Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - Székely Ákos: Oravecz Imréről
Oravecz Imréről Héj (1972) — Egy földterület növénytakarójának változása (1979); a két köteteim már önmagában is jelzi azonosság és eltérés mértékét-irányát; azt az utat („a régi út föladásának és az új út megtalálásának útját”), amelyről Oravecz Imre oly fontosnak tartotta elmondani új könyvének kapcsán: .ha az út maga a cél, akkor egész életünket a cél közelében, hogy ne mondjam a célban éljük le, és nem teszünk egyebet, mint hogy minden erőnket, figyelmünket, szeretetünket és tiszteletünket a lét törvényeinek fölismerésére, illetőleg a törvényekkel összhangban való cselekvésre összpontosítjuk.” A Héj absztrakt cím, egyetlen szó-sejt, feltörésekor kihűlőfélben lévő élet törvényeire (vagy megkövült folyamatok szilánkjaira) bukkanunk. Az Egy földterület... (héj-takaró) útja szélesebb, erősebb sodrású folyamatokat vizsgál, a hangsúly a változásra tevődik át. (Még akkor is, ha — mint éppen a kötet címadó írásában — a változatlansághoz kanyarodik vissza. De ezzel a történteket nem eltünteti, hanem felerősíti.) Korábban egy belülről kifelé figyelő szem („belülről vered a héjat”, „belülről nézed a koponyádat”) vergődött zárt felületeken, mintha csukott szemhéj alatt. Zártság („a palackban házak állnak”), éjszaka, homály („gyümölcs-éj”), mozdulatlanság, hideg — olyan beszéd, amely „némán vergődik a szájban”; olyan költészet, amely valamiféle „száraz kemény hallgatás”-bői építkezik: A PÁVA haldoklik s hószínű torokkal felverte a vidék csendjét kioltva a máglya nehéz boltozat alatt a tüdő habosán szendereg konzervdoboz . fedelét bevonta a rozsda uszony végleg kifeszítve egy mozdulat marad örökre a barlangban zaj suhan minden bezárva önmagába sértetlen és egyedül A vers szinte egyetlen, fokozatos elhallgatás, az első két sor lassú elhalása. A szín elsötétül (máglya-rozsda-barlang sötétje), a hang elnémul (felvert csend — suhanó zaj), a mozgás — hosszú vergődés után — megmerevedik (/eíverte-kioltva- bevonva-kifeszítve-bezárva), a „vidék” önmagába zárul (nehéz boltozat-konzervdoboz- barlang), az egyensúly helyreáll. Egyszerűen megszűnik, abbamarad maga a vers is. (Lingua c. kétsoros: „Jelentés a szavak alján, / megkezdve, felzavarva, abbahagyva.” A folyamat iránya tehát egyszerű, egyértelmű, mozgásrendszere azonban már összetettebb: a rothadás és a bomlás (égés, foszlós, megkövesedés, vérzés, szivárgás, lerakódás, repedés, törés, hámlás) anarchikus törvényeihez igazodik. Észrevétlen, alig mérhető, de mégis egymást keresztező (feltűnően esetleg csak egy igekötő által hordozott), könyörtelen, radikális változások: egy-egy utolsó pillanat váratlan pálya- módosítása (az égés tartománya), lét és idő örökös karambolja roncsainak (zúzalék, iszap, fűrészpor, penész, hordalék, üledék, torlasz, forgács, rozsda) utóélete — „hely- ben-futások vigasztalan felületeken”. Az éles vagy homályos, de mindig pontos fényképek (negatívok) mint az „egyértel518
