Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - Nagy Gáspár: Bátyán, aki névtelenül is belefáradt... (vers)
NAGY GÁSPÁR Bátyám, aki névtelenül is belefáradt Még nem hiszem el hogy meghalt csak puszta hírnek látszik, táviratbetűnek, tévedésnek, de nézem a távirat havát: a rossz hírek sohasem késnek, mindjárt az év küszöbén tébolyult gongütések, az elmúlt évtizedben is csak koszorúk, temetések — január lélegzik, orkános szelet sóhajt a nyugat-dunántúlra, aki teheti ne induljon útnak, hófúvásban a temetők is. .. figyelmeztet éjféli híreivel egy hang — aki teheti, az nem hal meg! örökké él ha lehetséges, nem rontja az országos életkorátlagot — mormolom vissza a rádiónak és megvárom még a forró radiátornak dőlve a himnuszt, ha egyszer most e névtelen halottért zúg, kit úgy pörgetett a múlt s jövő: az elszállt negyven év, mint kint a farkastorkú szél az éppen zuhanó havat, míg volt ló s szekér ő maradt szinte már utóvéd- paraszt, (aztán) ló nélkül kénytelen városlakó, idegen segédmunkás* ki idegeiben aknázta föl — sokadmagával — mobilizációnk grafikonját — most egy távirat szól róla, hogy nem lesz boldog nyugdíjas, és hétfőn falujában temetik, akik a csontkemény földbe vágnak, névszerint is jól ismerik. 534
