Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - Kántor Lajos: Játék vagy program? (tanulmány)
KÁNTOR LAJOS Játék vagy program? KUNCZ FOLYÖIRAT-STRUKTŰRÁJA ÉS A „FIATAL MAGYAROK” (1930-BAN) Az Erdélyi Helikon 1931. augusztus—szeptemberi, Kuncz Aladárt búcsúztató számában egymás mellett olvasható Tamási Áron és Méliusz József emlékezése1. Hogy a kötetnyi prózai és verses vallomásból2 épp ezt a kettőt emeljük ki, azt nem csupán a két szerző irodalompolitikái helyzete és szerepe indokolja, hanem főképpen az irodalomtörténeti szembesítés lehetősége; nem Tamásit akarjuk szembesíteni Méldusz- szal (vagy fordítva), hanem a valóságot a legendával — és erre kitűnő alkalmat nyújt Tamási eszmefuttatása s a Méliusz-vers, hogy e szembesítés során határozottan megmutatkozó kérdéseket aztán magunkkal vigyük a folyóiratelemzésbe, a nagyon fontos részletek és az irodalompolitikai-drodalomtörténeti pillanaton túlemelkedő összefüggések értelmezésébe. Kiindulhatnánk persze Reményik Sándor szavaiból is: a barátok és írótársak személyes vesztesége mellett a hatodik marosvécsi találkozón ő emlékeztetett arra, „amit egyetemesen vesztettünk benne: irodaiam, kisebbségi élet, magyarság, Erdély”3. Egy Helikon-számmal későbbről ugyanígy megidézhetnénk Spectator tanulmányát (Az erdélyi út), amely ugyan nem említi Kuncz Aladár nevét, de szellemében kapcsolódik a Helikon-szerkesztő Kuncz legfőbb törekvéséhez4. A legszemléletesebbnek, a legtanulságosabbnak mégis Tamási és Méliusz 1931-es véleményének az ütköztetése ígérkezik. Értékelő visszaemlékezésének Tamási Áron a Rejtélyes játék címet adja. Alaptétele Kuncz megítélésében határozott és szigorúságában is méltányos: „... a miénk volt, ha nem is egészen közülünk való. Éppen ezért természetes, hogy erdélyi működése alapján és Erdélyben végzett munkája szerint kell felrajzolni az ő végső és ne- künkvaló örök arcát. Nem azzal a túlzással, amelybe talán mindenkit, aki őt ismerte, belésodortak a halál első napjai. Hanem a férfi messzéható becsületességével, aki elnyomja a részrehajló kalauzt: a háborgó szívet és megtisztult szemmel keresi meg annak a helyét, aki egy eszmei küzdelemben és egy közösségi nagy munka terén különleges helyet érdemel.” Sajót írói pályája s a romániai magyar irodalom kibontakozása szempontjából egyaránt nagy jelentőségűnek mondja az Ellenzék irodalmi mellékletének koncepciózus szerkesztését, a történelmi novella-pályázat kiírását (1923 novemberében, majd 1925 januárjában); rejtettebben ugyan, de több fenntartással mérlegeli a Helikon-szerkesztő tevékenységét — illetve ezt a „vallani és vállalni” vita lefolytatására szűkíti, s alighanem a személyes (hiúsági?) mozzanatokat hagyja eluralkodni az emlékezésben. íme: „Általában semmiféle »szerepet« nem szívelt, de ha mégis kikerülhetetlenül ügyébe tolakodott néha egy-egy, akkor előszeretettel olyan emberekre osztatta, akik a kérdéses ügyben már megjátszották az ellenkező szerepet is. A »vallani és vállalni« pódiumára például mindnyájunkat kikerülve, azt a Berde Máriát állította oda, aki éppen az egyik nyertese volt annak a történelmi novella- pályázatnak, amelyet 6 tűzetett ki. S ha meg nem hal vala, nagyon valószínű, hogy ezt a »vallani és vállalni« irodalmat éppen velem akarta volna itt Erdélyben agyon- vágatni, velem, aki a »Címeresek«-kel a legtetejébe másztam ennek a fának. A játéknak, a magasabbrendű játéknak a szerepe tehát mindenütt végigvonul az ő irodalom-politikáján. Néha úgy látszott, hogy egészen szenvedélyévé lett és nem is vesz egyebet komolyan.” Tamási nem tagadja tehát Kuncz Aladár irodalomszervezői munkásságának történelmi meghatározottságát („felszínre enged egy lappangó irodalmi akaratot”), de legalább ekkora hangsúlyt ad a köztudatban élt és élő „bohém” vonásainak, amit ő 540
