a Körúton: rendőri beavatkozás, tolonckoosik, előállítások ... Károlyi miniszterelnök „tiszaistváni” pózban fogadja a küldöttséget, nem veszi át a memorandumot. Közben mozog a vidék is —- és működik a csendőr npusk a tus. Károlyi megnyeri a csatát: a szociáldemokrata vezetők félnek a „balos túlzásoktól”, visszavonulót fújnak. A bajok okát — és orvosságát — persze könnyű megtalálni. Május 7-én, a soproni revíziós nagygyűlésen, ki is mondja a szónok: „Szerezzetek vissza tíz vármegyét, és a magyar ifjúság és munkanélküliség problémája meg van oldva!” Az év különben a mindinkább éledő revíziós remények jegyében telik. Egymást érik neves és kevésbé neves külföldi személyiségek nyilatkozatai, s a magyar lapok valamennyit közlik, komolyakat és komolytalanokat, válogatatla.nul. Februárban Simonds amerikai publicista jelenti ki: „A régi Magyarország az isteni akarat műve volt, Csehszlovákia a természeti törvények kigúnyolása.” Áprilisban Borah szenátor, az .amerikaiak „nagy izoláción istája” ajánlja a szlovákoknak: egyesüljenek ismét a magyarokkal. Pár nappal később az olasz fasiszta nagytanács foglal állást Trianon revíziója mellett, majd Herriot nyilatkozik a sajtónak: van mód a békeszerződések revíziójára ... Furcsa világ ez: együtt van benne minden. A „művészlelkű” Habsburg József főherceg, az „ihletett költő és hadvezér” verset ír a Pesti Hírlap revíziós dalpályázatára; hisz, mint a szerkesztősági bevezető mondja, „lelkének húrja az irredenta gondolat legkisebb érintésére is megrezdül”. A lap közrebocsátja a „szépségekben gazdag és érzéstől átforrósodott költeményt”, hogy „őszinte gyönyörűséget és hazafias örömöt” okozzon az olvasóknak. Bár nagy a kísértés, megállóm mégis, hogy csupán egyetlen — de a Hafcsburg-főhercegtől bizonyára legmeglepőbbnek ható — szakaszát idézzem: Török igában sínJődtük; Osztrák járomba vetődtünk; Gyalázták múltunk, becsültünk! Most is mennyit szenved nemzetünk; ínség, nyorrtior mind rajtta rágnak! Szívünk kínnal csordultig teli, 600
