Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - Székely Ákos: Oravecz Imréről
mű jelzések” felvételei az új kötetben megmozdulnak. A roncs a Négy tétel-Ъеп három sor volt, egy tétel részlete. Most egész teleppé tornyosul. Lüktető élettelenségéhez filmszerű ritmusban közeledünk: „a zöldövezeti házak közt szögesdróttal elkerített hatalmas térségen, la főkaputól jobbra és balra, a beérkezés sorrendjében, a vontatást vagy a szállítást követő végső helyzetben állnak az autók...” Végső helyzet ez is, de nem egyfajta időtlen múlt hordaléka — .. időnként megelevenedik a telep, emberek jelennek meg a mozdulatlan jármüvek között, és kedvükre böngészgetnek valamely közület képviseletében, árusítás tudniillik magánszemélyeknek nincsen, így azok csak kerülőúton juthatnak hozzá az áhított olcsó fémprédához...” —, hiszen tartalmazza a roncs feltámadásának (körforgásának) nyugtalanító mozzanatát, a versbefejezés kitekintése (a folyamat végtelenítése) által pedig mérgező kisugárzásának különféle következményeit, párhuzamait: „ha senki sem háborgatja, egy épen maradt tömlőből teleszívja tüdejét a sok éve pumpált, még kevésbé szennyezett levegővel az idős telepőr, és beül valamelyik poros vezetőülésre, pipára gyújt, kinéz a törött szélvédőüvegen, és a hivatásos sofőrökre gondol, akik tönkre mentek ebben a nézésben” (Roncstelep) Történelmi múlt, gyermekkor, A hatvanás évek, a „minap” idejéből táplálkozó jelen — többnyire pontosan körülhatárolható tér- és időviszonyokban. (A költő újévi arcképe) kering az idegen (idegenné vált) anyag. A Héj mikrovilágában egy-egy vérfolt („átvérzett kötések”, „egy tenyér körvonala vérzik”, „a vér képei jönnek”) derengett át halódó anyagok testén belső stigmaként, itt a roncs, a szemét (Szeméttelep), a kábítószer vagy maga az ember (Az idő múlása az ipamegyedben): a mű- és pót- alkatrész halad egy makroszervezet érrendszerében „az újratermelés hívását követve”; a trombózis kísérteiével, de érezhetően minden különösebb fennakadás nélkül: az alkalmazkodás képessége szinte végtelen, az ember amortizációja könyvelhető, a roncs kicserélhető, sőt felhasználható. A folyamatot hosszan meglóduló sorok hordozzák, nagyabb szerepet kap az ismétlés, a szöveg gyakran a saját farkába harap, epikus elemei idézőjelbe teszik lírai- ságát. Fecseg, mint ahogy egy alapos jelentésnek vagy leírásnak illik is fecsegnie. Távolságtartásával mintegy átéli, felmutatja azt a közönyt, amely az általános devalválódásban egymás mellé rendel, egyenrangúvá avat (rangtalanít) jelmondatokat, vegyesboltot, büfét, telefonfülkét, ecetfát, kóbor kutyát, „aktatáskás és szatyros szereplőket”. Ha a Héj a „könnytelen emlékezés” (Oravecz) kötete volt, akkor az Egy földterület... a jelen mosolytalan, faarcú iróniája. Nem egységes kötet, az első rész tartja a szorosabb kapcsolatot a Héj verseivel, amelyek közül viszont nem egy (elsősorban az ismétlődésekre épülő H. Bosch álma, a Gipsz és a Hajcsat című prózaversek) az új utakat előlegezi. Már akkor megjelenik az utazás, az idegen hely élménye — (a Károly-híd) —, hogy aztán most a maga gyakoriságával az idegen nyelv (szövegben, címben vagy éppen egész verssé válva) az otthon, a kapcsolatok, a jelenlét elvesztésével fenyegesse, ill. a „semmilyen hely nem lehet idegen többé számomra” (mottó a kötet élén) élményével ajándékozza me:g olvasóját. , Talán a záróciklusban, a Palatkvaipii iskola „dndián”-verseiben állóhelyre az egyensúly; egyszerre végkifejlet (a legidegenebb, a legtávolabbi pont) és vissza- találás — valahová, ahol mintha már jártunk volna egyszer (lásd Oravecz gyerek- vers-kötetével, a Máshogy mindenki raás-sal való távoli-közeli analógiákat). Az ide- genséget sugalló idegen szó vagy nyelv funkciója megváltozik, nem úgy lóg ki többé a versből (ill. a kötetből), hanem egységes világkép építőanyag: ősi, romlatlan logika közvetíti a lét alaptörvényeit, a fogalmak a maguk tiszta ellentétükben ragyognak (jó-rossz, születés-halál, nappal-éjjel, ég-föld) — biztos és erős kezek (ellenséges vagy szövetséges, de mindenképpen ismerős: megnyerhető, befolyásolható szellemek) ringatják a mitológia bölcsőjét, benne az ember hite még érintetlen: 519
