Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Száraz György: A tábornok V. (életrajzi esszé)
kelt bizalmas főispáni jelentés — „Rossz lábbeli, vékony ruházat, gyengén tápláltság általános a peremvárosok gyerekeinél. Égerszögen több esetben fordult elő, hogy gyermekek az iskolában elájultak az éhségtől.” A parasztok szabadulnának lótól—■tehéntől: a takarmány drága, ráadásul katasztrofálisan rossz termés ígérkezik. Zala megyében, Rácsán februárban marhákat árvereznek, a parasztok rátámadnak a végrehajtókra, a csendőrfedezet fegyvert használ: két halott, sebesültek ... A kormány csökkenti az állami tisztviselők fizetését; egyedül a karhatalom -— rendőrség, csendőrség, büntetőintézeti altisztek — illetménye marad érintetlen. A fiatal értelmiségi elszegődhet a közigazgatási apparátusba fizetés nélküli gyakornoknak: ha megfelel, egyszer majd státusba kerülhet. Az apróhirdetések állásrovataiban szinte csak kínálat van. A gyér kereslet leginkább urasági inasban mutatkozik, többnyire az óvatos és rideg kizárással: „Más szakmabeli pályázók ijem lesznek figyelembe véve.” Ha egyéb is akad, akkor: „Csak kaucióval.” „Vidéki úriasszonyok” ajánlkoznak, „lehetőleg föld- birtokos vagy gyáros urakhoz”, „fiatal úrilányok” zongorát tanítanának „cigá- nyosan, kotta nélkül”, de varmának, főznének, nyelvet tanítanának, esetleg csak „polgári kosztért”. „Jobb napokat látott” fiatalemberek cámírást, sofőrködést, bármit vállalnak; házaspárok együtt ajánlják magukat: a feleség főz, mos, takarít, a férj „írásos vagy felügyelői munkában, kertészkedésben” jeles, s mindez „koszt-kvártélyért”; s hozzáfűzik az aggodalmaskodók számára: „Betegségre és halálesetre biztosítva vagyunk.” A jeligék: „Érettségizett”, „Frontiharcos”, „Szerényigényű”, „Hűséges”, „Vasszorgaloim”; és a leggyakrabban: „Azonnal”. A lapok a bridzsfeladványok mellett reoeterítők mintáit közlik, az utóbbi nem szórakoztató feladvány: asszonyok ezrei „reoéznek”, hogy megéljen a család. „Amatőr koldusok” csöngetnek be a lakásokba: stoppoló pamutot kínálnak, levelezőlapot, „sparheltvikszet”, rózsagyógyszappant, varrótűt — „csomagja csak 20 fillér, a boltiban 24-ért adják” —, s van, aki saját hazafias versét nyújtja egyetlen szó nélkül. Mások csak a sorsukat mondják rebegve vagy konok hangon: menekültek északról, délről, keletről... sokgyerekes hadiözvegyek ... egykori frontharcosok, a foszló zakóra tűzött nagyezüsttel... A „rohamkonyhák” — a főváros fenntartotta ínségkonyhák — előtt délben hosszú sorban állnak az emberek. Aki lábast szorongat, az hazaviszi a buris- levest, az egyetlen adag három-négyfelé osztatik majd odahaza. Akiknek üres a kezük: ők az „arisztokraták”, ők „helyben fogyasztanak”, egyedül. De lám, az igazi arisztokráciát is megborzongatja az „idő szele”: „A jövő tanévben” — mondja egy hirdetés — „Windiseh-Graetz Ella hercegnő vezetésével olyan internátus nyílik meg a sárospataki várban, melyben fiatal lányok svájci mintára, nyelvekben, zongorában és a háztartás különféle ágaiban nyernek oktatást. A nehéz valutáris viszonyok folytán a szülők ma nem küldhetik leányaikat külföldre, Windiseh-Graetz hercegnő igyekszik mindazt nyújtani, mit a svájci intézetek ...” Az év legjellemzőbb vicce: — Ha ez így megy tovább, jövőre mindannyian koldulni fogunk. — Az lehet. De kitől? Bethlen miniszterelnök, aki — míg volt kitől — viszonylag sikeresen „koldult”, még tavaly augusztusban megbukott. Ahogy ő maga mondta: „El kellett mennem, mert olyan gyűlölethullám vesz körül engem, és rajtam keresztül az egész rezsimet, hogy ha tovább a helyemen maradok és elvégzem azt az igen népszerűtlen feladatot, amely most a kormányra vár, rövidesen elsöpört volna nemcsak engem, hanem az egész rendszert... Azért, hogy az általam felépített rendszert fenntartsam és át tudjam menteni, kell, hogy új emberek jöjjenek.” 599
