Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - Zalán Tibor: 1(és) más között a Bujdosó Alpárról elnevezett hídon (tanulmány)
kíván valamiféle feladatot vállalni, betölteni. (...) ... neon emberi személyiségek között akar kapcsolatot létesítem, .'hanem egy nyelvi elemeket is magába építő jelrendszer személyes változatát kívánja kialakítani... J. M. LotmanG: 1. A szöveg meghatározott jelekben van rögzítve, és ebben az értelemben szemben áll a szövegen kívüli struktúrákkal. ... a szöveg egy bizonyos rendszer realizációjának, anyagi megtestesülésének tekinthető, (kifejezettig) 2. A szövegnek egyetlen szövegjelentése van, és ebben a vonatkozásban ta- golhatatlan szignálnak fogható fel. (elhatároltság — A. M. Pjatyigorszkij nyomán) 3. A szövegre belső szervezettség jellemző, amely a szöveget a szintagma- tikus szinten strukturális egésszé változtatja, (strukturáltság) Béládi Miklós a M. М.-triászról írott munkájában,7 a „csőd”8 váratlan bejelentése előtt, így jelleméz: 1. A szöveg antimetafizikai jellege az emberközpontúság, a hősök és szereplők eltörlésében jelentkezik, s ilyenformán a degenerált mondanivalótól megszabadulva, kilép abból a hibás körből, amelyben eddig az irodalom forgott, és amelynek szentesítő alapja a normatív jelrendszer volt. 2. A szövegíró, a textúrairodalom továbblépése már nem is lépés, hanem maga az ugrás: az író felhasználja a nyelvet, de csak nyersanyagnak tekinti, s ha kell, a nyelven kívül helyezi magát. Bujdosó, különös módon, azonnal szövegeket kezdett írná, s nem a honi irodalomban szinte kötelező poétikai penzumokkal kezdte. (Hogy ezek sem idegenek tőle, a M. М.-ben megjelentetett, Húsvét előtt c.8 versével is szemléltethetjük.) Az in médiás rés kezdést csak azzal magyarázhatjuk, hogy másféle egységben gondolkodott kezdettől fogva, mint legtöbb író vagy költőtársa. Más iro- dalomszemlélettel lépett a közönség elé. MASoljuk ide egyik sarát: Hogy is mondjam: kompozíciót írtam, nem esz- szét.9 S rögtön egy másikat is: Aligha képzelhető el olyan rendszer, ahol a részek semmiféle összefüggést sem mutatnak.9^ Szakít tehát a témán végigfutó írásteehnikával, s a (nagyobb) kompozíció felől közelít tárgyához, azaz a szerkezettel emelteti szövegébe az elemeket. Ilyen értelemben, a kompozíció és a rendszer alárendeltségi viszonyban vannak, azaz a rendszer automatizmusát a kompozíció tisztán tervezettsége mozgatja, befolyásolja. így az egységek' szintaktikai kötése erősödik fel, a szerző halmazokkal dolgozik, ez szövegeit a poli- szémiáig, sőt, azon túlra juttat(hat)ja. Űj könyve egyetlen nagy kompozíció, a versen túlra jutás kísérlete. Kardinális pontja a Bujdosó-szövegeknek ez a „versen túlra jutás”, azaz a lemondás a versről. Egyúttal a legsebezhetőbb pontja is ennek a munkásságnak. Szövegeit ugyanis, még a betűragasztásos módszerrel készülteket is, a lineáris olvasásihoz szokott befogaodó két részre bonthatja.10 Adott egy „alulszöveg”, mely elvonatkoztatva a tipográfiai elrendezettségtől, versszövegként kezelhető.11 Ez a szöveg líraiságba ojtott, s a konvencionális szépigényt is kielégíti. MASiik szövegsíkja pedig alkalmanként tűnhetik reminiszcenciáknak. Ez az olvasat, így önmagában helytelen, mert nem reminiszoenciákról, hanem re- minesszenciákról van szó. Szövegsűrítményről, mely a szerkezet tisztaszeszében oldódik fanyar, különös, élvezhető ízzé. Kedvelt megoldása a transzparencia, ez elsősorban a szegmentálható (szegmentált?) szöveg és a szegmentálhatatlan elrendezés, valamint a képi és „képtelen” elemek egyimásracsúszta fásakor, egymáson átderengósekor figyelhető meg. Hangsúlyoznunk kell itt, hogy transz- parencián szemantikai áttetszéseket is értünk. Bár ritkán kerül szó mesterei 570
