Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Száraz György: A tábornok V. (életrajzi esszé)
nürnbergi pörben — felszólítja a nagyipar nevében: adja át a kancellári posztot Hitlernek. S bár a hivatalos aktus, a hindenburgi kinevezés majd csak 1933 januárjában következik, a Népszövetség lassú és szégyenletes agóniája pedig egészen 1930-ig elhúzódik, valójában már ekkor, 1932-ben lezárul a versailles-i bűnök és genfi remények korszaka; elkövetkezik az, aimit Joseph Paul-Boncour, Franciaország népszövetségi delegátusa — aki megéri majd, hogy az 1946-os San Franciscoi konferencián országa nevében aláírja az ENSZ alapító okmányát — már az 'év elején jósolt: „Európa arculata pár hónapon belül tökéletesen megváltozik: mint amikor egy vidéki városban kiürülnek az utcák, becsukódnak a zsalugáterek és kialszanak a fények. 1930-ban volt még egy nagy Népszövetség; 1933-ban már csak elszigetelődő országok lesznek.” Von Papén, a „lófogú intrikus” pedig érzékeny szavakban emlékezik majd a nürnbergi vádlottak padjáról az 1932-es nyárra: a weiimari „másik Németországra” és Hindenburgra, az „utolsó nagy államférfira”. S beszélni fog Lau- sanne-ról is, ahol ő „javítani próbálta Németország helyzetét”, s szerette volna „kiigazítani a versailles-i szerződés néhány igazságtalan kikötését”, de „a kül- hatalmak seimlmi reményt nem hagytak Németországnak”, s ezért volt aztán sikere Hitlernek, akit ő pusztán abban a reményben támogatott, hogy „a társadalmi problémák keresztény módon kerülnek majd megoldásra”. „Német haza- fisága és kötelességtudata” késztette arra is, hogy — belső munkatársad elpusztítása, koncentrációs táboriba küldése ellenére — Dell fuss megöletésének másnapján vállalja Hitler nagykövetiének feladatait az Anschlussra kiszemelt Ausztriában. És Herriot? ö is bukik hamarosan. Hoover, a lelépő amerikai elnök rántja magával, aki hajthatatlan a francia adósságok kérdésében: szívesebben hagyja utódjára, Franklin D. Rooseveltre a népszerűtlen ügyeket. (Az meg majd New Deal-eü, a monopóliumok fölötti felügyelettel és a szesztilalom eltörlésével védekezik.) íme, egy hírlapi főcím december 15-én: Herriot megbukott! Vége a „szerződések szentségének?” A német lágerben töltött évek alatt talán felmerült az egykori francia kormányfő emlékezetében az 1924-ből való kép: ő, a frissen választott miniszterelnök, fekete zsakettben 'és köcsögkalappal, arcán a győztes sikerember mosolyával: szemben a 80 éves Apponyi Albert — fehér szakállas, „ferenejóskába” öltözött eleven kövület a berlini kongresszus idejéből —, amint a fejét rázza a versaillesi békerendszer sérthetetlenségéről szóló formula hallatára: „Láttam megszületni a francia birodalmat, a német birodalmat, az osztrák—magyar monarchiát, és láttam elenyészni valmennyit. Lehet-e ezek után nem kételkedni az emberi intézmények tartósságában?” Herriot, a náci Ezeréves Birodalom foglya még vigaszt is találhatott ezekben a mondatokban. * * * Egy éve már, hogy a válság elérte Magyarországot is. Csőd, fizetésképtelenség, végrehajtás, munkanélküliség — az 1932-es esztendő kulcsszavai. A Nemzeti Bank januárban nyolcról hét százalékra csökkenti a bankkamatot; áprilisban már csak hat, júniusban öt, októberben négy és fél százalék. A búza ára folyamatosan esik, a munkások egyharmada napi két pengő körül keres, egy kiló cukor ára egy pengő 20 fillér. Hivatalos beismerés szerint legalább 500 ezer család — a népesség egynegyede — nyomorog: „ha betevő falatjukról tudunk gondoskodni, örülnünk fog kelleni.” „Az alsóbb néposztály nyomora leginkább az iskolába járó gyermekeken szemlélhető.” — mondja egy 1931-ben 598
