Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - Czakó Gábor: Mecénások (novella)

ajánlata. Elhatározta, hogy kissé megtoldja majd az összeget, hadd egye a méreg Kündiohet és Szilviát. „Mondhatok akár ötvenezerét is.”

„Hogyan?” Mr. Apor nem tudta, hogy Arcz ezekben a magányos években néha hangosan szokott gondolkodni.

„Az a helyzet, uram, hogy én mostanában egyáltalán nem csinálok szobrokat, rég nem bízom abban az elképzelésemben sem, hogy ha az emberek meglátják a munkáimat, akkor megjavulnak. Amíg nézik, tán eszükbe jut ez-az, aztán lemennek a hegyről és taposnak tovább a kenyérért, vagy a kalácsért. Meg aztán az egyik megjavul, a másik meg elromlik. Megvagyok velük így is.” Csim- bókos, hosszú szakálla mögül rámosolygott a titkárnőre. A zöldalma-szagát nem kedvelte, de nyílt tekintetű lány volt, nem ragadozó, inkább áldozat — egyelőre szökésben. A titkárnő elpirult, igen röstellte Apor Pál miszterségét, ápoltságát, zöldalmáját, társaságát.

„A környezetváltozás átsegítené a válságon,” tett utolsó kísérletet Жг. Apor.

„Tavaly is hívtak, aztán ittmaradtam. Idevaló vagyok én erre a pár négyszögölre.” Csehszlovákiába hívták, művésztelepre. „Tudod, Gazdám,” magyarázta Schneider József jó magyar embernek, „azért nem megyek, mert azt gondoltam, miért csapnék én ráadást a trianoni szerződéshez? Ha majd megint fogok tudni melózni, akkor majd itt. Ha igaz az, hogy nem véletlenül jöttem a világra, akkor az se lehet véletlen, hogy a dolog éppen a patkányrágta országban történt.”

Mr. Apor meghagyta a címét, majd elment a kisbányához lefényképezni a félbehagyott szobrot. Merci bácsi előlépett hallgatózó helyéről, a létra mellől, és az amerikással való megismerkedést megkönnyítendő fölkiáltott Arcznak: „Mi, szobrászok...”

Arcz lenézett rá, ettől a mondat elszakadt.

„Mi? Vagy te, vagy én.”

A titkárnő hamarosan visszatért egy csomag Paul Apor-féle, garantáltan természetes alapanyagokból készült zöldalma szappannal.

„Én nemigen szoktam mosakodni, kedveském.” Rettenetes, szívlapát kezével

csokorra fogta a lányt.

„Éva vagyok.” A szorítás nem durva volt, hanem abszolút biztos.

„Eleinte koszolódtam, de aztán a folyamat megállt és utóbb viszsafordult. Most ilyen vagyok. Azt hiszem, butaság lenne újra elrontani a szervezetem öntisztuló képességét.”

529