Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - Kántor Lajos: Játék vagy program? (tanulmány)

beriség sorsának gyökeréhez bizonnyal annak az irodalomnak van legtöbb kilátása hozzáfénkőzná, amely Nemzet és Ember viszonyát legforróbban átéli önmagában; s a kulturális válság gyökeréhez az ér amelyiknek számára a saját partikulárizmusa legvdtáUsabban vált problémává. S itt van a kis irodalmak reménye, hogy fontosat és izgatót mondhassanak ma, amikor a nagyok is alig tudnak ilyent mondani.”31 Erre rímel a lapszám végén A populizmus című kis szemlecikk (azzal is, ahogy — meg- nevezetlenül ugyan — a „Vallani és vállalni” vita gondolatmenetéhez kapcsolódik); a Mer eure de France egyik cikkét szemlézve, egyértelműen ide mutató tanulságokat olvas ki a „populizmus” Irányzatából. „Ez a legújabb francia irodalomirány s mindjárt jeleznünk kell, hogy neve bármilyen gyanúsan is hangzik, ezúttal nem valami új irodalom-műlhelyi aiflfektációról, hanem éppen az ellenkezőjéről van szó, olyasvalamiről, ami bennünket, erdélyi magyar írókat nagyon közelről érdekelhet.” A populizmus „hívei megunták már a polgári irodalom nyűtt témáit és friss benyomásokért a néphez akarnak fordulni’”. A naturalizmuson túlmutató törekvésnek mutatkozik, amely „reformot hoz a művészeti szemléletbe, stílusba éppen úgy, mint általában az írói etikába is”. A rövid recenzió még egyszer visszautal (azaz: előremutat) a lehetséges párhuzamra: „Érdekes jelenség ez a franciáknál, akiknek irodalma sohasem volt olyan bensőséges kapcsolatban a néppel, mint a magyaroké. Érdekes továbbá ez a tendencia a mi szempontunkból is, mert megint csak a regionaldzmus érvényesülésére mutat. Természetesen erősen európai ízzel — franciáknál lehet-e ez másként —, s már ezért is üdvös lesz, ha figyelemmel kísérjük az új iskola alkotásait.”32 (Ugyanezen a folyóiratoldalon kezdődik az Enyveshát!)

Európára utalnak a szám közleményei közül Dsida Bropertius-fordításai és — közelebb a jelenhez — Emil Ludwig világháborús könyvének recenziója; no meg Mafc- kai érzelmes úti jegyzetei Velencéről és Ravennáról. (A haza-kapcsolás meglehetősen patetikus, „a ravennai lélek-számibólum” egyenesen giccses, de a velencei asszociáció sem a legjobb formájában mutatja Makkai Sándort.33) Hát ez bizony nem sok, s látványos változást az 1930-as évfolyam későbbi számai sem mutatnak. Arra persze nem egy világirodalmi érvet lehet találni, hogy Craál Gábor súlyos vádját ellensúlyozzuk („az idejéből legalább egy évtizede már nem olvasott semmit”); nemcsak Romain Rolland, Renan, Proust és Dosztojevszkij foglalkoztatja Kuncz Aladárt — az expresszionizmusira is odafigyel34, sőt éppen a Helikonban ír arról,, ami a német expresszionizmus után következik;35 persze, a „neue Sachlichkeit” helikoni megvilágítása nem versenyképes a korabeli Korunk irodalmi fővonalába eső irányzat bemutatásával, Gaál Gábor folyóiratálban — mint ahogy az öngyilkosságba menekült Majakovszkij lírájának bizonyára szintén Kuncztól származó méltatása36 sem tekinthető rokonszenv-nyilvánításniak a szovjet irodalom iránt. (Ám korántsem felszínes olvasásra vall e párhuzam megviillogtatása: „Majakovszkij költői zseni volt, akinek képzelete vallósággal új mítoszt épített ki. Kár, hogy az orosz költészet igazi értékei lefordíthatatlanok. Így Majakovszkij is. Bennünket, magyarokat különösen érdekelhet a tragikus sorsú költő, mert sok rokonvonás van közte és Ady között. Mindkettő mitikus. Csak Adyban nincs annyira elhatalmasodva a képzelet szláv láza. Az ő disznófejű nagy úr-ja Majakovszkij egyik legállandóbb, legijesztőbb réme, de kiegészítve, kiterjesztve az egész közszólamokban, közhelyekben, hipakritaságofeban, vérszegény elgépiesültségekben és pöfifeszkedő hiúságokban élő mindennapiságra.”)

A döntően különböző világnézeti megközelítésen túlmenően, a kitekintés gazdagságában és frissessségében sem lehet az Erdélyi Helikon világirodalmi (és egyetemes művészeti) anyagát a Korunkhoz mérni, a Céh folyóiratának Kuncz-korszakában sem. Van azonban az 1930-as és 1931-es Helikonban egy olyan eredeti, kitűnő vállalkozás, amelyre legalább utalnunk kell, mint szerkesztői kezdeményezésre: a „Kisebbségi irodalom — világirodalom” fejléc alatt futó cikksorozat tudatos továbbgondolása a Babits-esszében foglaltaknak; s ha megvalósításában nem is egyértelmű (némelyik külföldről érkező tudósításba a humanizmustól idegen hangok „ordas eszmék” is beszüremkednek, főként a német területi terjeszkedés előrejelzéseképpen), az erdélyi, a romániai magyar irodalom önbecsülése és világirodalmi behelyezése tekintetében lényeges kezdetet jelent.

546