Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - Pomogáts Béla: Az emigráció második költőnemzedéke (tanulmány)
költői világába, a magyar líra szerves részévé tegye. Új és gazdag tartományokat szeretne hódítani a magyar költészet számára, innen ered kezdeményező készsége, amely- lyel birtokába veszd a modem költészet megannyi vívmányát, sőt újító kísérletét. A második emiigrációs költőnemzedók képviselői a hatvanas években szinte egyszerre kerülitek közelebbi kapcsolatba a kortárs nyugati költészetnek mindazokkal az irányaival: a szürrealizmusitól a neoavantgard áramlatokig, amelyeket a hazai magyar költő még alig ismert, még kevésbé követelt. Egymás után vagy egyszerre választottak olyan mestereket, mint T. S. Eliot, Ezra Pound, E. E. Cummings, Gregory Cor- so, Allen Ginsberg, Bené Char, Francis Ponge, Michel Deguy, Denis Roche és Jacques Roubaud. Gyors egymásutánban ikerültek az angol ezoterikusok, a francia szürrealisták, az amerikai beatnikek, majd a különféle szemiotika, lettrista és kantorét költői irányzatok hatása alá. Ezek a modem költői hatások érvényesültek Bákucz József, Horváth Elemér, Kitoédi Varga Áron, Makkal Ádám s különösen a Magyar Műhely avantgarde experimentalizmusát képviselő Papp Tibor költészetében. A magyar líra hagyományaival azonban azok a költőik sem szakítottak, akik a legerősebben vonzódtak a modem törekvésekhez. A Magyar Műhely szerkesztőinek és teoretikusadnak: Papp Tibornak, Nagy Pálnak és Bujdosó Alpárnaki, mint költőknek, Kassák Lajos volt első mesterük. A huszadik századi magyar költészet elvon- tabb, bölcseleti jellegű örökségére utail az a hatás, amelyet József Altilla, Weöres Sándor vagy Pilinszky János lírája fejtett ki a nyugati magyar költők második nemzedékénél, nevezetesen Kibédi Varga Áron, Bakucz József, Horváth Elemér, Baránszky László, Vitéz György, Sulyok Vince és Gömöri György költői munkásságára. A magyar költői hagyományok egy másik vonulatának asszimilációját jelzik azok az ösztönzések, amelyeket a régi magyar verstől, illetve az úgynevezett „népi szürrealizmustól” kapott a nyugati magyar költészet második nemzedéke. A Nagy László vagy Kormos István által érvényre juttatott foilklorisztikus-szürrealisztikus dalszerűség jelentkezik Máté Imre, Készéi István és Dedinszky Erika népköltészeti hagyományokat ápoló, vagy velük érintkező balladáiban, ráolvasásaiban, A irégi .magyar költészet a végvári katonák, a protestáns prédikátorok, a kuruc szegénylegényék költői hagyománya a második költőnemzedák néhány képviselője, elsősorban Siklós István és Kemenes Géfin László erősebb történelmi érdeklődésében és archaizáló költői nyelvezetében követhető nyomon. * A nyugati magyar költészet megbecsülést érdemlő alakja: Bakucz József (1929) a budapesti egyetem bölcsészeti 'karán szerzett francia-magyar szakos tanári diplomát. Műfordítónak indult, Wait Whitman, Emil Verheeren és Heinrich Heine verseit tolmácsolta magyarul. 1957-ben távozott nyugatra, két esztendőt (Párizsban töltött, azóta New Yorkban él, mint éppületigépészeti tervező dolgozik. 19'88-ban jelent meg Napfogyatkozás, 1973-ban Kövesedé) ég című venseskötéte, mindkettőt a párizsi Magyar Műhely adta ki. Költészete elszigetelt magányról, szorongásos közérzetről tanúskodik. Hiábavalóknak érzi az emberi 'törekvéseket, reménytelennek a kiszolgáltatottságot, vigasztalannak a létezést. Gondolkodása az egzisztenciaiista bölcselettel érintkezik, költészete mégsem filozófiai tételeket fogalmaz meg, hanem személyes tapasztalatait és felismeréseit fejezi ki. „Gyors termein az iszonyatnak / hol nincs sem ablak semmi lámpa / tántorogsz végig hadonászva / mintha akadna aki hallgat / s úgy úszód ét itt a szobáknak / vak folyosóit körbe-körbe / mint ki tükörből lép tükörbe” — hangzik Tollrajz című költeménye. Érzékeny lélekkel figyeli a világban tapasztalható összeütközéseket, sötéten ítéli meg az emberiség jövőjét, nem hisz abban, hogy az ember képes megoldani történelmének és természeti létének pusztító konfliktusait. Apokaliptikus látomásokban idézi fel a lehetséges kataklizmákat, ijesztő érzótoletes- séggel rajzolja meg a végső pusztulást: „a kontinensek tetemére / iszonyatos gipsz rölief / rászáll a nap fekete réme / semmi a semmit öleled” (Előérzetek). Költészete az intellektuális .tárgyi asság tói halad a mitologikus szemlélet és kifejezés felé. Korai verseiben erősen aforisztikus és absztrakt kifejezésmódot alakítóit ki, mintha Rilke és az „újholdas”’ líra vonzásában fejlődött volna költői nyelvezete. 557
