Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Száraz György: A tábornok V. (életrajzi esszé)

frontharcos menetel Washington felé: Wilson elnök veteránjai, akik 15 évvel előbb az „amerikai megváltás” jegyében indultak a „vén, beteg Európa” csatatereire ...

A magazinok tele vannak a kor divatos „sci-fi” műfajának termékeivel: szakszerű vagy regényes „tudósítások” ezek a jövő háborújáról, különös tekintettel az emberiséget elpusztító gázfegyverre. A vicooldalakon pedig az évek óta megszokott karikatúrák: ágyúcsőhöz kötözött békeangyal, állig fegyverkezett Mars isten, a meredező szuronyoktól szöges buzogányhoz hasonlóvá lett Földgolyó ... De hiába keresnénk már a rajzolók kedvencét, a lobogó üstökű Bri- and-t, amint kaoér kis hálóingben, szárnyacskákkal és olajággal lebeg a Nép- szövetség genfi palotája fölött.

Bizony, Aristide Briand, „Páneurópa” nagybeteg apostola, a „béke zarándoka” már januárban átadta külügyminiszteri székét a „kis piszkos” Pierre Láváinak, és elment meghalni coohereli birtokára. Elolvashatta még saját politikai nekrológját a Berliner Börsenzeitungban: „A Briand-féle Páneurópa nem volt egyéb, mint Pán-Versailles, Briand maga pedig a francia önzés mosolygó álarca.” De tudhatta, Tardieu miniszterelnök nyilatkozata a „szép genfi időkről és elvekről”, ez is az ő búcsúztatója valójában: „A konfliktusok békés rendezése! a béke oszthatatlansága! nemzetközi szolidaritás! Ugyan, ugyan ... Ezek a gyönyörű szavak, amelyeket valaha oly misztikus áhitattal rebegtek el, pár hónap múlva teljesen kiürülnek.”

A didergő, pokrócba burkolózott Briand ott a kandalló mellett aligha hitt Tardieu „csodafegyverében”, a megújított erőpolitikában; ahogy 13 évvel előbb, a versailles-i békeokimány aláírása napján is kétkedve fogadta tőle a fellengzo kijelentést: „Átszabtuk Európát a jog és igazság elveinek megfelelően!...” De illúziói sem lehettek már Európa egységéről és a kollektív biztonság rendszeréről. Hisz 1931 őszén még közelről láthatta a vág kezdetét: amikor a Népszövetség egyik tagállama, Japán — mit sem törődve az általa is szentesített alapokmánnyal — megtámadta a másik tagállamot, Kínát, amely ugyanezen okmányra hivatkozva döntőbizottságot kért; s bizonyosan fülébe jutott az olasz külügyminiszter gúnyos megjegyzése: „Honnan állapítsuk meg, ki a felelős a háborúért, amikor még nem tudhatjuk, ki veszti él?” S olvashatta még Brüning német kancellár nyilatkozatát a február másodika óta ülésező leszerelési konferencián: „Ha Németország nem kapja meg az egyenlő jogokat, akkor a Birodalom feljogosítva érzi magát az újrafegyverkezésre, vagy a Népszövetségből való küépés- re.” Hogy ez mit jelent, tudhatta jól; azt már aligha, hogy az „erélyes” Brüning alig egy évvel később elmenekül a hazájából.

Nem, Briand-nak nem lehettek illúziód. Ő ne tudta volna, hogy nincs senki a résztvevők között, aki komolyan venné azt a konferenciát? hogy pusztán azért jöttek össze, mert az 'éveken át elhangzott ígéretek 'és deklarációk — az övéi is! — mégiscsak ébresztettek némi reményt az emberi lelkekben, s most egyik kormány se vállalhatja, hogy ő vessen véget az értelmetlen üléssorozatnak? A nagybeteg, ott a karosszékben pontosan tudta: minden úgy lesz, mint eddig. Hogy az angolok minden más országtól követelni fogják a haderőcsökkentést, de körömszakad tig ragaszkodnak a brit flotta abszolút fölényéhez; hogy az olaszok ismét előhozzák majd a haditengerészeti paritás elvét; hogy honfitársa, Tardieu egyetlen francia katona leszerelését sem vállalja majd, amíg meg nem kapja a „szükséges biztonsági garanciákat”; s hogy a németek ismét előhozakodnak a jogegyenlőséggel: ami másoknak szabad, legyen szabad nekik is, s ami nekik tilos, legyen az másoknak is. Tudhatta, hogy elhangzanak majd szerényebb javaslatok — mint az amerikaiaké a nehézfegyverek megsemmisitéséről, létszám595