Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - Czakó Gábor: Mecénások (novella)
Merci bácsi jóízűt nevetett. Igen jóízűen tudott nevetni. „Elég, ha itt lent aláírod. A többit majd én megírom géppel.” Névadó fehér Meroedese — beépített írógéppel — a présház mellett várakozott a gazdira, „őszre már újra lent lakhatsz a vállában. Lesz kajád, szerszámod, köved, befejezheted a Csillagokat — gyönyörű melónak ígérkezik.” A művésztelep épületének zöld tornyában különös harang zengett; Nawrocki, a lengyel szobrász hortyogott délutáni álmában. „Rendes vagy, Merci bácsi.” „Segít néha az ember. Különösen az olyan élhetetleneknek, mint te. Tudod mit csináltam én, amikor az Orfeuszomat kizsürizták a műcsarnoki 'kiállításról? Fogadtam két meióst és visszavittük. A zsűri megint fcitétette, én visszavittem. Két napig ültem a Kéményseprőben a szállítómunkásaimmal, ezalatt négyszer vittem vissza a szobrot. Végül győztem. így megy ez, öregem. Nagy az öldöklés azért a kis pénzért. Na, írd alá.” A villa felé vezető villanydróton kamaszfecskét gyülekeztek vándorlási gyakorlatra, öt szál dróton tömérdek fecskéi ifjonc. Arcz sajnálta, hogy se kottát írni, se zenélni nem tud. Biztos volt benne, hogy csodás dallam jönne ki, ha a fecske-partitúrát valaki lejátszaná. A két fehér papírlap a szeme előtt csapkodott. „Jobb művész leszek én attól, ha fölveszték?” „János!?” „Okosabb leszek?” „Most hülye vagy.” „Akkor bölosebb leszek?” „Az ég szerelmére, Jancsikám, most másról van szó!” „Engem meg éppenséggel az a más nem érdekek” A fecskék rajtengedélyt kaptak; mind nekivágott a domboldalnak. A vécében sem volt szerszáma, köve, apránként lopott-fusizott össze néhány vésőt a Vegyesipari Vállalat műhelyében, sofőr haverja, Sütz Robi, meg-meg- állt egy fuvar kővel a mozi előtt, s kettesben tfölcigoltak a vaslétrán valami for- másabb darabot. Időt Róthüux doktortól kapott; „fáj”, mutatta neki a lábát. „Hol?” „Végig.” „Hogyan?” „Nagyon.” „Mikor?” „Az üzemben, ha a pad mellett állok,” Az öreg orvosnak szintén, vagy hogy őszintébbek legyünk, valóban fájtak a lábai, néhanapján azonban fölkapaszkodott a vaslétrán, megnézni, miért részel a táppénzcsalás bűnéből. A város tavaszi amatőr kiállításán látta Arcz gyönyörű Liszt Ferenc portréját, pompás fekete mészkőből1. Tetszett neki, miatta beszélte rá a mozi vezetőjét a használaton kívüli gépház átengedésére, de amiket az utóbbi időben látott, azok gyakorlatias sváb esze szerint haszontalanoknak mutatkoztak. A Liszt aromás, az igen! Azt ki lehetne tenni bármelyik kultúrház elé, vagy zeneiskola aulájában, mindenki rögtön tudná, kiről van szó. Simogatta a magzat alakú és méretű vörös márványt2, a csigavonalba csavarodó, álló, fekete formát3 és azon töprengett, mire nézi a napot ez a János, hova fog így jutni, miért fektet olyan tömérdek munkát ezekbe az eladhatatlanságok- * *Pécs, dr. Kellermayer Miklós tulajdona. 2£lőanyag mozgás II. Ismeretlen helyen. (Lépcsőtörmelék volt, a sittből mentette ki Sütz Robi.) •Előanyag mozgás, IV. Sütz Róbert tulajdona, Budapest. 523
