Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - Kántor Lajos: Játék vagy program? (tanulmány)

A „regionalizmus” — nem mint színvonal, hanem mint probléma, mint identitás- keresés és megfogalmazás — sokkal nagyobb teret követel magának. (Mint láttuk, a világirodalmi beszámolók egy részét is áthatja.) A modellnek tekintett 1030. januári szám vers- és prózaanyagának nagy többsége szintén ezt a törekvést jelzi. (Szemlér Ferenc és Bélteky László verse, de még Szentimrei egyetemes Krisztus-keresése is ide kapcsolható, legalábbis e sorával: „A katolikus Jézus? A kálomista? Az unitárius?; Nyíró novellájában, Kuncz regényrészletében ugyancsak nem elhanyagolható a cou- leur locale). A transzilván szemléletet a legszembetűnőbben Szemlér verse, a Három harang megszólal képviseli; a „szeretlek téged, Erdély!” refrént a „három harang” három nyelven készíti elő a költeményben a „Eu te iubesc” és az „Ich liebe dich” után

... így szól a harmadik:

Én is szeretlek téged, ó, sötét föld, amit most sokszor könnyem áztat, hol őseim csatáztak és pipáztak, ahol a felhők eltakarnak és nap süt komor arcunkra s ahol a temetők felett s a Imezők vetései között leborulunk a földre s úgy zokogjuk: szeretlek, téged, Erdély!

A transziívanizmus kritikájának is hangot ad azonban Kuncz: Szekfű Gyula tanulmánya Kós Károly Erdélyéről a szaktudós érveit sorakoztatja fel a „történetieden eljárás”-sal szemben. Szekfű bírálata természetesen nem balról hangzik el, kifogásai között az is szerepel, hogy Kós „a szegényember történetévé egyszerűsíti a magyar történetet”, amit épp olyan hibának tekint, mintha „Verbőci [!] nemesi konstrukcióit” tenné megáévá. A tanulmányíró ugyanakkor megérti Kós törekvésének lényegét — és várakozással tekint a folytatás, a kérdéskört kutató történészek munkája, a történelemszemlélet jövőbeli alakulása felé e tájakon. („Lehet, hogy Kós Károly a három nép összefüggéseit alapvető kérdésként fogva fel, új korszak küszöbére lép, — mindenesetre kíváncsian várom, fogja-e és ki fogja őt a románok és szászok közül ebben követni.”37)

A Helikon a maga részéről létfontosságúnak tekinti a román irodalom és művészet megismertetését. Kádár Imre В lag a -f ord í tás a i és. a legújabb Blaga-kötet recenziója pontosan beleillik ebbe a keretbe38; és itt kell említenünk Kós Károly tárlatkritikáját is — amelyben nyoma sincs a nemzeti elfogultságnak: három kolozsvári magyar művész (Szopós Sándor, Tóth István és Deák Nándor) fáradt munkáival a fiatal Ciupe Aurél friss eleganciáját, kulturáltságát, útkeresését állítja szembe. De ugyanilyen életbevágó kérdés a szerkesztő Kuncz Aladár számára a kapcsolattartás a magyar kultúra múltjával és teljes jelenével: nemcsak esszét közöl Babdtstól, hanem ő maga számol be, a szemle-rovat élén, Babits Mihály új tanulmánykötetéről. (Kuncz itt is tanúságát adja elkötelezettségének a babitsi irodalomeszmény mellett; mintha önmagáról, saját esztétizmusáról is szólna, némi önkritikái éllel — és büszke öntudattal —, amikor az élet beözönlését teszi szóvá a művészet szent területeire: „öt, bármilyen kegyetlenül is hangzik, szinte nem sajnáljuk a fájdalmas megpróbáltatások s az életnek tolakodó kötődései miatt, mert legalább túlságosan művészi hajlandóságú képzelete ezáltal több, mélységesebb emberi hangsúlyt nyert, s mert e fájdalmas periódusokban legalább emelkedett hangú vallomásokat tehetett, amelyek a sok megalkuvás és árulás között nemcsak a maga, hanem egész nemzedéke bátor és jellegzetes megnyilatkozásainak számítanak.”39) Osvát Kálmán a Nyugat új, Osvát Ernő halála utáni helyzetét ismerteti, s Gellert Oszkár meg Móricz Zsigmond mellett szántén a Babits neve és várható kritikai vonala kerül előtérbe.40 Kovács Dezső leplezetlen őszinteséggel tárja fel a középiskolai magyar irodalomoktatás helyzetét, távlatait — a Helikon középiskolások részére kiírt irodalomtörténeti pályázatának (fiaskója) tükrében. Végül Reményi József krónikája az amerikai magyar szellemi életről: egy új dimenziót érzékeltet a Kuncz-féle folyóirat-modellben.

547