Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - Kántor Lajos: Játék vagy program? (tanulmány)

nyem. A különbség, a kínai fal nem Kolozsvár és Budapest között fekszik, hanem az öregek és a fiatalok között. Egyetlen pillantás is elég arra, hogy meg leshessen állapítani: ma a fiatalok jelentik az új Erdélyt és a fiatalok jelentik az új Magyarországot is. És az öregek nem jelentenek semmit? De igenis, ők a Monarchiát jelentik [Bánffy?], amelyik elmúlt.” Tamási cikkének van egy bekezdése, amely „menti” a cikkíró — és a szerkesztő — merészségét, s amely legalábbis két irányba vág. Érdemes azonban e pár mondatot úgy is továbbgondolni, mint ami Kunezot jó irányba befolyásolta, az Erdélyi Helikon korszerűbbé tételében: „Nem mondom, az utóbbi időben eljutottunk egy biztatóbb állomáshoz. Ez az állomás a helikoni írók csoportosulása. Mai napig azonban ez még csak keret, melyben vázlat a kép. Sokszor elszomorodom, amiért a Helikon nem használja ki azt a nagyszerű alkalmat, amelyet sajátmaga teremtett. Türelmetlen, eleven szellemmé kellene kiforrnia és el kellene söpörnie ezzel a szellemmel minden buta és ügyakarsztó maradiságot, amit »konzervativdzmus«-nak neveznek nálunk is; és el kellene sodornia minden hazúg és gyökértelen, kottás »radi- kálizimust«, amely csak azért kiabál, mert nem engedik őt lakájnak lenni.”22

Nem célunk itt a „Vallani és vállalni” vita teljességre törő ismertetése vagy akár összefoglalása; csak annyiban tértünk ki rá, amennyiben szorosan összefügg Kuncz Aladár szerkesztői munkásságával. A már idézett levélrészletek, cikkek mellett nem hallgathatjuk viszont el, hogy Kuncz két, Malter Károlynak szóló levele arról tanúskodik: a Helikon szerkesztőjét zavarták az éles fogalmazások — úgy érezhette magát, mint a bűvészinas; előbb Franyónak akar odasuhintatni23, majd olyan számadásfélét kér Moltertől, amely rámutat „az esetleges kilengésekre is”2'* így született meg Malter összefoglalója, vitazárója, a Helikon 1930. januári számában (az „Észrevételek” ( rovatban): az Enyveshát. Aligha tagadható — a levelezés ismeretében különösen —, hogy ebben Kuncz véleménye is bennefoglaltatik, éppen ezért kell visszatérnünk rá.25 Molter nagyon hasznosnak minősíti Berde Mária viharkavaró cikkét. „Nemcsak azért, mert alkalmat adott a termékeny vitára és jóhiszemű támadásokra a mai erdélyi irodalom alapszíne ellen, hanem azért is, mert előbújtatta a kavernákból az itteni szellem minden ellenségét, a rosszhiszemű és a félművelt zsumalizmust, a felelőtlen vi- lágnézet-mimelést és a giecsfestő riporter-hajlamot, szóval mindazt az álfölényt, mely a fiatal szellemi mozgalmak kísérője szokott lenni.” Neveket itt nem ad, Franyó Zoltánt és Aradi Viktort később említi (Károly Sándorra viszont nem is utal), de nem megy bele a sajtó-lövöldözésbe, amelyre Franyó — ez már e mai tanulmány szerzőjének megállapítása — klasszikus példát mutatott; Molter mellébeszélésnek minősíti Franyó cikkét, amely olyan területre vitte a vitát, „ahová nehéz követni a tárgyilagosság föladása nélkül”. Meglepő viszont, hogy „a gyáva transsylvanokat” ócsárló „műlárma” elutasítása után közvetlenül, az objektávnek szánt ismertetésen átütő melegséggel ír Kacsó felszólalásáról. „Igaz, Kacsó Sándor komoly vádja, melybe jókora öntépés vegyült, nem volt érdemtelen az alapos megfontolásra. Harsány és tetszetős volt az a váratlan fölkiáltása: gyávák az erdélyi írók! Egy népfogyasztó évtized idején elbújtak a kollektív keservek elől a múlt azbesztfüggönye mögé, melyre békebeli esztétikai reklámot ragasztottak: nincs még távlatunk a kisebbségi sors megéneklésé- re, tehát vegyétek történelmi regényeinket!”26 (E rokonszenv korábbi megnyilvánulása: Molter Károly kiállása Kacsó regénye, a Vakvágányon mellett, amelyet a Szép- mives Céh, konkrétan Kovács László és Kós Károly elutasított, hiába vette védelmébe Tamási, Nyíró, Szentimrei és Berde Mária is. A „Vallani és vállalni” vita alakulása szempontjából nem mellékes a Vakvágányon „céhi” elutasítása; nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Kacsó 1929 szeptemberének elején szerzett tudomást regénye várható visszautasításáról27, s nemsokára megindul a levelezés ebben az ügyben28 — Kacsó első cikke pedig a vitában október 16-án lát napvilágot, de már Berde Mária is tudhat az ügyről, közvetlenül Kacsótól vagy inkább Molter útján, a vitaindító Vallani és vállalni megírásakor!)

Molter vitazárójában a legfurcsább az, hogy Tamásinak még csak a nevét sem említi, jóllehet számos jelentéktelenebb részletre kitér. Szelíden elmarasztalja viszont Tabéry türelmetlenségét kritikusaival szemben. Elismerésként hat Kádár Imre és Zillich esztéta-szempontjainak ismertetése. Az objektivitás azonban megköveteli a

544