Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Zalán Tibor: Amikor automata fényképezőgép kattog el Király László arca előtt (esszé)
az akcióhoz). Nézővé válik, szemtanúvá, kivel ugyan megtörténtek a dolgok, a regény főidejének intervallumában azonban a meghatározható cselekvése: a cselek vésk éptelenség. Különben reális és egyszerű színhely és idő ez: az eszmélet mindenkori ideje és színhelye, mely „kinn” megépítve ugye különösnek látszik, mint amilyen különös volna bármelyik közönséges idegsejt szobrai3 Jellegzetesen lírai akció a Kis Harai Mihályé: emlékezik. Életérzése a legmodernebb: a bizonytalanság. Király poétikai fontosságú felismerése, hogy a lét által elbizonytalanított hősét a létben bizonytalan közösség — ősi törvényeken alapuló — bizonyosságai közé küldi. Eszmélése a szkepszis gyakorlatával ajándékozza meg: nincs közössége. A megtagadva megőrzés dialektikájának kellene beugornia, de a tagadás épp olyan mértékben lehetetlennek tűnik, mint a megőrzés. Az elmagányosodás, közösségi és személyes létben, kikerülhetetlen folyamat. Ezért nagy leszámolás és jelentős kiindulópont ez a regénye. Utolsó mondataiban a főhős valamilyen járműre vágyik, melyre fölszállva elindulhat — valamerre. „És ha nem találok?” És ha nem talál? (KONKLÚZIÓ 2) Király László prózai munkáiban jelentős teljesítményeket ért el. Különösen vonatkozik ez a Kék farkasok című regényére, mely egészen magas szinten szól közösségi és egyéni sorskérdésekről, s amely műve talán addig közreadott verseskönyveinél is jelentősebb hatásában, színvonalában ugyancsak. Figyelemre méltó időkezeléssel oldja meg a múlt jelenidejűsítésát, megoldása azt .sugallja, nincs különválasztó múlt és jelen, hanem csak a kettő szerves egymásba épülése oldja meg az ember idő-dilemmáját. Természetesen, ez az elgondolás a folyamatosságot állítja középpontjába, a folytonosság interpretálására tesz kísérletet. A felbontott idő sajátosan, az emlékezet logikája szerint rendezi eseménybokorrá a regény anyagát. Adott, az objektív regényidőhöz képest már megtörtén eseményeket sorakoztat egymáshoz az író, ezeket a jelen emlékezete sajátos fénnyel dúsítja fel, értelmezi át, torzítja el. Fontos helyet biztosít magának mindkét prózai munka abban a folyamatban, mely majd költészetét is jelentősen befolyásolja és átformálja. Ezt a folyamatot demitologizációnak is szokás hívni. Az író el kellett jusson a magányos hős (ál)mítoszáig a közösségi hős-mítosztól, hogy következő lépcsőben ezt a magányos hőst is magánya groteszk, megható, ironikus, de stilizálatlan lényegéig vetkőztesse. Király László ezt a hőst ismét a líra tartományában keresi. Erről az útról, a keresésről, a rátalálásról vagy annak illúziójáról, kell még néhány szót ejtenünk. IV. „nézzük segélykérőn a dolgokat: hátha megtudhatnánk tőlük, minek az ideje van most.” a.) Kesernyés szájízzel konstatálhatjuk, hogy a romániai magyar irodalomban is 587
