Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Zalán Tibor: Amikor automata fényképezőgép kattog el Király László arca előtt (esszé)
ezért nem lehet valós mozgása, ezért van felidézés, melyben a múlt odakínálja hősének a megtalált idő emberi élmény ét Az elhagyott közösség törvényei akkor sem lehetnék már az ő törvényei, ha tisztaság és méltóság testesül meg bennük, mert gyakorlatilag csak leszűkített területi és etnikai körben alkalmazhatók. Jelenben való múlt-élésre tesz kísérletet Király, ebből következik, hogy bizonytalanná válik a jelenben való megmaradás, a jelen bizonyosságán való ringatózás. „A kijelentés logikájából az következik, hogy ez az állapot megszűnt.” Mármint a jelen habitusára gondolunk ismét. A múltban megélt jelent vetíti másik vásznára Király. Ahogy egyes fizikai folyamatok csak az idő megfordítása esetén következnek be, úgy formálja át a jelen valóság-értékeit a múltba csúszás. „Arról van szó, hogy a népballada és a népmese esetében eleve létezik egy megegyezés, miszerint bármi történjék a cselekményben, annak a műben helye van.” Különösen a regényt megelőző novelláskötetben érhetjük tetten -ezeket a mesés elemeket. Írásainak többségében jelentkezik a mesés elem, olypmok, mintha mai tárgyú népmesét hallgatna az ember, melynek hősei emberfeletti erővel rendelkeznek,12 Ezek az emberfeletti erővel felruházott hősök szinte kivétel nélkül magányosak. És 'érdekesek, épipen a magány törvényei szerint alakuló viselkedésük teszi őket vonzóvá, egzotikussá. Emberfeletti cselekvéseikhez erejüket az utolsó, vagy a nagy lehetőség mítosza növeli fel. A kicsinyes élet meghaladásának tragikus-komikus, felemelő-megütköztető gesztusa. Más esetekben csak kiszolgáltatottak, tehetetlenek lennének. A személyisé- - güket körüllebegő lírai fény annak a makacs, egyetlen őrzött erkölcsi vállalásnak a sugárzása, mely különbbé, vagy mássá teszi őket, környezetüknél. ítélete itt sincs a szerzőnek, jóllehet, szimpátiája, együttérzése őket támogatja. Nem is lehet, mert hősei bár erkölcsileg környezetük fölé magasodnak, létezésük formájában válnak anakronisztikussá. „A tények számítanak. Csak a tények, melyek tőlünk függetlenül is léteznek, holott mind ez idáig azt hittem, és bíztam benne, hegy a tények valami tőlünk függő dolognak — vágynak, elképzelésnek, szándéknak, akaratnak — a következményei, s éppen ezért van bennük valami költőiség.. Ennek a költőiségnek a keresése 'ás meg nem találása, a körülmények köl- tőietlensége, kegyetlen válasza teszi fanyarrá, bizarrá, egyben irónikus-liraivá az írásokat. A hősök magánya önmagában nem érték, vállalása azonban, még ha a fejlődés törvényeinek ellentmondó irányultságú is, pozitív elbírálást követel magának. Kis Karai Mihály belőlük kinövő, náluk több is, kevesebb is, többet is, kevesebbet is hordozó. Többlet a hídra állás igénye, a szembesülés, az igazolás szándéka. Neki nincs felröpítő erkölcsi többlete, mint a novellák hőseinek. Ö ezt az erkölcsi többletet, számolva a körülmények realitásával, a közösségtől kéri, s nem a közösségre kényszeríti. Azonosulni vágyik népével, magát onnan eredezteti 'és oda küldi vissza, mégis távozik ebből a közegből, amikor szándékainak a meghiúsulása világossá válik előtte. Kis Karai igazi tragédiája az, hogy a közösség másik (belső) emigránsa sem érti meg őt. Kevesebb a novellák hőseinél abban, hogy a mű tekintélyes részében a re- zonőr szerepét játssza el. A történések kivétel nélkül már lefutottak az időben, abban a pillanatban, mikor a Ihídra lép, ezeket az emlék-konzerveket melegíti fel. (A múlt jelenbe csúsztatásakor Kis Harai nem is jelenthet alkalmas alanyt 586
